Csikordulnak a hangok
valami ellebben a szem el?tt,
egy lepel, egy kend?, selyemigen
blúzát veti a szerelem.
Gombjai r?zseszemek, lángok,
tüzeket szítanak vad álmok.
Tente vétek, aludj
hiába hibák, elkoptatok.
Vetkezik a tudat
keze épp magasban,
elegáns kis esti
lélegzetruhában,
melle piheg a mának
– emelkedik, süllyed,
el?z? alkonyok
messze menekülnek.
Megrendül a minden
homlok a homlokhoz,
érinthet? szavak,
az idomokhoz,
érnek, elérnek, égnek,
tenyerekb?l izzik
el a csend.
Élek.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:55 :: Kapocsi Annamária
