H.Pulai Éva : Október 1. A Zene világnapja

„A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik.” Kodály Zoltán

 

 

 

Az UNESCO Nemzetközi Tanácsa Yehudi Menuhin kezdeményezésre emelte október 1-jét A ZENE VILÁGNAPja rangjára. Ez a nap a zeneművészet legnagyobb alakjaira emlékeztet, segíti a különböző kultúrák zenéinek jobb megismerését.

Életünket keresztül-kasul szövi a zene, a bölcsőtől a sírig. A zene, ami az ember legősibb kifejezési formája, eszköze, amely ősibb, mint a nyelv. Még írni se tudott az emberiség, amikor a hang és a szó hatalmába kerítette.

Most, a Zene világnapján akár aktív művelői, akár passzív élvezői vagyunk ennek az isteni adománynak, gondoljunk azokra, akik énekelnek, muzsikálnak, tanítanak belső igényességük által, természetes emberi vággyal.

 

„Mi is a zene? Ez a kérdés órákon át foglalkoztatott, mielőtt múlt éjjel nyugovóra tértem volna. Maga a zene létezése is csodálatos dolog, mondhatni maga a csoda. A gondolat és a tünemények között elterülő birodalom. Mint egy megfoghatatlan közvetítő közeg, szellem és anyag közt lebeg testetlenül, mindkettőhöz kötődve, mégis különbözve azoktól. Szellem, de szellemként kötődik az idő mérhetőségéhez. Anyag, ám anyagként nélkülözi a teret.”

Heinrich Heine 

 

Yehudi Menuhin köszöntője, melyet az első Világnap tiszteletére írt, így hangzott:

„Kedves Kollégák, Barátaim!

 

Nagy örömmel tölt el, hogy idén, a Nemzetközi Zenei Tanácsban betöltött elnöki tisztem utolsó évében megnyithatom az első Zenei Világhetet és a Zenei Világnapot.

 

Szeptember 29. és október 5. között és főként a Zenei Világnap alkalmából október 1-jén az emberek legmélyebb érzéseiket és legszebb reményeiket juttatják majd kifejezésre.

Szavakkal már nagyon sokszor visszaéltek, különösen a korunk társadalmában egyre növekvő tudatlanság következtében. A zene azonban továbbra is módot ad arra, hogy az emberek ma is megértsék egymást, amikor az emberiségtől a múlt előítéletei távolabb állnak, mint valaha, de megerősödve kerülnek előtérbe azok az örök értékek, amelyek mindig részét képezték bármely nép minden művészi megnyilvánulásának.

Az igazság, ami a világ minden népművészetében, zenei stílusában ezernyi színben mutatkozik meg, képessé tesz bennünket arra, hogy egyetértésre jussunk egymással. Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék, ha nemcsak koncerteken, rádiómősorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói. Ehhez hasonlót láttunk már néhány városban: San Francisco-ban például, sőt a zajos New York-ban is, amikor a legforgalmasabb útkereszteződéseknél a Manhattan és a Julliard Zeneiskola fiatal hallgatói játszottak a járókelőknek. A régi holland orgona-tekerőket, a nápolyi tenoristákat, az énekmondókat és a trubadúrokat juttatták eszembe és azt, hogy e hagyományokat érdemes újra életre kelteni.

Jó lenne, ha a zenei héten egy-két percet a csendnek szentelnénk mindenütt a világon, a gondolkodásnak, a hallgatásnak és az elmélyedésnek. A zenének a zaj antitézisének kellene lennie, mégis sokszor arra használják, hogy kellemetlen zajokat fogjon fel a gyárakban, éttermekben és áruházakban. Azt mondanám, hogy az adott időben az egész világon legyen egy pár percnyi csend, mert ez nagyon fontos a zene élvezéséhez. Valószínőleg tudomásuk van arról, hogy néhány éve egy kongresszusunkon Párizsban Witold Lutoslavski, a nagy lengyel zeneszerző javasolta, indítsunk mozgalmat, amely harcol az embernek a csendhez való jogáért. Azt szeretném, ha a csendnek e perceit követően utcákon, minden gyárban, otthonban, koncertteremben és operaházban megszólalna a zene. Az előző napok eseményeinek elő kell készítenie a csúcspontot, a Zenei Világnapot.

