Boér Péter Pál : Egészen jól mesél

 

Az ürge egyfolytában tizenhét órát loholt a vonat mellett. Szerencséjére gyakran megállt, néha órákig vesztegelt egy-egy állomáson, így be tudta hozni a lemaradásait. Mire odaért, újra elindult, ezért az ő futama folyamatosra sikeredett.

Egy adott helyszínen, bár még folytatódtak a sínek, az egész szerelvény elkezdett ürülni. Előbb az emberek szálltak le, majd minden más. Ürge éppen akkor ért oda, mikor kamionokra cihelődve folytatták útjukat, ezért kénytelen volt tovább rohanni. Ez sokkal nehezebb volt, mert a sínek biztosan mutatták az utat, a keréknyomok pedig eléggé követhetetlennek bizonyultak. Reggelre beérte őket, épp amikor azok kikászálódtak sátraikból, és újra teherautókra pakolva, folytatták már követhetetlen útjukat.

Ürge szédült. A szünetekkel együtt már több, mint két napja futott, s eközben legalább egy keveset pihennie is kellett volna, meg aludni, illetve az alvás luxusa mellé valami, irdatlan adag, kiadós jó gabonaféle jól jött volna, illetve saját a súlyának kétszeres vízadag.

Szerencséjére félórányi újrafutás után az egész konvoj belehajtott egy aprócska folyóba, így át kellett úsznia. Ugyan nem volt jó úszó, de hogy bele ne fulladjon, rengeteget ivott, abban a reményben, hogy kiapasztja a medret. Nem sikerült, de legalább élő állapotban került partra.

Úgy látszik, átesett a holtponton, mert már jólesett neki a futás. Egy tölgyes erdőben azon kezdett el gondolkodni, mi a csészeborogató lepényhal sárga füléért rohan egyáltalán? Átfutott rajta a rettenetes gondolat, hogy otthagyta az otthonát, mondhatni a hazáját, és ha ezek nem mennek vissza, akkor sosem jut haza. De ha visszamennek, meddig tart ez az egész nagy rohanás?

Háromfelé ágazott a völgynél a konvoj, háromfelé szakadt. Meg-megálltak a járművek, mindenfelé birkákat legeltettek. Tavasz volt. Jegenye, juhar, tölgy, bükk zöldellt, és nyolc-tíz rókát is felfedezett. Már nem félt, hiszen a legsunyibb róka sem tud úgy futni, hogy őt utolérje. Összkomfortos lakóépületeikből éppen kifelé vándoroltak a juhok. Nem egészen értette, mit csinál velük az a két ember, de közelebbről látta, hogy tej gyűlik a sajtárba.

Homályossá vált minden, lehet, nem is látott semmit, de az orra még a régi volt. Arrafelé talán nem is laknak ürgék, sőt az egész, már negyedik napja tartó útja során, egy testvérével sem találkozott. Szerencséje volt, a juhászok sem számítottak rá, ezért észre sem vették, amint megfürdik egy kisebb tejesedényben és kiissza az egészet. Majd átfut a dombon és örömmel veszi tudomásul a tetőn, hogy mindenfelé ellát. Igaz, elsősorban a puccos birkalakokat, de megpillantotta azokat is, akikről soha nem fog megtudni, miért követett.

Érdekes, amíg az esztena belterületén garázdálkodott, semmi gond nem támadt, ám hirtelenjében egy kisborjú méretű kutya támadt rá. Futott, futott, ahogy a lába bírta, az üldözője jóval territóriumának határain túl hagyta abba a fölösleges kergetést. Igaz, akkor már bekeveredett egy másik, hasonlóan nagydarab fehér eb területére, és két teljes napon át vágtatott tovább, nagyjából körbe-körbe, tehát nem távolodott el túlságosan.

Azon az éjszakán avarba zavarta magát. Éppen elhelyezkedett, de az első horkantás ürgeváltozata után, a dombtetőt bevilágítva, valami hatalmas villanás és durranás zavarta meg. Megijedt, nekiszaladt a déli, patakon túli rétnek, ami a szemközti tetőre vezetett, ám mégoly finom érzékei sem közölték vele, hogy az egy mocsár.

Nagyon nehéz volt az út, de feljutott. Azok ott, éppen összerakták a sátrat és felpakoltak, mint már megszokta, majd a karaván továbbindult. Tehát futhatott végig egy nyergen, aztán egy dombtetőn, fel a hegynek, s végül egy meredek völgyben felismerni vélte a visszavezető utat. Igen, arra az állomásra vezetett, ahol elhagyták a vonatot.

A teherautók visszakerültek, majd az emberek is. Épp beérte a szerelvényt, amire az elindult. Futhatott ismét. Tudta, alig tizenhét óra — esetleg húsz, mert ez kiszámíthatatlan —, és otthon lesz. Egy hétig nem aludt, nem evett, nem ivott, csak vágtatott, ami nagyon egészséges. A tejet elfelejtette és persze néhány nagyobbacska zöld bogyót…

Zümmögtek a távíróoszlopok huzalai, a végén úgy érezte, táncol az egész. Egy nagyon nagy bulit tartott magának. Akkor majdnem belepusztult, ám vén ürgefejjel nem hajlandó másképpen emlékezni, és a sok kicsi ürgének már azt is kitalálta, miért tette meg ezt a teljesen értelmetlennek látszó utat. Világot kell látni, tanulni kell, egyébként ott, saját mezején, néhány tíz-, esetleg százméteres biztonsági körzetben, bután, betokozódottan élheti le az életét. Nem lát a világból és az azon túliból semmit.

Este körbeülnek, ő mesél, és amint egy ember közeledik, mindannyian gyorsan bevágtatnak a ürgelyukba. Tényleg, vajon végigfutotta azt a távot? Nem számít, a lényeg, hogy egészen jól mesél.

Legutóbb szerkesztette - Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/