Nagy L Éva : Vörös és fekete

 

 

A dörgő ég kezébe vette ostorát,

arcul ütötte a vén jegenyefát.

Nem maradt más, csak az éjfekete zsarát.

A piros pipacsmezőt elverte a jég,

mély fájdalmukat ma is érzem még.

bíborvér-gyászban feküdtek a réten

mint elhaló élet véres csatatéren.

Így éltem meg, a vihart egyszer réges-régen,

virágzó tavaszom őszbe fordult nékem.

Viharok téptek, megcibált az élet,

ma is visszavágyom a virágzó rétet.

Vérvörös pipacsok, vágyak, lángok, álmok,

 Milyen lett az élet, fekete zsarátnok? 

 

Legutóbb szerkesztette - Nagy L Éva
Szerző Nagy L Éva 67 Írás
beköszöntő kip-kop megjöttem köztetek vagyok talán ha mást nem is egy verssort hagyok ’54-ben születtem a sors fekete árnya sikoltott felettem éltem életem fénnyel és árnnyal küszködöm ma is e cudar világgal mióta ősz szitált sokkal bölcsebb lettem tudom hogy mi fontos mit kell ma már tennem szeretni az embert nagy- nagy tisztelettel örömet szerezni mindezt tiszta szívvel poéták Ti jóságarcú társak fogadjatok be hát Isten oltalmával