Vandra Attila : Légzuhatagban II/2. Mélyvízben

A szintén árván maradt Kémenes Katival sem bánik keszty?s kézzel az élet…

 

 


 

2.     Mélyvízben

 

Elvileg kezd?ként csak egy tapasztalt n?vér felügyelete mellett tevékenykedhetett. Ám az elmélett?l a gyakorlatig nagy a távolság. Nyár volt, szabadságid?szak, s hogy a lúd legyen kövér, egyik kis kollégan?je megbetegedett. Rövidesen „kenyérbe” lépett, csak ha bizonytalan volt, hívta valamelyik id?sebb kollégan?jét, segítségért, tanácsért. Szerette a munkáját, a betegek is kedvelték, mindössze némelyik orvos lekezel? stílusa zavarta.

Kezdetben, a kórházban a kisebb szakmai vitákat leszámítva minden rendben volt. Otthon azonban nem találta helyét. Besegített ugyan Enik? néninek a f?zésben és a házi munkában – öt ember után akadt elég –, mégis úgy érezte, hogy ?r támadt az életében. Nemcsak árvaság – melyet a Königsberger család igyekezete ellenére sem tudott kell?képpen enyhíteni -, hanem inkább a hiányérzet emésztette, melyet az iskola és az edzések kimaradása okozott, meg baráti körének elvesztése. Magányos volt.

Kollégan?i id?sebbek voltak és családosak. Férjeiket szapulták egymás közt, gyermekeikkel büszkélkedtek, esetleg a háztartás ügyeiben kérték ki a másik tanácsát. ? még az utolsó témakörhöz sem tudott érdemlegesen hozzászólni. Megt?rtnek érezte magát. E békés magányossága akkor ért véget, amikor az osztályvezet?-f?orvos megjött szabadságáról. Nem tulajdonított különös jelent?séget a róla szóló pletykáknak. Még akkor sem szólalt meg benne a vészcseng?, amikor Dr. MureÃ?Ÿan „végigmérte.” Volt már hasonló helyzetben, fütyültek utána az utcán. A parkban az a különös srác molesztálta is, de meglett férfi még nem kötött bele. F?leg olyan nem, akinek ki volt szolgáltatva.

Látta, hogy f?nökével nem érdemes ujjat húzni. Még a nyugdíj el?tt álló n?vérek is vigyázban álltak el?tte. Feszélyezte a f?orvos jelenléte. Félt t?le, és gyakran hibázott, amikor ? is jelen volt. Erre Dr. Popa is felfigyelt.

– Ne félj, nem esz meg! Meg kell szokni a stílusát! – vigasztalta. ? sem mert ellentmondani f?nökének.

Ezt még el lehetett viselni, de Dr. Muresan szerette a n?ket, s nemcsak a szemét legeltette rajtuk. Eleinte próbált kisirülni, (kitérni) de rászólni nem mert. Kollégan?je, amikor tanácsot kért t?le, azt felelte kajánul:

– Menj a dirihez, és panaszold be! – Mármint a n?véréhez. Mert ? volt az orvos-igazgató. Végül betelt a pohár. Ki tudja, talán frontátvonulás lehetett aznap, de mindenki ideges volt. A méreg körbe jár, az adrenalint tovább kell adni, s erre a legkisebb a legmegfelel?bb. Már harmadszor érezte vérig sértve magát, amikor a f?nöke az irodájába hívta. „Jaj, nehogy vele is összeszólalkozzak!” – járt az eszében. Amikor az orvos valami iratok megbeszélése ürügyén a kezét a vállára tette, még összeszorult fogakkal próbálta t?rni a gesztust. Így olyanná vált, mint egy id?zített bomba. Aztán a f?nöke a mellét kezdte tapogatni. Erre úgy pofon vágta, hogy az nekiesett az üvegszekrénynek. Kati sarkon fordult és kirohant, fellökve a csörömpölésre beszaladó kollégan?jét. Egyenesen az igazgatói irodába sietett, kért egy ív papírt, és ott helyben megírta felmondását.

A titkárn? közölte vele, hogy a felmondási id? két hét. Megpróbálhat beszélni az igazgatón?vel, de a létszámhiány miatt nem valószín?, hogy aláírja az azonnali felmondást, egyébként is a m?t?ben van.

– Megvárhatom? Én az osztályra vissza nem megyek!

– Üljön le! – intett a titkárn?.

Másfél órába is beletelt, amíg az igazgatón? el?került, egy kézzel írt ívet tartott a kezében, amelyen Kati felismerte f?nöke kézírását.

– Engem vár?

– Igen, szeretném kérni azonnali felmondásomat.

