Vandra Attila : Őseinkről mesél a sárkány 2/2

(…) Amit viszont e mese elterjedése bizonyít, hogy hamis az ortodox finnugristák azon állítása, miszerint semmi közünk ne lenne a hunokhoz(…)


Lássuk, milyen is a mi sárkányunk, és hol találjuk rokonait. Sárkányhoz kötött eredetlegendánk (már?) nincs, s bár Pannóniából is kerültek elő szarmata drako-jelvények, ezek is idegenek számunkra. Maradnak tehát a népmeséink sárkányalakjai.

          A magyar népmesék sárkánya legtöbbször hétfejű (nem mind), ereje a fejeiben rejlik. Tüzet okád, sokszor forgószélben érkezik, néha előre elhajítja buzogányát, úgy jelzi érkezését. Meg kell küzdeni vele, gonosz, királylányt rabol, s bár sárkány, ember módra beszél és harcol. Gyakran él sötét erdőben, vagy arany, ezüst és gyémántpalotában.

          Hallottam olyan kijelentést, miszerint más népek nem ismerik a hétfejű sárkányt, sőt még szavuk sincs rá. No, persze, más nyelvben „hétfejű” két vagy három szó (angolul például: „seven headed”, románul: „cu şapte capete”). Egyébként Eurázsia mitológiája tele van hétfejű sárkányokkal. Az első, akiről írásos emlék maradt, az Ninurta, aki megküzdött többek közt a Hétfejű sárkánnyal is. Feltehetően eredete az egyiptomi kultúra hét Hathorjára vezethető vissza[1], ám a babiloniaiak a hét gonosz démont egyetlen hétfejű lénnyé egyesítették (nem kellett csak egyszer megküzdeni vele). Modellként ehhez a polipok és a ptorocera kagylók szolgálhattak. Az elméletet alátámasztja a keleti sárkányfelfogástól elütő, Jamata no Orocsi, a nyolcágú óriás kígyó is, amely egyes forrásokban hét „ággal” szerepel.[2]

          A hittita mitológiában a Tarhunt által legyőzött Illuyanka feltehetően babiloniai ihletésű (mint sok más elem is a hittiták hitvilágában). A Lernai Hidra, akivel Héraklész megküzdött is hétfejű volt eredetileg (amíg levágott fejei helyébe nem nőtt kettő). Krisztus is egy hétfejű sárkány alakot öltő sátánnal küzdött meg. A román népmesék „Balaur”-ja is hétfejű. Hét kutyafeje van a főleg Paraguayban élő guarani indiánok sárkányának is.[3] Hétfejű sárkány található még a skótoknál, a perzsáknál, Indiában, Kelet-Afrikában, Nyugat-Ázsiában, hétfejű az altáji török népek Yalpaghan khanja, és a földközi tenger környékén élők mitológiájában is bőven akad rá példa. Ennyire „sajátosan” magyar a hétfejű sárkány. Másrészt nem is minden sárkányunk hétfejű. Vaskalapos János a hétfejű a kilencfejű ás a tizenkét fejű sárkánnyal küzdött meg. Fehérlófiának pedig a három, a hat és a tizenkét fejű sárkány jutott, hogy csak két példát említsek. Egyénként hárommal osztható számú feje jellegzetesen a szláv sárkányoknak van… [4]

          A másik állítólagosan sajátos magyar elem, az a forgószélben érkezés. Ehhez szorosan kapcsolódik a garabonciás, e sajátosan magyar mitológiai személy. Büntetésül vihart, jégverést okoz vagy könyvéből „kiolvassa” a sárkányt és azon lovagol a falu fölött. A sárkány hosszú farka lesöpri a házak tetejét, a fákat pedig tövestől kicsavarja.[5]

          A sárkányok érkezésnek az előre dobott buzogánnyal való jelzése a román népmesék (Például Ileana Cosânzeana) jellegzetes eleme is. Mi több, a buzogánydobálás (versenye) a brassói Junik ünnepének mai is megszokott eleme.

