Magányom megsz?rte
itt-ott egy koppanás,
diót hullajtó makacsság.
Könyökl? asztalon,
pihen? fapadon,
suttogva lopta be magát
anyai türelem,
ölel? kedvesség.
Zavartalan így a pillanat.
Megható sóhaj szavai
– könnyesek –,
mégsem mozdulok.
Oly sóvár létem.
Magam akarok lenni,
de most csak könyöklök,
zavaromban sóhajtásig
mindent megköszönök.