– Amint látom, ön és a doktor úr között tökéletes az egyetértés egy dologban: azonnal távoznia kell. Audiat et altera pars[1]! Szeretném az ön verzióját is hallani! Miért kellett annyira hevesen reagálnia a kritikájára, hogy nekilökte az üvegszekrénynek? A f?nökét össze kellett varrni… az anyagiakról most nem is beszélek.

El?ször válaszra nyitotta a száját, majd leszegte a fejét és dacosan hallgatott. Az igazgatón? folytatta:

– Ezel?tt három nappal láttam önt utoljára. Az újraéleszt? készülékért szaladt át hozzám az intenzív osztályra, amikor az a n? anafilaxiás sokkot kapott. Egyedül önnek jutott eszébe a pánikban, hogy szükség lehet rá.

– Engem mindenki félretolt, más dolgom nem volt, és gondoltam, hogy…

– Dr. Popa azt mondta, hogy ritka tehetséges kezd? n?vér. Tegnap még Dr. MureÃ?Ÿan is pozitívan nyilatkozott a munkájáról. Kezd?, és sokszor illeti majd jogos kritika. Nem várhatja el, hogy hímes tojásként kezeljék! Itt nem csavarokról,hanem emberi életekr?l van szó! Akárhova megy, a kritikával szembe kell néznie! Ilyen impulzív magatartást sehol se fognak t?rni! Holnapra csillapodjanak le, és béküljenek ki!

– Nem minden konfliktus megoldható… – motyogta maga elé Kati.

– Nézzen a szemembe! – szólt rá az igazgatón?. – Aha. Szóval így! A kórház létszámhiánnyal küzd. Áthelyezem az ortopédia-traumatológiára. A múlt héten nyugdíjazták az egyik n?vért. Ön helyett pedig keresek mást. Ám tanuljon meg uralkodni indulatain, mert ha még egy panaszt hallok, fegyelmivel bontom fel a munkaszerz?dését!

– Köszönöm! – könnyebbült meg Kati. Az igazgatói iroda ajtajában szembetalálkozott volt f?nökével. Arca és karja is be volt kötözve. Gy?lölköd? pillantást váltottak, de egyikük sem szólt semmit. Kati már nem hallotta, hogy az igazgatón? mit mondott öccsének…

– Elegem van a n?ügyeidb?l! Azt, hogy mit csinálsz a kórházon kívül, a te dolgod, de még egyszer nem tartom a hátamat érted! Tudod ki ennek a kis n?vérnek a barátn?je? TeleagÃ?Æ? Cezarnak, a hírhedt ügyésznek a lánya. Rodica a múltkoriban itt a kórházban látogatta meg. Szóval kerüld!

Igaz, hogy ? ezt már nem halotta, más viszont akaratlanul igen. Miközben cókmókjával a traumatológiára tartott, egy beteg hozzátartozója megállította és információkat kért. A sarok mögött jövend? kollégája Dr. Lascu, és Dr. Kovács, az a jókép? n?gyógyász beszélgetett, akit már a múltkor távolról lekáderezett:

– Hallottam, meleg helyzet volt ma – mondta Dr. Kovács.

– Hát, ha nem épp jókor lép be az a rend?r, azt hiszem meg kellett volna igazítani az állkapcsomat…

– Ne izgulj, holnaptól kezdve biztonságban lesztek. Úgy hallottam, azt a kickboxos leszbit hozzátok helyezték át. Tudod, aki félig agyonverte MureÃ?Ÿan doktort.

Amint meglátták Katit, szétrebbentek. „A pletyka olyan, mint a friss hóban gördített hógolyó, de hogy mások ilyen könnyen hitelt adjanak neki! Na, Dr. Kovácsot leírhatom.” – gondolta Kati.

Azzal a tudattal jelentkezett az új munkahelyén, hogy újra kezdheti a tanulást. A traumatológia egy más világ, mint eddigi munkaköre.

– Mondja kisasszony, tulajdonképpen miért is verte meg MureÃ?Ÿan doktort? – érdekl?dött a f?n?vér.

Kati dacos hallgatással válaszolt valamit.

– Sejtettem. Jól tette! Végre valakinek volt mersze hozzá! Vigyázzon, bár sokan kárörvendnek, rengeteg irigyet is szerzett ezzel magának! Hol tanult kickboxolni? Ha önre néz az ember, el sem hinné, hogy annyira harcias.

– Nem kickboxoltam.

– Akkor karatézott?

Most mesélje el az egész történetét? Hogy túl hirtelen n?tt, orvosi javallatra kezdett sportolni, többet is kipróbált, karatét is, de csak a kézilabda vált be? Inkább ráhagyta. Végeredményben nem árt, ha azt hiszik róla, hogy egy vérmes amazon. Legalább meggondolják, miel?tt kikezdenek vele. A váddal, miszerint leszbikus volna, más a helyzet. Minél inkább magyarázná a bizonyítványát, annál gyanúsabb lenne. Nem tévedett. Olyanok, akik eddig szívesen beszélgettek vele, kerülni kezdték. A háta mögött össze is súgtak. Munkáját, igyekezetét, szorgalmát értékelték, de egyre magányosabb lett.

