Dezső Ilona Anna : Éjszakai árnyak II.

                                                                           kifeszített vásznon megjelenő képek,
                                                                           dioráma selyemszálain pereg az élet;
                                                                           hópelyhek súrolják szemüvegemet,
                                                                           nyitott vagyok, most bármi bejöhet.
                                                                           vékony zsinóron karcolt kalitkák,
                                                                           alacsony mécsek arcom világítják,
                                                                           apró maketté válik a világ,
                                                                           lábam alatt roppan sok rothadt virág.
                                                                           nosztalgikus sorban gyufás skatulyák…
                                                                           fehér a táj, szürke az ég, kékül a bosszúság;

                                                                           dobozokba bezárt életek,
                                                                           jégvirágból nyíló ablakkeretek,
                                                                           ócska függönyök dacosan lebegnek,
                                                                           sötétítők mögött filmtekercsek peregnek.
                                                                           zacskót cibál a zabolátlan tél,
                                                                           ismerős dal foszlányát hordja a szél.
                                                                           a gravitáció örvénye székem alatt,
                                                                           megáll a film, a vászon szakad…
                                                                           torzszülöttként táncol sötétben a vég,
                                                                           pár sarokkal odébb reccsen a jég.

                                                                           tiktakol az óra, mutatóján szomorúság,
                                                                           hólepte táj díszíti festett előlapját.
                                                                           elveszett illúzió a teremtett világ,
                                                                           ismeretlen rekviemet zizzenő vágy!
                                                                           pesszimista konfliktus a képzelet,
                                                                           katarzis a veszteség, köszönt a végtelen.
                                                                           sisteregve csutorázik árokpart árnya,
                                                                           repedése megtelt vízzel, fagyhalál várja.
                                                                           aljában alig élt levelek felhalmozva…
                                                                           kaleidoszkóp az álom, papírba csomagolva.

                                                                           piros fényében ég egy villanykörte,
                                                                           ártatlanul leng, az éj őt is meggyötörte.
                                                                           vértanúságot hal amott egy csillag,
                                                                           porrá válik mire megvirrad.
                                                                           éjszaka múlóban, sötét szenderül,
                                                                           hangtalan csendben a fény felderül.
                                                                           írásvetítő fura alakja fáradtan villan;
                                                                           kitartás, ismétli szakadozottan.
                                                                           átfolyik rajta fényes mézga viasza,
                                                                           s mint jó itatóspapír, az indigót beissza.

                                                                           Illusztráció: saját festmény – tanulmány, 70 x 50 cm, vászon-olaj

Legutóbb szerkesztette - Dezső Ilona Anna
Szerző Dezső Ilona Anna 80 Írás
Dezső Ilona Anna, 53 éves vagyok. Nagyrábén élek, a Sárrét egyik kis falújában Magyarországon. Nagy szerelmem a festészet, és az irodalom. A Batsányi-Cserhát Művészkör országos titkára, a Szent Lázár Katonai és Ispotályos Lovagrend dámája (lovagtisztje) vagyok.