Alberto Caeiro * néhány órája
Kelebi Kiss Istvánnak és Schmidt Tibornak szeretettel
Magam sem gondoltam, mikor kocsiba ültem,
mennyi felesleges limlommal térek majd haza,
parkolóhely sehol, mert a szomszéd lány éppen
a vadonatúj sárga színő járgányát csutakolta,
három helyet nyomban el is foglalt, úgy vélvén
övé a világ, fiatal bájait csak úgy szórta, a feneke
fölötti liliommal szemeztem egy darabig, majd
dühömben hátratolattam, s megpróbáltam elkapni
a két párhuzamos vonal közötti síkot a térben
csak úgy a visszapillantó tükör tompa fényében…
aztán kikászálódtam lassan a dossziémmal kezdvén
a kipakolást, melynek tartalmát tüstént táncra hívta
a márciusi langyról áprilisi szeszélyessé változó szél,
s a mindig az utcán sertepertélő vénasszonyok kaján
örömmel lesték, ahogyan lassan visszaveszem a légtől
a portól ropogó életem minden apró szegletét és
csak úgy magamban szebb tájakra küldtem őket,
miközben majd kiguvadt gesztusokkal is kísért tekintetük…
továbbá simán sokkot kaptak, de ez már nem volt meglepő,
mert előkerült a több zsugornyi ásványvíz és gyorsfagyasztott
pizzák, dobozok és nejlonszatyorba bujtatott rébuszok után
— oly titkok ezek, mint egy modern női retikül belső tartalma —
két rózsaszínő szőnyeg — meg is kérdezte az áruházi kígyózó sor
egyetlen pénztárosa, melyiket is kérem, mert árcímkét nem
találtam égen-földön sehol, s az influenza miatt nagyítóval sem eladót,
a biztonsági őr meg unott képpel csak azt sziszegte, még beárazás előtt,
gondolom, ennyit tud magyarul, vagy csupán éhes volt –
és dél felé járt már az idő, s miért éppen a pink,
mert bennem is ott él legbelül egy Barbie-ház
és sok torony, de végül elszörnyedtem aztán,
hogy most én ezeket hova is tegyem, sárga a fal,
meg kék és fehér, néhol mályva is jut a palettából,
s minden csak textil a lábaim, meg az előző kelme
alatt, úgy érzem, ez már a mánia, miként az is,
hogy elindulok valahova, de soha nem érek oda,
inkább elmegyek máshova, végül ilyen az élet
egy párducos álom: ragadozó, rózsaszínű vagy lila.
M. Fehérvári Judit
Debrecen, 2012. március 21.
* A címadás tudatos, miként az ajánlás is.
„Fernando António Nogueira Pessoa (Lisszabon, 1888. június 13. — Lisszabon, 1935. november 30.) portugál költő. A portugál „modernismo” legkiemelkedőbb egyénisége legalább nyolcvanhat álnéven és stílusban írt, valamint saját neve alatt is publikált különböző nyelveken, vélhetőleg az énkeresés sajátos formáját jelentette nála a személyiség megtöbbszörözése. Minden alteregóhoz külön életrajzot, horoszkópot és aláírást is kitalált. Ricardo Reis a halál utáni élet helyett az epikureista bölcsességet hirdeti.
Alberto Caeiro prózai szabad versekben száll szembe a transzcendentalizmussal. A dolgok rejtett értelme az, hogy „egyáltalán nincs rejtett értelmük”.
Alvaro Campos a whitmani szabad vers és dionüszoszi óda költője, aki az értelmetlenség futurista bölcsességét hirdeti.
Fernando Pessoa saját néven hagyományos költői eszközöket használ.”
(Forrás: Wikipédia)
Legutóbbi módosítás: 2012.04.03. @ 11:48 :: M. Fehérvári Judit