          A szláv zmejek is sokszor laknak palotákban, s hősök szerte a világon mentegetik a királylányokat a sárkányok elől. Még Szent György is ezt tette…

          A sárkány szó Erdélyben forgószelet is jelent. Ez a jelentésbeli átfedés más népeknél is megfigyelhető, a török nyelvek egy részében „sárkány, vízisikló” jelentésű sazagan szó a Dobrudzsai kipcsák Cetsan törzsnél vihar és zápor előtti forgószelet jelent. Az időjárás és a sárkány közti kapcsolatot a hettita mitológiában Illujankasz mutatja először, Viharisten (Tarhunt) legyőzője.[6] Ám Zeusz is a villámok ura, az indiai mitólógiában Indra is villámokkal győzi le Vritrát, és Perun szláv villámisten, és az ószláv mitológiában Veles az alvilági sárkány harca is a vihart modellezi. Végül Perun mindig győz, és helyreáll a rend.[7]

          Mielőtt teljesen leírnánk és indoeurópai átvételnek hinnénk „magyar” sárkányunkat, érdemes felfigyelnünk az ószláv Perun-legenda néhány elemére. A skandináv, balti és szláv mitológiának közös eleme, hogy az univerzumot egy égig érő „szent” fa szimbolizálta, általában tölgy. Ennek törzse és ágai alkották a való világot és a „mennyet” (égi világot), a gyökere pedig az alvilágot (underworld). A tetejében egy sas lakik, a gyökerei közt húzódik meg Veles, a sárkány, a vízi isten. Az óskandináv mitológiában az égig érő fát Yggdrasilnak nevezik, melyen a Névnélküli Sas lakik, a sárkány pedig a „világkígyó” alakját ölti.[8] Ám Hilda Ellis Davidson mindezt az Eurázsiai sámánizmus hatásának gondolja. (Ott éltek a finnugorok, pontosabban a balti finnek szomszédságában…) A modell számunkra is ismerős (a Fehérlófia, és annak székely változata a Vaskalapos János is megőrizte), s nem a honfoglalás után vettük át a már keresztény (és a sámánizmust üldöző) európaiaktól. De honnan?

          A világfa (életfa, égig érő fa) rajta van Csuvasia (Csuvasföld) zászlaján.

          Az életfa kínai ábrázolásában egy főnixmadár és egy sárkány is jelen van. E két elem, bár más jelentéssel, mint a kínai ábrázolásban, megtalálható számos sztyeppei nép legenda és mesevilágában.

          A dungánok (Kirgizsztánban és Kazahsztánban élő kínai nyelvet beszélő muszlimok) legendája iskolapéldája annak, miként módosul egy történet, ha megváltozik a kulturális környezet). A legenda a régi sámánisztikus hit (melynek jelképe a sárkány), és az „igazhit” (iszlám) konfliktusáról szól, mindkét kultúra jelképeit magába építve. Nagyjából így metamorfozálódott a pozitív távol-keleti sárkánykép az új (keresztény, buddhista, iszlám) vallás felvételekor negatív jelképpé. A negatív jelkép kialakításában nagy szerepe lehetett az önmagát sárkány fiainak tartó kínai birodalom (értsd: a sárkány) ellenségei által való megítélése is. A sárkány legyőzése a Kínai birodalom, az ősellenség legyőzését (is) szimbolizálhatta.

          Ha az eddig bemutatott történetek is mutatták a különböző népek egymásra hatását, a következő legendák olvasatán már tátva marad a szájunk.

