Sírhantnyi csend ül szívemen,
Senki nem ébresztett csókkal,
Félig terített asztalon remeg
Kezem, hisz nincs, kinek adjon
Napot indító, lágyan felemel?,
Elfogadó leheletnyi kegyet.
Csak ballagok a révedt tájban,
Emlékoszlopok néznek utánam.
Keresztutakat keresek neked,
Hogy túléljem a földön futó,
Bennem rejl? emlékét a szájnak,
Emlékét vad és perzsel? vágynak.
Bevetem f?maggal a k?szirteket,
Úgy hogy ne kelljen beváltanom
A feléd és neked tett ígéretet.
Legutóbbi módosítás: 2011.10.18. @ 11:05 :: dr Kocsi Katalin