Kérem Önöket, tegyenek meg mindent ezen esemény érdekében, mely nemcsak a zene, hanem a világ számára is fontos. Egyesek Önök közül talán koncertet adnak a Zeneművészek Nemzetközi Kölcsönös Segélynyújtási Alapja javára, mely intézményt – mint tudják – a zene ügyének előre haladása és megóvása végett hoztak létre és azért, hogy a zeneművészeket közelebb hozzák egymáshoz.”

Yehudi Menuhin

Elhangzott: 1975. október 1. Toronto, Kanada

 

 

A zene világnapja alkalmából a következő programok várnak október 1-jén:

 

– délelőtt tizenegytől a Müpa Iskoláskoncertjei keretében a Tóth Aladár Zeneiskola növendékei lépnek fel,

 

– délután fél öttől az Országos Idegennyelvű Könyvtárban lesz előadással összekötött hangverseny, majd

 

– este héttől az Óbudai Társaskörben ifj. Balázs Jánossal, a tavalyi Liszt-verseny dobogósával és az idén jubiláló Liszt Ferenc Kamarazenekarral találkozhatnak az érdeklődők.

 

– Este fél nyolctól a Pasaréti ferences templomban az Angelica Leánykar énekel Gráf Zsuzsanna vezényletével, ezzel együtt és egyidőben a Klebelsberg Kultúrkúriában a Magyar Kamarazenekar, míg a Fugában Marczi Mariann játszik, műsorával az építészet és a zene világnapját kapcsolja össze.

 

Két eseményt is erre a napra időzített az MTA Bölcsésztudományi Kutatóközpontjának Zenetudományi Intézete: a Magyar Népzenei Antológia című DVD-ROM-ot Sebő Ferenc Kossuth-díjas népzenekutató, Richter Pál, a kiadvány főszerkesztője, az intézet megbízott igazgatója és Lelkes András, a FolkEurópa Kiadó igazgatója mutatja be hétfőn délelőtt, majd megnyílik a Hangszerek Magyarországon című hangszertörténeti kiállítás a Zenetörténeti Múzeumban.

 

A vidéki városok közül Kaposvárott a Liszt Ferenc Zeneiskola növendékei reggel nyolc órától délután fél négyig városszerte mintegy harminc helyszínen különböző hangszeres és énekes produkciókkal szórakoztatják a kicsiket és nagyokat a köztereken, parkokban, iskolákban, óvodákban, hivatalokban. “A rendezvény célja, az összefogás erősítése városunkban a zene erejével” – hangsúlyozták a szervezők.

 

Pécsett a Kodály Központban október 1-jén zenemű által ihletett ékszerekből nyílik kiállítás. A Pannon Filharmonikusok és az Ezüstláz Ékszergaléria a zene világnapja alkalmából kért fel tizenhat neves ötvös iparművészt arra, “komponáljon” egy-egy ékszert adott zenei témára. A tárlatra készült alkotásokhoz ihletet a filharmonikusok vakok és gyengénlátók javára adott hétfői hangversenyének műsorán szereplő, Alberto Ginastera Variaciones Concertantes című ritkán hallható műve adott. A tárlat október 6-ig a Kodály Központban, november 3-ig az Ezüstláz Ékszergalériában tekinthető meg. Vác, Zalaegerszeg és Balassagyarmat is rendez zene világnapi koncerteket, de nem pihennek Győrben és Miskolcon sem.

