Egy anya tragédiája 33.

33.

 

Bibionéig az utasok zöme a fáradtságtól gyorsan álomba szenderült. Margitnak is sokszor előrebukott a feje, de abban a pillanatban már magához is tért. Éva a vállára hajtott fejjel aludt. Margit egyre csak azon gondolkodott, hogy a sok nem várt esemény nem valami figyelmeztetés volt e.  Nem tudta elűzni rossz érzését. Szerencsére Éva panaszai elmúltak, hála a gyógyszereknek. Ám mi lesz ha, esetleg újra jelentkeznek? Hova, kihez fog fordulni? Azt fontolgatta magában, mi lenne, ha megkérné az idegenvezetőt, intézze el, a hazatérésük előbbre hozatalát. Mégiscsak könnyebb Budapesten, mint itt, a teljes ismeretlenben egy beteges gyerekkel. Valószínű, elaludhatott, mert Éva ébresztgette.

— Megérkeztünk, anya, le kell szálljunk. Elaludtad a legszebbet! Nem láttad, ahogy belementünk a tengerbe.

— Hova mentünk? Balesetünk volt?

— Dehogyis! — nevette el magát a kislány. — Te mindjárt rosszra gondolsz. A tengeren keresztül vezetett az út. Megálltunk pár pillanatra Mestrében. Páran le is szálltak, kicsit kinyújtózkodni. Én maradtam, ahogy megbeszéltük. Innentől úgy tűnt, mint ha a busz a tengerbe hajtott volna. Mind a két oldalt a tengert láttuk. Csodálatos látvány volt.

— Majd megnézem legközelebb. Úgyis lesz egy városnézés Velencében. Te hogy érzed magad? Nem fáj semmid? Fáradt sem vagy?

— Semmi bajom! Most kezdem élvezni igazán az utazást. Mondtam, az egész fülfájás csak a huzattól volt. Nem kell aggódnod. Vigyázunk majd egymásra.

A szoba, amit kaptak a tengerre nézett. Egy kis erkélye is volt, kerti bútorokkal. A vacsoráig itt töltötték el az időt.

— Tudod, arra gondoltam — kezdte Margit, miközben a tengert csodálta —, beszélek a csoport vezetőjével, hogy haza szeretnénk repülni, még az időnk lejárta előtt.

— Tessék? Miért? Hiszen csak most kezdődik a pihenés! Eddig rohantunk egyik múzeumból a másikba, egyik város után a másikba. Mostantól meg pihenhetünk a tengerparton, süttethetjük magunkat a Nappal és jókat fürödhetünk a hűsítő habokban. Én nem megyek sehova! Maradni akarok!

Meglepte lányának ez a harcias viselkedése.

— Azért lenne jobb otthon, mert féltelek. Tudod, a füled nem hagy békén. Előfordulhat, hogy megismétlődik az, ami már egyszer volt Budapesten. Csak angolul beszélek meg magyarul. Nem értem az olasz nyelvet, Gyuri bácsi sincs itt segíteni. Félek, és féltelek! Budapesten mégis otthon vagyunk, hamarabb tudunk orvoshoz fordulni.

— Mondtam már: semmi bajom nincs! Jól érzem magam, semmi okod, hogy aggódj.

Igaza lehet a gyereknek… — gondolta Margit. — Élvezzük ki az előttünk álló szép napokat. Ráérek majd akkor ilyeneken törni a fejemet, ha tényleg történne valami. Nem kéne gondolni se rá, mert szinte vonzom magamhoz a tragédiákat.

 

A vacsora itt is kiadós is ízletes volt. Az idegenvezető mindenkinek kellemes időtöltést kívánt.

— A következő napokban szabad a programjuk. Nem leszek magukkal. Bent Velencében egy másik csoportot kalauzolok. Bármi problémájuk adódna, forduljanak a recepcióshoz és keressék Carolát. Ő beszél magyarul is, mindenben a rendelkezésükre áll, teljesíti kéréseiket. Pénteken teljes napos városnézés Velencében, szombat szabad program, utána indulunk is vissza Rómába, a repülőtérre. További kellemes nyaralást kívánok önöknek.

Mikor befejezte a beszédét tapssal köszönték meg eddigi munkáját.

— Gyere, visszamegyünk a szobánkba, kiülünk az erkélyre.

— Vegyünk valahol fagyit meg gyümölcslevet. Láttam, van itt a közelben egy kioszk. Ott vehetnénk.

— Rendben van!

