A dörgő ég kezébe vette ostorát,
arcul ütötte a vén jegenyefát.
Nem maradt más, csak az éjfekete zsarát.
A piros pipacsmezőt elverte a jég,
mély fájdalmukat ma is érzem még.
bíborvér-gyászban feküdtek a réten
mint elhaló élet véres csatatéren.
Így éltem meg, a vihart egyszer réges-régen,
virágzó tavaszom őszbe fordult nékem.
Viharok téptek, megcibált az élet,
ma is visszavágyom a virágzó rétet.
Vérvörös pipacsok, vágyak, lángok, álmok,
Milyen lett az élet, fekete zsarátnok?
Legutóbbi módosítás: 2014.01.02. @ 19:00 :: Nagy L Éva
