Másnap reggel Margit korán ébredt. Eltervezte ugyan a napját, hogy miket kell elintéznie, de még káosz uralkodott a fejében. Előbb ránézett Vicusra, aztán gyorsan feltett egy kávét, számba kezdte venni az elintéznivalókat. Először is be kell telefonálnia a munkahelyére, hogy pár nap szabadságra írják ki. Utána az angol nyelviskolát is meg kell kérdezze, hogy, ha ezen a héten nem tudna bemenni, megkaphatja-e az anyagot, hogy ne legyen lemaradása a továbbhaladásban. Vicust ellátni, aztán bevásárlás és főzés. A kávé friss illata zökkentette vissza a valóságba. Gyorsan kitöltött egy adagot, kis tejet is hozzákevert. Átadta magát az élvezetnek. Ám nem sokáig lazíthatott, mert a gyerekszoba felől zajokat hallott. Ránézett az órára.
— Nyolc óra múlt pár perccel. Elég szépen aludt a gyermek, nem lehet már akkora baj. — Óvatosan beoldalgott a gyerekszobába. Vicus éppen akkor ért vissza a WC-ről.
— Jó reggelt, kicsim! Hogy aludtál? Fáj még a füled?
— Jó reggelt, Mama. Nem, már nem fáj, csak nagyon fáradtnak érzem magam. Készüljek, mert kell menni az oviba?
— Dehogy megyünk oviba! Még nem vagy annyira jól, szerdán a doktor bácsi megnéz majd és megmondja…
— Te sem mész dolgozni ma?
— Valószínűleg nem, de rengeteg dolgom lesz. Persze főleg veled leszek. Reggelire mit szeretnél?
— Kakaót, mézes vagy lekváros kenyeret. Ja és narancslevet is.
— Bújj csak gyorsan vissza az ágyba, majd tálcán behozom neked. A gyógyszert még ma is beveszed ugyanúgy, mint tegnap. Utána meg pár kanál joghurtot is meg kell egyél. Tudom, hogy nem szereted, de a gyógyulásod érdekében fontos.
— Ugyanazt kell lenyelnem, amit tegnap? Az nem baj, tegnap sem volt rossz. A joghurtot ne, azt nee! Tegnap nem is kellett.
— Sajnos nem lehet kihagyni. Elég lesz három kanállal. Tegnap is ettél, csak nem emlékszel rá — füllentett Margit.
— Nagyi nem adott joghurtot. Utálom a joghurtot!
— Na, jó — adta meg magát —, joghurt helyett kapsz egy Túró Rudit. Na, ezt megúsztuk — sóhajtott Margit, és már fordult is ki a nappaliba, hogy még előbb telefonáljon.
— Jó napot kívánok! Földes professzor úrral szeretnék beszélni.
— Ki keresi?
Margit bemutatkozott.
— Szia, nem ismertem meg a hangodat, mindig olyan hivatalos vagy. Csak nincs valami baj? A gyerek beteg?
— Igen! Van egy középfültő gyulladása. Most már kicsit jobban van. Szerdán megyünk kontrollra, és ha minden igaz, akkor én már csütörtökön újra tudok dolgozni. Persze minden attól függ, hogy szerdán mit mond az orvos, mehet e közösségbe, vagy sem.
— Javulást kívánok neki. A profot nem tudom most kapcsolni, mert nincs a szobájában. Átadom neki az üzenetedet, és kiíratom a szabadnapokat csütörtökig. Ha esetleg változás lesz, akkor úgyis szólsz majd.
— Köszönöm szépen, üdvözlet a kollégáknak is.
Miután végzett ezzel a hívással a nyelvtanfolyamot tárcsázta. Foglaltat jelzett.
— Ez egy mese lesz — gondolta. — Még csak kilenc, de ha már most foglaltat jelez, akkor egész nap próbálkozhatok. — Visszament a konyhába és elkészítette Vicus reggelijét, de a szalonban megszólalt a telefon.