Alig pár méterre a szállodától valóban volt egy kis bolt. Szinte mindent árultak. Be is vásároltak, gyümölcsöt, fagylaltot, narancslét. Margit még egy üveg olasz bort is vett. Így felpakolva tértek vissza a szobájukba. Kiültek az erkélyre és nézték a tengert, ahova aranyhidat varázsolt a lemenő Nap.

Közben megszólalt Margit mobil telefonja.

— Biztosan apa irt üzenetet — mondotta Éva — ám a telefon tovább csengett.

Margit megnézte a kijelzőt, de azon csak annyi volt kiírva: ismeretlen szám. Felvette.

— Bona sera, Margit! Remélem nem zavarom magukat? — búgott a telefonba Gyuri hangja. — Ugye nem volt semmi rendkívüli, és élvezték az utat. Merre vannak most?

— Éppen ülünk a szobánk erkélyén Velencében, csodáljuk a napnyugtát.

— Akartam volna már hívni, vagy üzenetet írni, aztán nem lett belőle semmi sem. Nem akartam alkalmatlankodni, megzavarni. Ma este nem bírtam tovább, legyőztem a félszegségemet.

Margitot kicsit zavarta ez az „udvarlás”.

— Köszönöm, hogy gondolt ránk. Jól érezzük magunkat. Igaz én bepánikoltam egy kicsit, mert a gyereknek megfájdult a füle. Nem meséltem magának Rómában, a kislányom hallássérült. Hallókészüléke van, de nem lehet látni, mert direkt úgy fésüli a haját. Nem akarom untatni, ez egy hosszú történet. Féltem, hogy kiújult a baj, már azon gondolkoztam, elintéztetem az azonnali hazautazást. Szerencsére mindenre gondolva, hoztam magammal gyógyszereket, azok segítettek. Rendbejött egy nap alatt. Teljesen jól van, és próbál nyugtatgatni, ne gondoljak csak a rosszra mert akkor megtörténik.

— Én is ugyan azt mondom. Élvezze a tengerpartot a pihenést. Budapesten majd „ráér” gondolkozni ilyeneken. Addig is kapcsoljon ki. Nem zavargok tovább. Pesten hívjon fel, milyen volt a tengerparti nyaralásuk. Sőt! Meglátogathatnának a múzeumban. Hamarosan egy új kiállítás nyílik. Tulajdonképpen ezért is utaztam ki Rómába. További kellemes pihenést, és ne gondolkozzon rossz és kellemetlen dolgokon.

Később még egy üzenetet irt Gyurinak. Rövid válasz is érkezett, további kellemes pihenést kívánt nekik.

 

Hamar eltelt a három nap. Sokat strandoltak, szinte az egész idejüket kint töltötték a tengeren. Margit az első napokban, mint egy kotlós, aki a kiscsirkéit félti — ezesetben valójában kacsa, mert a vizet keresi — állandóan Éva nyomában volt a fülvédővel és a sapkával. Aztán aggodalma alább hagyott, mert Éva minden kérelem és felszólítás nélkül használta azokat.

Persze, ahogy megjósolta lánya és Gyuri is, ha rosszra gondol, akkor az be is jön. Hiába kente be tetőtől talpig magát napozókrémmel, a lábai leégtek. Nem szerette a nadrágot, szoknyában járkált. A reggeliből mindig kicsempészett egy kevés tejfelt vagy joghurtot, és azzal kenegette. Ha nem is teljesen, de elviselhető állapotba hozta a bőrét.

Pénteken reggel elindultak Velencébe városnézésre. Megcsodálták a Canale Grandét, a Szent Márk teret, a híres Dózse-palotát, ahol a politikusok és a hadvezérek intrikus terveiket szövögették, néha egymást is gyilkolva, függetlenül attól, hogy egy táborba tartoztak. A Szent Márk templom freskói között magyar vonatkozású képet is láthattak, Szent István királyt ábrázolta népe körében.

Éva kipróbálta a galambetetést, de öröme nem tartott sokáig. Az nem zavarta, hogy vállára, fejére szálltak. Sőt! Jókat nevetett. A baj akkor kezdődött, amikor oda is tojtak. Többen is. Hamar elege lett belőlük. Este a vacsora előtt nem győzték kimosni a „szagos megtiszteltetést” a hajából. Utolsó nap pár apróságot vásároltak az otthoniaknak, összepakoltak, készülődtek a hazautazásra. Margit írt egy rövid üzenetet Jánosnak a repülőtérről, előreláthatólag mikor érkeznek. Nem késett a gépük, este 11-kor landoltak Ferihegyen, ahogyan az a programban szerepelt.

 

 

Szerző Avi Ben Giora. 453 írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.

3 Komment

Hagyj üzenetet