A nagyváros lüktet? élete után halottnak t?nt a kisváros. Igaz, egy évvel ezel?tt volt kivel kimennie „lógni” egyet. Otthon minden magakorút ismert a környéken, itt szinte senkit. Még ahhoz se volt kedve, hogy nekiálljon tanulni a jöv? évi felvételi vizsgára. Végül beismerte önmagának: halogat, és kifogásokat keres, amiért nem fog hozzá aznap. Félt az újabb kudarctól. Vajon, ha édesapja élne, munkába állt volna? Vagy otthon maradt volna tanulni? Egyre gyakrabban kérdezte önmagától: érdemes-e hosszú éveken át tanulni, hogy ugyanott dolgozhasson, orvosként? Jó munkahelye van, szereti amit csinál. Tényleg megérne annyi fáradtságot? Az elméletet még bebiflázná valahogy, de a gyakorlat… Csak néz, s nem tud mit kezdeni az egésszel. Nevel?szülei se értenek hozzá. Ha nem megy felvételizni, senki se gúnyolja, de ha megpróbálja, és ismét nem sikerül… hiszen a gyakorlat…

A sport is hiányzott. Gondolkozott azon, hogy elmegy egy edzésre. A lányokkal is találkozhatna… Jen? bácsi biztos megengedné, még ha nem is játszhat többé az ifiknél. Ám Chili látogatása ezt a reményét is elmosta, mint az áradás. Róka és a többi vele egyid?s lány már nincs ott. Jen? bácsit nyugdíjazták, s az új edz?vel gyökeresen megváltozott a légkör. A jelenlegi tizenkettedikesek közül ketten hamarosan a vizsgákra hivatkozva abbahagyják a kézilabdázást. Az új edz? jelszava az, hogy vannak gy?ztesek és lúzerek. Aki hibázik, azzal úgy kiabál, mint egy utolsó kutyával. Chili is t?rte egy ideig, aztán amikor az egyik új lányt megríkatta, orrba vágta a labdával, és nem ment többé. Próbálja meg a Rulmentulnál[2]? Az hogy két turnén is volt gólkirályn?, jó ajánlólevél. Feltehet?en felvennék. Be kellett látnia, a munkahelye és az ingázás nem férne össze az edzésekkel, és a Nemzeti Kézilabda Liga programjával.

Ebben a hangulatban volt már egy ideje, amikor beutaltak hozzá, az ortopédiára egy melegít?be öltözött lányt. Keservesen sírt.

– Ennyire fáj? – kérdezte t?le.

– A fájdalom a legkevesebb. Ma délután lett volna mérk?zésünk, a Steauaval[3], a Román Kézilabda Kupa keretében. Felfigyelhettek volna rám. Az pedig komoly esély lett volna nekem.

Katinak csak ekkor akadt meg a szeme a lány melegít?jének feliratán: H.C[4]. Mobila, Codlea.

– A feketehalmi bútorgyárnak van feln?tt n?i kézilabdacsapata? – csodálkozott el.

– Igen, a C osztályban játszunk. Miért?

– Én is kézilabdáztam tavaly februárig. A Brassói Dinamónál. Az ifiknél.

– Ha fél négyig odaérsz, talán szerencséd lesz, és még beszélhetsz az edz?vel. Úgyis létszámhiánnyal küzdünk, nincsen elég cserejátékosunk. A Brassói Dinamó az jó ajánlólevél, szerintem felvesz.

 

 

 

[1] Szállóigévé vált alapelv a jogban: Hallgattassék meg a másik fél is!

[2] Brassó kétszeres országos bajnok n?i kézilabda csapata.

[3] A Steaua az egyik legnevesebb román klub, a bukaresti katonacsapat. A kommunista rendszerben még úgy (is) toboroztak játékosokat, hogy a kiszemelt játékost behívták katonának. A futballban a Steauan és a Bukaresti Dinamón kívül (a belügyminisztérium csapata) más nemigen jutott szóhoz. Kézilabdában nem így volt. Bár a Steaua élmez?nyben van, vidéki csapatok uralják a mez?nyt, f?leg a n?i kézilabdában. A legsikeresebb csapatok a Râmnicul Vâlcea, a Brassói Rulmentul, a Zilah, és a Kolozsvári Universitatea (egyetemista csapat).

[4] HC: Handbal Club = kézilabda klub

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:57 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 746 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.