Avi Ben Giora. : A kristályváza

*

 

 

Anyám nagyon szerette a porcellán tárgyakat. Nem nagyon gyűjtött semmit, de a porcellán kivételt képezett. Volt egy étkészlete, tányérok és csészék, valódi Meisseni porcelánból, amit a mamájától kapott, amikor férjhez ment. Karácsonykor, vagy más nagyobb ünnepen mindig ezzel terítettek. A kedvencei mégsem ezek voltak, hanem szinte a világ minden tájáról származó kis figurák, „nippek”. Én is nagyon szerettem őket, csakhogy ez odáig fajult, hogy — noha tudtam, ezek nem játékszerek —, ha lehetett, elcsentem egy-egy darabot a vitrinből. Lett is nagy perpatvar, amikor szegény anyám egyszer rajtakapott.

      — Hányszor mondjam még neked, hogy ezek nem játékszerek. Nem azért vigyázok rájuk a vitrinben, hogy csak ott díszelegjenek. Mindegyik egy emlék. Vagy én magam vettem meg, ahol éppen megfordultam, vagy kaptam ismerősöktől, akik utazás alkalmával ezt hozták ajándékba nekem, tudván, hogy szeretem és gyűjtöm ezeket. Egyedi darab az összes. Ha véletlenül eltöröd valamelyiket, pótolhatatlan.

      Már nem emlékszem, hogy a jó szó, vagy a szigor miatt, de felhagytam ebbéli tevékenységemmel. Sőt! Ha jöttek vendégek, akkor a vitrinhez invitáltam őket, és mutogattam a különféle figurákat.

      Mikor iskolás lettem, már nem nagyon érdekeltek ezek a mütyürkék.

      Volt egy nagy kristályváza, amit anyám nagy becsben tartott. Sokáig nem tudtam, hogy miért — talán ez is valami emlék lehet, gondoltam —, de nagyon vigyázott rá. A zongora tetején állt, hogy lehet?leg ne zavarjon senkit — f?leg engemet, aki néha még képes volt rossz id? esetén is a szobában labdázni. Még szerencse, hogy alattunk nem lakott senki, mert egészen biztosan gyakori „nemtetszését” fejezte volna ki a szüleimnek. 

      Szóval ez a váza ott díszelgett a zongora tetején, senkit sem zavarva. Egyszer anyám valamelyik ismerőse jött látogatóba a fiával. Id?sebb volt nálam, de sokkal szertelenebb, fegyelmezhetetlenebb srác volt, mint jómagam. Nem mehettünk le az utcára focizni, mert akkor már felénk is sok autó járt, noha Buda egy csendesebbnek számító részén laktunk. Anyám nagyon belemerült a beszélgetésbe és nem nagyon figyelte, hogy mit művelünk. A labda sokszor nagyon veszélyesen közel pattogott a vázához, de nem esett baja. Már nem emlékszem, hogy elfáradtunk, vagy meguntuk a labdázást, de egy idő után abbahagytuk. Elkezdtünk kártyázni. Pár parti után észrevettem, hogy Robi, a partnerem csal.

      — Nem játszom veled — ugrottam fel dühösen. — Mindég nálad vannak a jokerek, csalsz.

      — Nem csalok, a szerencse forgandó, és te nem tudsz veszteni.

      Valahogy aztán lenyugodhattam, mert folytattuk. Egy idő után Robi elkezdte fixírozni a zongorán álló vázát.

      — Ez ugyan olyan váza, amilyen nekünk is van otthon. Pontosabban csak volt, mert a mama eladta, amikor nem volt pénze. Tudod, hogy ez kristályváza? Ólomkristály, nem törik el.

      — Ne viccelj, már hogyne törne el. Az üveg törékeny. Ha egy poharat véletlenül leejtesz, az eltörik.

      — De ez különleges. Törhetetlen. Gyere, próbáljuk ki.

      Semmit?l sem zavartatva felmászott egy székre, és levette a zongora tetejér?l.

      — Nehogy kipróbáld! Ez anyám egyik becses darabja. Mi lesz, ha eltörik?

      — Pont azt akarom neked bebizonyítani, hogy nem fog eltörni, te mafla.

      Azzal fogta a vázát és a földhöz vágta.

      A nagy csörömpölésre persze felfigyeltek.

      — Mit csináltatok? — szörnyedt el anyám, látva a váza cserepeit, amely apró darabokban hevert a földön.

      — A Robi azt mondta, ez törhetetlen üveg, és ki akarta próbálni. Én mondtam neki, hogy ne tegye, mert baj lesz.

      Robi anyja lekevert egy hatalmas pofont gyermekének.

      — Mit műveltél te anyaszomorító? Hogy mondhattál ekkora ökörséget? Ennek a gyereknek több esze van, mint neked, pedig te vagy az idősebb. Most mi lesz? Honnét fogsz venni egy másikat?

      — Ilyent úgysem fog tudni hozni nekem — felelte anyám. — Ezt még a nagyapámtól kaptam, amikor kislány voltam. Valódi ólomkristály volt, Lengyelországból hozta, Jablonkáról. Nekem nem az értéke számított, hanem a hozzá kapcsolódó emlékek. Ezért nem tudtok ugyanilyent szerezni.

      Robiék soha többet nem jöttek ezután hozzánk. Az ominózus eset miatt még bocsánatot sem kértek.  Mint később kiderült, Robi bosszúból törte el a vázát, mert az övékét el kellett adni és zavarta, hogy nekünk van.    

      Még olyan kósza hírek is terjengtek, hogy azt hitte, ez volt az anyja vázája, azért vágta a földhöz. Az egész meséjét a törhetetlenségéről, csak az én félrevezetésem miatt találta ki. 

Legutóbb szerkesztette - Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.