 

Forrás: 

fidelio.hu, picurradio.com

 

A zene világnapja

2014. október 1., szerda, 19:00

Győr, Richter Terem

 

Műsor:

J. Haydn:
c-moll szimfónia, No. 95

 

W. A. Mozart:
c-moll zongoraverseny, No. 24., KV 491

 

F. Schubert:
VIII. “nagy C-dúr” szimfónia, D 944

 

Zenél: Győri Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Berkes Kálmán
Közreműködik: Ránki Dezső – zongora

 

„Hangverseny C-ben – akár ezt a címet is kaphatta volna a Zene világnapját köszöntő, a klasszikus zene nagymestereinek műveit felvonultató koncert. Az első félidőt a c-moll tragikus hangulata és sötét színei határozzák meg Haydn valószínűleg legritkábban hallható „Londoni” szimfóniájával és Mozart talán legnagyszerűbb zongoraversenyével, melynek szólóját a mester muzsikájának egyik legkiválóbb hazai interpretátora, Ránki Dezső játssza. A második részben Schubert „mennyei hosszúságú” remekműve a C-dúr emelkedett hangütésével és tiszta csillogásával köszönti a Muzsika nagy ünnepét.”

 

A Győri Filharmonikus Zenekar jogelődjét, a győri Ének- és Zeneegyletet 1862-ben a világhírű győri születésű karmester, Richter János édesapja Richter Antal alapította.

 

az MR3 Bartók Rádió élőben közvetíti a Richter János hangversenysorozat Zene világnapját köszöntő hangversenyét 2014. október 1-jén 19 órától.

 

Szeretnénk felhívni figyelmüket, hogy 2014. október 1-jén kerül megrendezésre a Richter János hangversenysorozat, a Zene világnapját köszöntő nyitó előadása, amelyen zenekarunkat Berkes Kálmán művészeti vezető vezényli.

Felhangzik J. Haydn, F. Schubert egy-egy műve mellett, Mozart c-moll zongoraversenye is, melynek szólóját a kétszeres Kossuth-díjas Ránki Dezső egyedülálló, interpretálásában hallhatja közönségünk.

 

hogy koncertünket pontban 19 órától élőben közvetíti a Bartók Rádió, amely nagy elismerése zenekarunk szakmai munkájának.

 

http://gyfz.hu/hu/hirek/elo-radiokozvetites-a-richter-terembol

 

 

Húsz húron szólal meg Schubert

 

A zene világnapján, október 1-jén két muzsikusgeneráció kiemelkedő egyéniségei találkoznak a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, hogy a kamarazene-irodalom klasszikus alkotásaiból szólaltassanak meg remekműveket.

 

 

Mester és tanítványa lép fel, mondhatnánk, hiszen a Kelemen Kvartett állandó kamarapartnere a kétszeres Kossuth-díjas Perényi Miklós, aki alighanem valamennyi ma élő vonósnak példaképe lehet következetes és makulátlan színpadi példamutatásával, és aki nem mellesleg a vonósnégyes csellistájának, Kokas Dórának a tanára.

 

A Kelemen Kvartett Kossuth-díjas fiatal névadója a Művészetek Palotája megnyitása óta kötődik az intézményhez, hiszen 2005-ben, a felavató koncerten ő is közreműködött, és azóta is számos esten nyűgözte le itt a közönséget kivételes képességű szólistaként. Gidon Kremer saját svájci fesztiváljára hívta meg őket rezidens kvartettként, az év elején pedig többhetes ausztrál és kínai koncertkörúton vettek részt. A koncerten Purcell fantáziái, Beethoven középső korszakának egyik – mostanság a koncertpódiumokon méltatlanul háttérbe szorult – vonósnégyese, és végül egy valódi kamarakincs is felcsendül, amit méltán tartanak a zeneirodalom egyik legszebb alkotásának. Schubert egyik utolsó művéről, a C-dúr vonósötösről van szó, amely két csellót alkalmaz, ellentétben a korszakban szokásos brácsakettőzéssel; benne a tragikus sorsú komponista legmélyebb, legszemélyesebb érzelmeit vallotta meg.

