Bódizs Péter : Tollas

Egyperces, – remélhet?leg – humoros makáma, gyerekeknek.

Történt egyszer, réges-régen, állt egy fa a furcsa nev? Rétes réten. Azonban ez a fa, különleges fa volt, mert er?s, vastag törzsébe, mely nyúlánk ágakkal tagolt, az volt vésve, szép bet?kkel: Tollas Lajos. Ám e név gazdája nem egy holmi kisiparos, hanem maga a mi kedves fánk a rét közepén, akinek tilos nevetni a nem hétköznapi nevén.

Tollas Lajos egyedi volt a maga nemében, hiszen tollas volt leveles helyett. De nem viccelek, nem, én nem. Zöld tollai közt bujdosott minden mókus, cinege, nem zavarta ?ket e különös kinézet, hiszed-e? Úgy hírlett, az anyja fa volt, az apja egy madár, de oly’ rég állt ott Lajos, ki tudja biztosra ezt ma már? Kedves f?h?sünk büszke volt a toll-koronájára, hitte, ha teremne gyümölcsöt, mindenki rájárna.

Volt még fa a közelben, de ?k Lajost madárnak nézték, azt mondták neki:

ââ?â?¬ Te, Tollas Lajos, nézz szét! Mire fel ez a nagy, páváskodó önbizalom? Nézd, mi van minden fa tetején? Az biza’ lomb!

Egy darabig szomorú f?zfát játszott kedves barátunk, lehajtotta nyúlt ágait, a földet söpörte, de ráunt. Felemelte azt az ágas-bogas, kócos tollkoszorút, megrázta magát, nem játszotta többé a nagy szomorút. Lepotyogott róla minden állat, elszálltak a cinegék, (tudtad, hogy e csöpp madarak háta és a feje kék?) Belekezdett a hosszú magyarázkodó mondandóba, de a többi fa csak legyintett egyet és azt mondta: jó’ va’. Ennyiben maradt az egész, Lajosnak ez nem számított. Azért talán bele tudott volna kötni a többi fába itt-ott.

Egyszer aztán egy vad viharos éjszakán (azt mondják, hogy éjfélkor történt talán), akkora forgószél kerekedett hirtelen a semmib?l, hogy azt hihettük, szegény Lajos majd kid?l. Ám egészen más történt, faurunk gyökeresen megváltozott, hiszen a szél gyökerest?l kiszakította, Lajos imádkozott. Tollas barátunk kitárta ágait, tollai rezegtek, akár a kocsonya. Az ég lányai de zengtek, süvöltöttek fabarátunk toll-levelein keresztül, ? felemelkedett és örült magának veszettül, majd azt üvöltötte a semmibe: „hasta la vista”. Lajos elrepült, nem tudni hova, nem nézett vissza.

Azóta senki se látott tollas, repked? fákat, csak elvétve írnak róluk buta makámákat.

 

Budapest, 2012. február 2.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:22 :: Bódizs Péter