Én hiszem, hogy fáj, ha ütnek,
és rosszabb itt a menekültnek,
de volt, ki mégis felszegezte
azt a rongyos senkit a keresztre.
Hiszem, az ember szíve medd?,
magtalan bolond a teremt?,
és háza olyan árva itt,
hogy bezárta Éva lányait.
Én hiszem, hiába is szólnál,
hogy sosem leszek több a pornál,
hogy éhség, félelem és átok
síromig h?séges barátok.
Hiszem, az ív önmagába fut,
és harmat lepi el majd a hamut,
hogy minden út és id? véges –
hiszem, hogy egyszer hazaérek.