Avi Ben Giora. : A sírhely

 

Rajta kívül csupán négy ember állt a sír körül. Férje két barátja a feleségükkel.

Nem nagyon voltak barátaik, szinte elzárkózva éltek. Még egészen fiatalon ismerték meg egymást, és ahogy mondani szokás első látásra szerelem lett mind a két részről. Pedig az akkori polgári szokások alapján — miszerint „suba a subával, guba a gubával” — illik össze, így soha sem lehettek volna férj és feleség. Böthy Margit a gróf egyszem lánya beleszeretett a béres Garics János fiába. Gyerekek voltak, a szülök még nem sejtették, hogy ebből házasság lesz később. Ha akkor valaki ilyent talál mondani, azt egyből bolondnak titulálták volna. Mert, akkoriban elképzelhetetlen volt, hogy grófkisasszony egy nincstelen béres fiával kössön házasságot.

Amikor Margit kisasszony elkezdte az iskoláit, el kellett válniuk egymástól. Ám a sors kiszámíthatatlan útjai újra összehozták őket. Margit apját a felszabadulás után rögtön feketelistára tették. Gazdaságát és a birtokot államosították. Gróf Böthy nem élte túl ezt a megalázást. Szívszélhűdést kapott és meghalt. A felesége ott maradt  lányával, földönfutásra ítélve. Egy lerobbant cselédházat utaltak ki nekik, és az anya örülhetett, hogy az akkor frissem alakult TSZ iroda takarítónője lehetett. Margitot meg beosztották a tehenészetbe, itt találkoztak össze ismét.

János, mint állatgondozó dolgozott, de ez csak amolyan néveleges cím volt. Valóságban ő ganajozta a tehénistállót, de nem mondhatták azt mégsem, hogy a ganajozó ember. Ekkor született meg ez a szebben hangzó elnevezés.

Ha már egymásra leltek, gyorsan össze is házasodtak. Az esküvő után sorra érte őket a tragédia. Margit anyja szinte egy napon távozott az élők sorából János apjával. Az öreg Garics megúszta a háborút, nem kellett a frontra mennie. De nem is volt köszönet számára a felszabadulás. Meggyanúsították, hogy nyilas volt, sőt a megszálló németekkel kollaborált. El is vitték azon nyomban. A börtönben úgy megverték, hogy az amúgy is félig rossz lábára alig tudott ráállni. A felesége és pár régi jó ismerős és barát közbenjárására engedték aztán el, akik igazolták, mertek jótállni érte. De sem rehabilitációt, sem valami kártérítést nem kapott. Margit anyja utána egy héttel halt meg. Lakodalomból temetésre. Mondták is sokan, hogy a nagy boldogságtól repedt meg a szívük. Pedig hol volt boldogság? Ők ketten boldogok voltak, ám nem sokat élvezhették a két szomorú esemény miatt a „mézes heteket”. János anyja agyvérzést kapott, és tolószékbe kényszerült.

Sajnos hiába próbálkoztak, a gyerekáldás örökre elkerülte őket. Hiába mentek orvostól orvosig. Egyik sem vádolta a másikat a sikertelenségért. Nem is kutakodtak afelől a sok tudós doktornál, mégis melyikük „hibájából” nem születhetett gyermekük.

Mint egy film peregtek le közös életük emlékképei Margit szemei előtt a temetési szertartás alatt. Egymást váltogatva futottak életük filmkockái. Az utolsó képsorok már a kórházban játszódtak. János arra kérte, hogy ha csak lehet, apja és anyja mellé temessék. Margit megígérte könnyelműen, ám nem gondolt arra, hogy az élet is drága, ám a halál is az. Hogy férje utolsó kívánságát teljesíteni tudja és megvehesse a sírhelyet, szinte mindenüket, amit együtt szereztek, el kellett adnia. Arra már nem is futotta, hogy a megkopott családi sírkövet rendbe hozassa, és rávésesse a férje nevét.