 

fidelio.hu

 

 

A Zene Világnapja
Théba Művészeti Akadémia

 

2014. október 1. (szerda) 18 óra
Théba Művészeti Akadémia – Nagyterem

 

Előadást tart, és a műsort vezeti:
Baráz Ádám zeneszerző, a Théba Művészeti Akadémia tanára

 

Műsor:

 

Bach: Air a G-dúr zenekari szvitből
Yehudi Menuhin – hegedű (vetítés)

 

Antonio Vivaldi: g-moll Szonáta
Frecska Rebeka – fuvola
Baráz Ádám – zongora

 

Mozart: Ridente la calma – hangversenyária
Baráz Renáta – ének
Baráz Ádám – zongora

 

Grieg: Lírikus darabok (válogatás)
Baráz Ádám – zongora

Dukas: A bűvészinas (Disney filmjével)
(vetítés)

 

Chaminade: Concertino
Frecska Rebeka – fuvola
Baráz Ádám – zongora

 

Bizet-Horowitz: Carmen Fantasie
Vladimir Horowitz – zongora (vetítés)

 

Ukrán népdalok
Kovács Adrien – népi ének

 

Bartók: Gyermekeknek (részletek)
Bartók: Allegro barbaro
Baráz Ádám – zongora

 

Théba Művészeti Akadémia

VII. Rákóczi út 54., Budapest, Hungary, 1074

 

 

 

 

MOM Kulturális Központ

Csörsz u. 18., Budapest, Hungary, 1124

 

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt október 1-én 19órakor kezdődő koncertünkre, melynek első felében a 12. kerületi zeneiskolások lépnek fel.

 

A szünetet követően a Hegyvidéki Solti György Zenekar programja kerül előadásra, melyet 450 éves Shakespeare-évforduló jegyében állítottunk össze.

 

Purcell, Bellini, Rossini, Verdi és Gounod színpadi műveinek részleteit Molnár Ágnes, Vámosi Katalin és Yanis Benabdallah – fiatal énekművészek közreműködésével adjuk elő.

 

A koncertre ingyenes regisztrációs jegy szükséges.

 

 

***

 

 

A zene a legmegbízhatóbb társunk: félelmek nélkül elmerülhetünk benne anélkül, hogy csalódást okozna. Megtaláljuk benne kimond(hat)atlan gondolatainkat, önmagunkat és tisztába teszi lelkünket. Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész kezdeményezésére és javaslatára az UNESCO október 1-jét a Zene Világnapjának nyilvánította. Mindez 1975-ben történt. Azóta a világ minden pontján ezen a napon különös figyelmet szentelnek annak a csodának, amit zenének hívnak.

 

Manapság alig tudunk olyan dolgot mondani, aminek ne ünnepelnénk világnapját, igaz a zenéé már 37 éves ‘házasság’. A zene egy belső hang, a komponista ‘verse’. Aki hallgatja, két dolgot tehet: vagy elfogadja és megérti, mert megérinti a hangulata, vagy immunis lesz rá, és elmegy mellette. Zenét belső ösztönzésre hallgatunk – világnap ide, vagy oda.

 

Valójában a zenének nincs szüksége külön világnapra, hogy velünk legyen. Önmagában egy csoda: véges számú hang végtelen számú dallammá, hangulattá alakul át benne. A fülünkbe duruzsol utcán, biciklizés vagy munka közben, amikor szomorúak vagy boldogok vagyunk, amikor szépet vagy elrettentőt érzékelünk.

 

A legmegbízhatóbb társunk: félelmek nélkül elmerülhetünk benne anélkül, hogy csalódást okozna. Megtaláljuk benne kimond(hat)atlan gondolatainkat, önmagunkat és tisztába teszi lelkünket.

