Már elfeledted hajam illatát is,
a hárs’ hordozza talán még nyomát,
az arcom éle gyenge holdvonás, mit
visszatükröz néhány fénybogár.
Az éjszakákban alig vannak színek,
de bennem virraszt minden ami szép,
mégsem érzem nyugodni a szívem,
pipacs-szerelmed mára talmi kép.
Míg földi létem hagyta zsenge szálként
hozzád hajoltam minden hajnalon,
nem számoltam félve vajon hány még
az érintés, mit tőled kaphatok.
Hogy édes volt vagy keserű az íze
a csókodnak, mi egyre csak fogyott,
mit számít már, ha szemem hamis színe
csak emlékként hagyott örök nyomot.
Legutóbbi módosítás: 2014.11.09. @ 08:02 :: Bakkné Szentesi Csilla