          Egy tyumeni szibériai tatár legenda szerint egy sárkány egy lyukon át a főhőst leviszi az alvilágba, és saját hercegéhez viszi. Ott a főhős feleségül vesz egy kígyót, aki a sárkányherceg lányává alakul. A sárkányherceg több próbának aláveti a főhőst, aki hat társának és a hercegnő tanácsának köszönhetően kiállja mindegyiket, majd megöli az apját. Végül a főhős visszatér földi menyasszonyához.[9]

          A kazahsztáni Astana városában van egy kilencvenhét méter magas építmény, ami a világfát (Bay Terek) szimbolizálja. A kazah legendák szerint a világfolyó partján nő a világfa, amelye baytereknek hívnak. Samruk (Szimurg) a boldogság szent madara rászállt és tetejébe fészket rakott, s abba egy arany tojást. A tojás a napot jelképezi. Ám a fa gyökerei közt rejtőzik Aydakhar, a sárkány, amelyik meg szeretné enni a tojást.[10] Számos kazah legenda kapcsolódik Bay Terekhez. Egyikben a hős leszáll az alvilágba, és egy fáradságos és kalandos utat tesz meg a világ közepe felé. Ott megöli a sárkányt (aydakhar), megmentve ezáltal a simurgh csibéit, amelyik hálából felszállítja a mennybe. [11]

          Egy kirgiz legendában (amely a kazahoknál is népszerű, és egy verzióját a tyumeni szibériai tatárok közt is lejegyezték), Er Töstük lemegy az alvilágba, és megöli az égig érő fa („Világfa” angolul World Tree) gyökerei közt a sárkányt, amely fel akarta falni egy sas fiókáit. A hálás sas visszarepíti a földre.[12] A történetből nem hiányoznak a különleges képességekkel rendelkező társak, a különböző változatokban ezek száma is változik, és „képességeik” is, de mintha a magyar népmesékből (Fehérlófia, Vaskalapos János, stb.) de még inkább Ion Creangă által lejegyzett Harap Alb (Fehér Szerecsen)[13] meséből köszönnének vissza. E mesét azért nem taglalom itt, mert a segítségeken és a kiállandó próbákon kívül, kevés egyéb közös elem van az előbb felsorolt történetekkel (még sárkány sincs), akárcsak az altáji Maday Qara legendában, melyben a főhős Kögüdey Mergen. Egyikben sem kell alászállni az alsó világba, bár e történetek is ugyanabból a sámánisztikus kultúrából származnak, hasonló jelképeket tartalmaznak.

          Egy kalmük (volgai mongolok) legendában Dzsangar bátor Hongor vitézt keresve leereszkedik az alvilágba, ott megmérkőzik a vasbölcsőjű csecsemővel, megszabadítja a főisten lányát, majd miután társai lenn hagyják, az égig érő szantálfa segítségével menekül meg (jut vissza a való világba).

          A mongol népköltészetben is számos mesét találunk Am Cagán Bjarúról (Fehérszájú Borjú), kinek egyes változatokban Borjúfejű Maszang a neve, de a tibeti határszélen a moguor[14] törzsnél gyűjtöttek olyant is, amelyikben Fekete Ló a főszereplő![15] A változatok közt akadnak különbségek (amint Fehérlófia, Vaskalapos János és a többi magyar népmeseváltozat közt is), de a lényeg ugyanaz marad. A hős állatanyától származik, különleges képességekkel rendelkező társakra lel (például Hegyhengergető, Tengerivó[16]), akik különleges képességeik ellenére sem tudnak győzedelmeskedni az arasznyi asszony felett, aki megeszi ételüket, a főhős viszont igen. Az arasznyi asszony eltűnik az alvilágba vezető lyukon, csak a főhős meri követni. Lent kincseket talál, vagy egy kán lányát (vagy istenlányt) menti meg, de amikor társai kihúzzák, őt visszaejtik. A csodálatos szantálfa segítségével, vagy más csodás módon felkerül a való világba. Nincs megmentett sasmadár-fióka, és nem az anyjuk hozza fel a hőst, de a végét leszámítva mintha Fehérlófia köszönne vissza ránk a xioungnuk, a hunok feltételezett elődeinek területéről.[17]