 

„A zene továbbra is módot ad arra, hogy az emberek ma is megértsék egymást, amikor az emberiségtől a múlt előítéletei távolabb állnak, mint valaha, de megerősödve kerülnek előtérbe azok az örök értékek, amelyek mindig részét képezték bármely nép minden művészi megnyilvánulásának” – mondta ünnepi beszédében Menuhin az első zenei világnapon. „Az igazság, ami a világ minden népművészetében, zenei stílusában ezernyi színben mutatkozik meg, képessé tesz bennünket arra, hogy egyetértésre jussunk egymással.”

 

Életünket keresztül-kasul szövi a zene, a bölcsőtől a sírig (vagy még azon is túl). A zene, ami az ember legősibb kifejezési formája, eszköze, amely ősibb, mint a nyelv. Még írni se tudott az emberiség, amikor a hang és a szó hatalmába kerítette. Ezért is van az, hogy “a dal korlátlan hatalmat ad annak, aki ért hozzá”

 

A Zene világnapján akár aktív művelői, akár passzív élvezői vagyunk ennek az isteni adománynak, gondoljunk azokra, akik énekelnek, muzsikálnak, tanítanak belső igényességük által, természetes emberi vággyal. Gondoljunk rájuk szeretettel, mert segítenek minket, célt adnak, rendre és türelemre tanítanak. Megteremtik bennünk – ha hagyjuk – a Kodály megálmodta “nagy Harmóniát”, amikor majd igazán azt mondhatjuk: Örvendjen az egész világ!  

 

“Lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út. De mi (…) azt akarjuk, hogy az ember ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos réteken.” /Kodály Zoltán/

 

 

Kodály Zoltán: Magyarság a zenében

(részlet)

 

Zene és társadalom

 

A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik. Némely ember igen kevéssel beéri, mikor pl. éjszakákon át füstös szobában kártyázik. Mégsem élhet nélküle.

 

Hogy milyen és mennyi zenét fogyaszt: rendkívül jellemző minden népre és nemzetre. Ezért a zenei élet formái mindenütt mások. Változtak a századok folyamán, de mindig a nép vagy nemzet karakterét, annak esetleges változásait követték.

 

Az olasz zeneélet már harmadik százada az opera jegyében áll. Egy idő óta mindinkább tért hódít a szimfonikus zene. Az operettnek semmi talaja. A német zenei érdeklődés körülbelül egyformán oszlik meg az opera és szimfonikus zene közt. Hollandiában, Angliában nagy szimfonikus és énekkari kultúra mellett opera egyáltalán nincs, csak mint külföldi vendég. Látjuk, a civilizáció nivelláló hatása a zeneéletre nem terjed ki. Nincs két ország, melynek zeneélete teljesen egyforma.

 

Melyek a mi zeneéletünk jellemző formái? A nép ott, ahol még nem bomlottak föl a falusi kultúra formái, az ősi önellátással gondoskodik zenei szükségletéről. Mindenki dalol, magának is, együtt is, s a régi hagyomány, hogy napjainkig életben maradt, erejét és ellenállóképességét bizonyítja a városi befolyással szemben. A bomlás fokai szerint sokféle falutípus van, a várost mind jobban megközelítő formákkal és anyaggal. A hivatásos cigányzenész megjelenése falun elég újkeletű. Még fél századdal ezelőtt vagyonos helyeken is megelégedtek egy dudással a tánchoz. A dudás (citerás, tekerős) ugyan szintén kapott fizetést, de csak alkalmi zenész volt, más főfoglalkozásból élt. A cigánnyal a városi zene is egyre jobban terjedt, és ma már a mezővárosok, nagyközségek zenei légköre alig különbözik a városokétól.

 

Zeneéletünk tipikus formája ugyanis még mindig a cigány melletti borozgatás. Középosztályunk nagy tömegei számára a zene még nem olyan lelki táplálék, amely nem tűr maga mellett testi táplálkozást, és némi figyelmet, koncentrációt kíván. Amint a Nemzeti Színházban sincsenek asztalok, és a harmadik felvonásban még emlékezni kell az elsőre.