 

Csak a kis házikó maradt meg, amit együtt építettek. Két szoba, konyha és fürdőszoba. Noha akkoriban már nem számított luxusnak, mégis sokan néztek, hogy nekik még fürdőszobájuk is lett. Margit néha ágyrajárókat is fogadott, meg albérlőket, hogy kis keresetét ki tudja egészíteni. Aztán félve attól, hogy egyszer valami albérlő kirabolja, nem kísérletezett többet ilyen pótbevételre szert tenni. Ami pénzt keresett, azt igyekezett úgy beosztani, hogy félre is tudjon belőle tenni. Nem volt ugye se gyerek se senki, ám tanulva a férje temetése utáni nincstelenségből, gyűjtögetni kezdte a pénzt, hogy ha majd őneki is mennie kell, akkor majd a férje mellett aludhassa örök álmát. Ám senkinek nem szólt erről, és még végakaratot sem írt, amit egy ügyvédnél kellett volna letétbe helyeznie. Minek? — gondolta. Kidobott pénz az ügyvéd. Megírja ő maga a levelet, és majd amikor megtalálják, akkor az alapján fognak cselekedni. Elvégre egy halott kívánságát, amit még életében írásba foglalt, teljesíteni szokták. A pénzt nem vitte a bankba. Nem bízott meg ő sohasem az ilyen intézményekben. Látta még — gyerekként ugyan —, amikor az apja és a család pénzét kivették a széfből a végrehajtók, majd nemes egyszerűséggel egy táskába süllyesztették. Az, ami meg a bankban volt, azt réges-rég eltüntette az államrendszer.

A pénznek kellett egy titkos hely, amit senki sem tudott rajta kívül. Sokáig gondban volt e téren, mert sem párnába, sem szekrény titkos rekeszében nem bízott. Az túl gyakori rejtekhelyként alkalmazták. Végül is a fürdőszoba egyik járólapja alatt kialakított egy titkos üreget, ahova a kazettát rejtette. Gyűlt is szépen a pénz, de soha nem gondolt arra, hogy meg kéne kérdeznie, ugyan mennyit is kóstálna a végakarata. Talán nem ártana előre kifizetni, és a maradékot pedig felélni. Azt gondolta, ezzel feltűnést kelthet majd, és valaki kifigyelve egyszer kirabolja. Nem volt még nagyon öreg, és semmiféle betegség sem gyötörte. Elviekben, tehát minden esélye megvolt arra, hogy éljen még egy darabig. Ám a sors nem így akarta.

 

Tél volt és nagy hideg, mindent jég borított. Aki csak tehette nem mozdult ki a lakásából. Margit már régen nyugdíjas volt, de be-bejárt dolgozni. TSZ már réges-régen megszűnt, egy tejboltban alkalmazták, tekintettel arra, hogy jó, és tapasztalt munkaerő volt. A földek magántulajdonba kerültek. Még mondták is neki viccesen, amikor a kárpótlásra, újraértékesítésekre sor került: „itt az alkalom visszavenni a régi birtokát”.

— Ha lenne is miből, akkor sem — válaszolta. — Azért még fizessek, amit elloptak a szüleimtől? Ki biztosít arról, hogy nem történik meg ugyanez még egyszer.

Éppen munkából tartott hazafelé, amikor elcsúszott a síkos úton. Olyan szerencsétlenül esett, hogy a fejét ért sérülés következtében a mentőautóban meghalt.

A hatóságok kerestek hozzátartozót, de nem találtak. A házat még csak nem is kutatták át, és úgy értékesítette az állam. A befolyt összegből fedezték az egyszerű temetést. Pedig ha megtalálták volna a lakásban Margit kézzel irt végakaratát! Akceptálta volna is vaki? Talán még arra is legyintettek volna, hogy megnézzék a levélben leírtak alapján, a jelzett helyen valóban van-e egy pénzes kazetta. Talán azóta is ott van, ha fel nem újította valaki a födőszobát.

 

Legutóbb szerkesztette - Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.