          Ha már a hunoknál tartunk, a hunok utódainak tartott Volga-bulgárok egyetlen leszármazottjának a csuvasokat tartják, akiknek LIR-török nyelve élesen elüt a többi (SAZ-török) török nyelvtől, nem is kölcsönösen érthetőek.[18] A csuvasoknak is van hasonló meséjük, a Levestésztahős, amelyet a kazáni tatároknál Tésztahős néven ismernek. A furcsa név onnan származik, hogy a gyermektelen párnak sámáni közbenjárásra a megáldott levestésztából gyermeke születik, a Levestészta-hős. A történet tovább már ismerős. Tölgyfahős és Jávorfahős társul hozzá, amíg a többiek vadásznak, megjelenik a földig érő szakállú törpe, aki megeszi ételüket, Levestésztahős legyőzi, és egy fához kötözi szakállától fogva, de elmenekül. Bár a többiek vonakodnak, ő lemegy az alvilágba, ahol legyőzi a három, hat és kilencfejű sárkányt (a sárkányfejek hárommal osztható száma szláv motívum). A lányok csatlakozni akarnak hozzá, de elutasítja őket, mert neki már fenn, a való világban már van kedvese (egynejűség!). Levestésztahős még megöl egy sárkányt, visszaadva az ott lakóknak a vizet, akik egy sashoz irányítják, megmenti fiókáit egy háromfejű sárkánytól. A sas felviszi, de útközben elfogy a negyven hordó hús, így magából kanyarít egy darabot, amelyet felértük után a sas visszaragaszt. Megbünteti társait, akik cserbenhagyták, és feleségül veszi szerelmét.[19]

          Horváth Izabella magyar, oszmán-török, ujgur, jugur[20], kirgiz, és kazah változatát hasonlítja össze a Fehérlófia mesének. A jugur mese címe: Kőfia I, Fafia II, és Lófia III, az oszmán-töröké: Hamufi, az ujguré: Ali Kurban, a kirgizé: Hét kán, a kazah Er Tüsteket már említettem. Míg a Kirgiz és a kazah történet csak részben egyezik a Fehérlófiával, az oszmán-török, az ujgur és jugur viszont lényegi mozzanataiban szinte azonos a mi népmesénkkel. Mondhatni, nincs kevesebb egyezés köztük a mese alapelemeiben, mint a magyar mese ötvennyolc változata közt… (Vaskalapos János, Táltos kecske, Égig érő fa, stb.)[21] Számításba kell vennünk azt is, hogy a magyar mesék egyes változatai különböző sztyeppei népek kárpát-medencei megtelepedésével és velük való kapcsolattal is magyarázhatók, akik mind magukkal hozhattak egy-egy változatot (kunok, besenyők, úzok, böszörmények, talán a jászok is), a török megszállás, a bolgár és kazár uralom is lehet forrásuk.

          Lőrinc László hangsúlyozza: „Elöljáróban meg kell jegyeznünk, hogy a mese nem mongol eredetű, Tibetből került Mongóliába, mégpedig két úton, részben irodalmi átvétel formájában, részben pedig szóbeli átvétel útján. A mese első előfordulása egy tibeti mesegyűjtemény, ide minden bizonnyal a tibeti folklórból került. E gyűjteményt később, valószínűleg a XVI.—XVII. század folyamán lefordították mongolra, s ettől kezdve terjedt el mongol területen is. Lehetséges ennél korábbi szájhagyományozás útján történt átvétel is, amely a tibeti határvidékeken lakó kétnyelvű mongol törzseknél következhetett be. (…) Tibet területén szinte alig végeztek folklór-gyűjtőmunkát, a gyűjtött kevéske anyag pedig szerencsétlen módon nem tartalmaz egyetlen Fehérlófia változatot sem. De a mese elterjedésének iránya így is megállapítható; Tibetből indult ki, s Mongólián keresztül jutott el Európába feltehetően ázsiai török népek közvetítésével.”[22]