 

Ezért a magasabb zenét ápoló intézményeink közönnyel küzdenek. A hetvenmilliós Németországra hetven operaház esett, több mint száz szimfonikus zenekar. E kulcs szerint nálunk tíz operaháznak kellene működni, s vagy tizenöt szimfonikus zenekarnak. De ha nem mérjük is állapotainkat a decentralizáció e bőségéhez, mely még a német fejedelemségek korában gyökerezik, bizonyos, hogy a magasabb zenének aránytalanul kevés nálunk a közönsége.

 

A kultúra palántái nem egyszerre nőnek, nálunk a zene maradt hátra leginkább. Kultúránk inkább vizuális jellegű, nagy műveltségű emberek zeneileg teljesen tájékozatlanok. Az egyoldalúan vizuális (francia) vagy auditív (német) kultúrák mellett ott az olasz példa szerencsés egyensúlyával a kettő közt és nagy alkotásaival mind a kettő terén.

 

A cigány melletti mulatás, bár eredeti magyar szokás, még nem zeneélet, csak zenével kísért szórakozás, melyben naiv módon nyilvánul az egyéni aktivitás ősi hajlama. A parasztnál természetes, mert kultúrájába harmonikusan beleillik, a városi művelt embernél kissé groteszk csökevény, egy általa alsóbbrendűnek tartott életformából hozta át mostani felsőbbrendű életformájába. Kétségtelen: hagyományszerű elem (bár múltját nem látjuk világosan), csak az a kár, hogy tartalma, a zene már éppen nem hagyományos.

 

Értelmiségünk kultúrája nem a népkultúrából fejlett, szerves, homogén kultúra, hanem innen-onnan összekapkodott mozaik, a magyar és idegen elemek kellő egyensúlya nélkül. [Nyelve: a nép és a* régi irodalom gyökeres nyelvétől elidegenült, már csak külsőségekben magyar, lényegében fordítás-nyelv.] (Részletesen kifejti Karácsony Sándor* „Magyar észjárás” c. könyvében.) [Ilyen a zenéje is.]* Az elhagyott népzene helyett fejlesztett magának egy felemás, fél- vagy álnépi stílust. Népies sallangjai még visszavágynak az elhagyott falusi életformába, de idegen elemei nem hoztak magasabb kultúrát. Ez a zene formában nem fejlettebb, mint a népé: csakúgy [egyszólamú. Igénytelen]* és lényegtelen kísérete veszteség nélkül elválasztható a dallamtól. Formában sincs felette, de tartalomban, etikai és esztétikai értékben, ízlésben, magyarságban mélyen alatta van. Hogy a nép beéri húsz-hetven szótagnyi dalstrófával, mint legnagyobb zenei egységgel, az nála igen fejlett zenekultúrát jelent. Ha az értelmiség felfogóképessége sem több ennél: az, egyéb kultúrájához viszonyítva, műveletlenség.

 

Hogy lehetséges ez? Hisz csak az érettségizett ember hat-nyolc évvel tovább járt iskolába, mint a paraszt. Ennyi idő alatt nem vitte többre a zenében? Nem, mert köznevelésünk a zenét sem mint általános nevelő eszközt, sem mint a nemzeti tudatosítás eszközét nem használja fel. Innen ered középosztályunk zenei pauperizmusa és magyar zenei érzékének bizonytalansága. Mert magyar zenei tájékozottságát az a pár nóta és csárdás jelenti, amit véletlenül megismert. Mint egész műveltségében, a zenében is féllábbal (a táncos lábával) idegen talajon áll. Sőt tán ez a nagyobb fele zeneismeretének. A bálokon szereplő töméntelen idegen tánc miatt alapos tanulmányokat végez a külföldi tánczenében. Itt már a cigányhoz is hűtlen lesz, gramofonlemez és jazz-zenekar szolgáltatja az anyagot. Angol nyelvismerete gyarapítására megtanulja és énekli e táncok szövegét is. S ez még jobb, mint ha a szörnyű magyar szövegeket énekli. Van egy réteg, mély teljesen ennek a zenének világában él. A magyarság számára már elveszettnek tekinthetjük.