— Ki a fene lehet, hétfőn reggel ilyenkor? Biztosan Jánost keresik a kórházból. De hiszen ma nappalos… Te jó ég — csapta össze a kezét —, neki már réges-rég úton kellene lennie!
Felvette a telefont. Angéla volt a vonalban.
— Nem tudtál még szakítani rám egy percet sem? — kezdte azonnal korholni.
— Nem beszéltél Tiborral? Nem tudod mi történt? Ne haragudj, de most leteszem, nincs időm. Hívj vissza egy óra múlva, ha tudsz. — Azzal bontotta is a vonalat és szaladt volna a hálóba, hogy ébressze Jánost, de ő már a fürdőszobából lépett ki.
— A kórházból kerestek? Elaludtam rendesen, de mit tehetek mostmár? Késni fogok. Az első operációm 11-re van kiírva. Előtte kellett volna konzultálnom a csoporttal, ma ez lemarad. Nem egy komplikált dolog, nem kell sokat mentegetőznöm. Elviekben más is megcsinálhatná helyettem, nem privát beteg. Mit mondtál nekik?
— Nem a kórház volt. Smójci akart volna „lelkizni”, de lecsaptam neki a telefont. Ha megsértődik az ő dolga — magyarázta, miközben a reggelit készítette. — Nincs most sem hangulatom, sem idegem hallgatni. Lehet, ez nem volt szép tőlem. Mondtam, egy óra múlva hívjon ismét. Ha hív jó, ha nem úgy is. Este majd beszélek Tiborral és kész. Kezdj reggelizni, van már friss kávé. Én is jövök nemsokára, csak beviszem Vicus reggelijét.
— Már fent van?
— Igen. Relatíve korán ébredt. Jobban van, nem panaszkodott fájdalmakra, és étvágya is van, mert kakaót kért meg mézes és lekváros kenyeret. Máskor úgy kell könyörögni neki, hogy reggelizzen itthon, és ne csak az oviban tízóraizzon.
— Végre, valami jó is történt. Mond meg neki, ha végeztem a reggelivel, bemegyek hozzá, mielőtt a munkába megyek.
Besietett a kislányhoz, elrendezte elé a tálcát és látva, hogy rögtön mohón nyúlt a bögréért, sietett vissza a konyhába.
— Itthon tudsz lenni ma négyre? El kellene mennem a nyelvtanfolyamra. Nem akarok lemaradni, talán oda tudják adni az anyagot, hogy itthon próbáljam pótolni. Akartam hívni őket telefonon, de egyfolytában foglalt.
— Megpróbálok. Ha nem sikerülne, szólj anyámnak, ő biztosan beugrik váltani. Még örülni is fog neki, tudod milyen.
— Nem akarom őt igénybe venni. Szívesen segít, meg minden percet élvez, amit Éva mellett tölthet. Anyámra gondoltam, de neki munka után idemászni egy tortúra.
— Most mit kell szerencsétlenkedned? Annyi az egész, hogy betelefonálsz neki, hogy kéredzkedjen el előbb a munkából. Ámbár egészen biztos, hogy a délelőtt folyamán fognak telefonálni ők, meg a mamád is, hogy mi van az unokájukkal.
— Rendben! De ha tudsz, igyekezz haza.
Ahogy ígérte, benézett Vicushoz, aki jóízűen tömte magába a lekváros kenyeret.
— Igyekszem majd haza, és akkor játszunk egy jót. Mamának lesz dolga éppen elég. Nem biztos, hogy ráér mesélni, vagy játszani veled, de okos kislány vagy, el tudod magadat foglalni.
Ahogy János elment, idegeskedni kezdett, hogy mégis hogyan fog vásárolni. Egyedül nem hagyhatja Vicust. Mégiscsak beszélni kell a nagyszülőkkel. Gondolkodásából, ismét a telefon csengése zökkentette ki.
— Jó reggelt! Hogy van Vicus?
— Éppen most akartam hívni, Mama. Már kicsivel jobban érzi magát, és éppen reggelizik. Jánost kértem, hogy igyekezzen haza, mert addig nem tudok kimozdulni. Kellene vásárolni, meg van egy fontos elintézni valóm is. El tetszene kicsit előbb jönni a munkából?