          Személy szerint nem tudom elhinni, hogy ez a mese XVI. századtól kezdve indult el mongol területről, ekkora karriert futott be, és „megállt” a Kárpát-medencében, főleg ha Uray-Kőhalmi Katalin már idézett elvét is alkalmazom: Az eredetmítoszoknál nem annyira a narratíva tartalmazza az etnikum eredetére vonatkozó adatokat, hanem az is, hogy a narratíva egyes elemei milyen kulturális környezetből származnak.”

          Ez a történet tele van sámánisztikus elemekkel, és szexuális szimbolisztikával. Az utóbbi igazolására csak a Fehérlófia mesében szereplő Hétszűnyű Kopanyányimonyók nevét említsem. Második fele azt jelenti Nagyheréjű.[23] Az egész történet a táltos révülését, és szerepét szimbolizálja párhuzamosan a szakrális fejedelem jogainak és szerepének megmintázásával. Ez pedig nem születhetett a tibeti buddhizmusban, még kevésbé a sámánizmust üldöző keresztény főleg muzulmán vallás kebelében. Illene ugyan a finnugorok sámánisztikus hitéhez és az „égig érő fát” magába foglaló világképéhez, ám a finneknek nemrég még szavuk sem volt a sárkányra, csak a közelmúltban vették át a skandinávoktól, a többi uráli nép mitológiájában/mesevilágában is hiába keresgéljük a sárkánymeséket. A finnugor eredetet ebben az esetben ki lehet zárni.

         A mese elterjedése gyakorlatilag azonos motívumokkal a Kárpát-medencétől egész Mongóliáig, vagyis azon a területen, ahol a hunok végigvonultak, vonzónak tűnő bizonyítéknak tűnik hun eredetünk igazolására. Sokan meg is lovagolják. Sajnos, csak valószínűsítő tényező, nem megkérdőjelezhetetlen bizonyíték. Ahhoz minden kétséget kizáróan kell cáfolni a lehetséges alternatívákat, amelyek bizony léteznek. Egy analógia: a szkíta aranyszarvasok is megtalálhatók Zöldhalompusztától Ordosig, nagyjából azon a területen mindenütt, ahol e mese előfordul. I. e. VI-V. században nemhogy a hunokról, de még elődeikről, a hsziungnukról sem írtak a kínai krónikák (csak i. e. III. évszázadtól kezdve), és Hérodotosz szerint a szkíták négyfélék (vagyis akiket ők, görögök annak neveznek, azokat legalább négy különböző nép alkotja, s ebben a Kárpát-medence nem volt benne). Tehát ugyanaz a kulturális közösség termelte ki ezeket a meséket, mint az aranyszarvasokat. Még valószínűbb, hogy nem is életforma —, hanem inkább vallási közösségről van szó, amely területileg elég jól lefedi az előbbit. E népek ősi vallása a sámánisztikus alapokra épülő tengrizmus volt, vagy minimum annak valamely szinkretikus formája. Egy olyan vallásé, amelynek világképe hármas tagozódású, létezik benne égig érő fa, hisz abban, hogy a sárkányok az alvilágban élnek, egy repülő ragadozó madarat szent állatként tisztelnek és sámán-táltos a vallási vezető… Ezek az alternatív magyarázatok a hsziungnuk-hunok közvetítő szerepét nem cáfolják. Amit viszont e mese elterjedése bizonyít, hogy hamis az ortodox finnugristák azon állítása, miszerint semmi közünk ne lenne a hunokhoz. Minimum ugyanabba a kultúrkörbe tartozunk, akárcsak a török népek, akiktől szavaink jókora hányadát kölcsönöztük. Hiszen a tengrizmust a hsziungnuk terjesztették el a sztyeppén.

          E kulturális közösséghez való tartozásunk nem cáfolja esetleges finnugor eredetünket sem. Ma már, ezer évvel a kereszténység felvétele után elég nehezen térképezzük fel ősi vallásunk elemeit. Ha igaz a nyelvészek állítása, és az obi-ugoroktól i. e. V. század körül váltuk el, a honfoglalás előtt másfélszer annyit, ezerötszáz évet töltöttünk a sztyeppén. Elég hosszú idő kultúránk megváltozására, a sztyeppei kultúra felvételére. Mai kultúránk is sokkal inkább keresztény-európai, mint sztyeppei.

 


[1] A dravidák is átvették a „hét Hathor” modelljét, nem egyesítik a gonoszokat, de hét van belőlük. http://www.sacred-texts.com/lcr/eod/eod42.htm 

[9] A történet az indiai Mahabharata eposzt idézi, ott van egy hasonló történet, bár ott kígyóról és nem sárkányról van szó. Ugyanakkor emlékeztet a királyfi csókjától békából hercegnővé vált lány történetére, és a magyar népmesék hőseire, akiknek szintén próbákat kell kiállniuk, hogy elnyerjék a királykisasszony kezét.

[11] http://magicalgains.blogspot.ro/2014/06/the-world-tree-kazakh-mythology.html A simugh egy mitológiai óriásmadár a perzsáknál, a sárkány kazah neve is perzsa eredetű. Az élet fája a perzsa mitológiában is ismert, világfa a neve, de van életfa Egyiptomban, Mezopotámiában és az örményeknél is. Az életfa a perzsa szőnyegek jellegzetes motívuma,

[12] Devin De Wesse: Islamization and Native Religion in the Golden Horde. Baba Tükles and Convertion to Islam and Epic Tradition. https://books.google.ro/books?id=uAReTyY2ScsC&pg=PA141&lpg=PA141&dq=Tunguz+mythology&source=bl&ots=vjbcO9vt9-&sig=En1c3trhdZ5wsQoL7sO7wyA-x7E&hl=ro&sa=X&ved=0ahUKEwiJ-KCG6Y7LAhXsAJoKHSTHB1AQ6AEIODAE#v=onepage&q=dragon&f=false A legendát a XIX században jegyezték le, de a szakemberek egyetértenek abban, hogy egyike a legarchaikusabb történeteknek a török nyelvcsalád népei közt.

[14] Mongol törzs.

[16] Tengerivó megjelenik a román Fekete Szerecsen mesében is)

[17] http://mek.oszk.hu/09700/09786/html/#13 Lőrincz László, Mongol népköltészet.

[18] A többi mind kihalt: avar, hun, kazár, bolgár. A szóvégi SAZ-török „z” (például a törökországi, azeri, üzbég, stb.) a csuvasban „r”-é alakul, a szóeleji „g”, „q”, „k”, „kh” pedig a csuvasban „h-„vá (ez utóbbi a magyarban is megvan, lásd finn kala= magyar hal) így a török kiz, qiz, az csuvasban hur lett.

[19] Czentnár András: Sámánisztikus motívumok a Levestészta-hős című csuvas népmesében. http://birtalan.innerasia.hu/download/dolgozatok/samanizmus-es-nepvallas/2010-2/czentnar_andras.pdf

[20] A jugurok, (sárga ujgurok) Kína Ganszu tartományában élnek, a török nyelvek egyik ősi formáját beszélik, és zenéjük sok közös vonást mutat a magyar népzenével, akárcsak a csuvas. Csak észrevétel, hogy az obi ugorok mai területét Jugrának nevezik, a (j)ugur pedig átmenetet képez az ugor és az (on)ogur között.

[23] Koponyányi méretű heréje van. Mony = here régiesen. E mesét nem arra találták ki, hogy lefekvéskor kisgyereknek meséljék.

 

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 769 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.