 

Ha itt-ott magasabb zenével találkozik, számára érthetetlen, akár magyar, akár idegen, mert ábécéjét sem tanulta meg. Általában messze el is kerüli az olyan helyet, ahol effélét hallhatna. Más kérdés: Operánk és zenekaraink mindig a legjobb utat választották-e a közönség megnyerésére és nevelésére? Bizony nemegyszer kínálták olyan táplálékkal, hogy joggal menekült vissza a cigányhoz.

 

Most azonban a rádió házhoz szállítja a nemesebb zenét is. Úgy látszik, nem mindig csavarták el, legalább elegen akadtak, akik levélben tiltakoztak a „komoly” zene túltengése ellen, sokallták a „Cé-durr, Bé-durr” és „ópusz” elnevezésű műveket.

 

Igaz viszont, hogy a rádió komoly műsoraiban valamelyes tervnek, nevelő vagy tájékoztató rendszerességnek árnyékát sem sikerült felfedeznünk. Pedig nagy hivatása volna e téren is.

 

Mert rendkívül vékony réteg az, mely igazi, mélyreható zenei műveltséget tudott szerezni akár otthon, akár a zeneiskolákban. Annak is túlnyomó része a zsidóságból és az idegen eredetű városi lakosságból kerül ki, s így a magyar zene felől teljesen tájékozatlan. Nem ismeri egyik hagyományt sem, s ha véletlenül elébe kerül, egyaránt lenézi, akár néphagyomány, akár cigányzene, mert a magasabb műzene egyik ágába sem tudja beleilleszteni. Még a zenei szakképzés is csak néhány éve gondoskodik róla, hogy a leendő zenetanárok a magyar zenének legalább elemi kérdéseiben eligazodjanak.

 

A cigányról, mint a nemzeti hagyomány fenntartójáról kötetnyi frázist olvashattunk az utolsó évtizedben. Aki még nem látott cigányt kótából muzsikálni, láthat a Gyöngyösbokréta* estéin. Nem ismeri ugyanis a falusiak dalait, s hogy kísérhesse, papíron kellett elébe tenni. Így is sok a baj a próbákon. Nehezen megy. Sokszor csak zavar a kíséret. „Se testem, se lelkem nem tudja bevenni ezeket”, mondta a prímás. (Ethnographia*, 1938. 427. l.) Pedig a Gyöngyösbokréta* a hagyománynak csak csekély, felületi töredékét mozdította meg idáig. Annál kevésbé ismeri a cigány a mélyebb réteget. Hát akkor mit játszik tulajdonképpen?

Műsora jó része, talán a nagyobbik fele, nemzetközi szórakoztató zene. Közönsége ezt kívánja tőle elsősorban. Magyar része: 1850 utáni csárdások, nóták. A XIX. századnál régibb pár darabjukat félkezünkön megszámlálhatjuk. Az sem folytonos hagyomány náluk, hanem a millennium körüli felújítások eredménye. De főképpen és elsősorban élő szerzők nótáit játsszák. Ez volna „nemzeti hagyományunk”? Az avatatlan idegennel el tudjuk hitetni, ahogy gyanútlanul megveszi az álnépi iparművészet termékeit is. S vajon hány érettségizett magyar tudná külföldi vendégét pontosan felvilágosítani, mi az, amit a cigánytól hall, s mi van itt még azon kívül?

 

A magyar közönség látókörét tágítani kellene, de Magyarország felé is.

 

http://mek.niif.hu/06000/06022/html/gmkodaly0002.html

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1137 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva