Elhagyatott, dőltkeresztű temetőben jártam
( gyermekkorom Zalaegerszegén voltam, tudom )
egyedül (f)áztam furcsa, idegenfényű nyárban
– kalászmező rézlett a hantok közötti úton
és valami magas fű, ameddig a szem ellát,
’s felette az a pisztácia – penészű égbolt –
rejtőzködő sírok sírtak elmúlásnovellát
életfájdalmakról, miket a Sors elpocsékolt.
Váratlanul, egy magas, fiatal nő jött elém,
a lehajtott arcát dús, vörös haj koronázta
és, ahogy reám emelte égkék tekintetét;
türkizén általszántott egy fájdalombarázda.
Végigsimította kezem, mikor továbbgázolt
mellettem szótlan – ’s már tűnő emlékfoszlány a lány,
de szemében őszinte féltés ragyogta láz volt.
Halvaszületett nővérem jött el hozzám, talán.
( 2013. február 21. )
Legutóbbi módosítás: 2014.01.15. @ 18:10 :: Schifter Attila