Zámboriné Vásárhelyi Judit : A mező hercegnője

 Réti pipacs, hajladozó,

szél játékában táncoló,

lepke módra repdeső,

sötétszemű tündöklő.

 

Legkedvesebb virágom vagy,

vetélytársa a rózsának,

napsütésben szikrázó,

bíborszínű pillangó.

 

Négy szirmod a zúgó szélben,

szirompár egymás ölében,

belül csábos foltjaid,

kívül ágas levelid.

 

Önmagában női szépsége,

a természet tavasz-éke,

harmatcseppek bölcsője,

a mező hercegnője.

————————————————-

Sajnos, a fenti írásod, nem más, mint egy „túlírt” felsorolás, tele toldalék-rímekkel.

Legutóbbi módosítás: 2014.01.08. @ 06:27 :: Zámboriné Vásárhelyi Judit
Szerző Zámboriné Vásárhelyi Judit 0 Írás
Négygyermekes családból származom. Egy dél-békési faluban élek. Férjezett vagyok, a húszas éveim végén járok. Szociális területen dolgozom, a végzettségemnek megfelelően. Jelenleg is képzem magam. Szeretem a kreatív tevékenységeket, úgymint rajzolni, dekorálni. Szívesen olvasok, nézek filmeket szabadidőmben. A versírás kezdete esetemben a középiskolás évekre tehető. Ezt követően festeni kezdtem, majd azzal is felhagytam ilyen-olyan okokból. De egy-egy vers és egy-egy rajz azért mindig született az eltelt idő alatt. Körülbelül egy évvel ezelőtt alakult községünkben egy helyi rajzklub, ahol szívesen látják az amatőr alkotókat. Elkezdtem járni és – feltehetően – a rajzolásban ért sikerélmény hatására újra írok. Magányos alkat vagyok, azonban akit közel érzek/engedek magamhoz, ahhoz őszinte kötelék köt (családom, barátok). Velük szívesen töltöm az időt.