— Micsoda kérdés?! Természetesen! Azért is hívtalak, hogy megkérdezzem, mit vigyek. Mielőtt indulok hozzátok, bevásárolok, ami kell.
— Jaj, nagyon szépen köszönöm, de olyan kellemetlen, hogy szinte mindig kell a segítség.
— Csak ne szégyelld. Természetes, hogy besegítünk, amit tudunk. Visszahívlak egy félóra múlva. Addig írj egy listát, mire van szükség.
— Köszönöm szépen előre is.
Alig tette le a telefont, ismét megszólalt.
— Ráérnél most már? — hangzott Smójci ellentmondást nem tűrő hangja a vonal túlsó feléről.
— Bocs, hogy lecsaptam a telefont, de hidd el nekem, ki nem látszom én sem a munkából és gondokból. Tegnap bent voltunk ugyan a Klinikáknál, de nem azért, hogy titeket látogassunk. Ez volt ugyan a terv, ám ember tervez Isten meg…
— Tibor belekezdett valami mesébe, de nekem nincsen semmihez sem türelmem. Jól összekaptunk, és szó szerint kirúgtam. Azóta se telefon, se semmi. Biztosan megsértődött, és valahol jogos is, de ha lenne egy csepp intelligenciája, akkor nem kapta volna fel a vizet. Minden olyan hirtelen szakadt a nyakamba, noha tudtam, hogy ez nagyjából ilyen lesz, ám nem voltam képes még lenyugodni. Fogalmam nincs, hogyan tovább.
— Smójci! Le kell nyugodjál. Semmi olyan változás nem történt, ami katasztrofális lenne. Van két gyereked, és mostantól rájuk kell majd minden idődet szánni. Mi ebben a katasztrófa?
— Na, fején találtad a szeget. Eddig meg tudtam oldani az üzleti dolgaimat és mindent. Mostantól ez nem fog menni. Ki lesz bent a kócerájomban helyettem, hogy ellenőrizze, minden rendben van e? Nem lesz ez egyszerű. Nem birok háromfelé szakadni: munka, gyerekek, férj stb. Biztosan ezen gurult be, mert megmondtam neki, hogy ne próbálja beleütni az orrát az üzleti dolgaimba.
— Hiszen csak segíteni szeretne neked! Itt van minden probléma, már ne is haragudj, hogy te képtelen vagy megbízni benne. Akkor viszont, hogy mehettél hozzá feleségül, és miért szültél neki gyerekeket? El kellett volna döntened, hogy most a pénz, a gyarapodás, vagy férj és gyerek? Nem értelek. Nem egy friss kapcsolat a tietek, hogyan nem vagy képes rábízni az üzleted?
— Nem érted ezt te sem. Pedig roppant egyszerű. A kezdet kezdetén eldöntöttük, hogy van ugyan közös kassza, de mindenki külön-külön üzletel. Én nem szólok bele, mit művel ő a fagyizóban, ő meg nem szól bele a rendelőbe. Most tudom, rá lennék szorulva, de nem visz rá a lélek. Ezért én küzdöttem meg, a rokonok áldoztak rám, szóval…
— Önző és irigy vagy, már ne is haragudj. Jobb, ha felhagysz ezzel, mert rá fog menni a házasságod. Vagy tudsz vele kompromisszumot kötni, és teljes bizalmat adsz neki, ellenkező esetben egyedül maradsz. Két friss gyerekkel, ha még pénzed is van, nem éppen ildomos. Bocs, de most megint csak félbe kell szakítsalak. Vicus beteg, bemegyek hozzá, vele kell lennem. Ez volt az ok, ami miatt nem látogattunk meg téged, noha ott voltunk. Ha majd teljesen jobban lesz, és otthon leszel a gyerkőcökkel, akkor elmegyek hozzád és kibeszéljük. Addig is ne csinálj hülyeséget, légy türelemmel.
