Marthi Anna : Vasgolyó

 

Mint hatalmas vasgolyót, tartom fejem.

Erőim fogytán, csak egy valamiben bízok,

ahol ingyen sokszorozódna. Úgy hívják,

eddigi ismereteim szerint: meditáció!

Olyan bennem a szerelem, mint egy paplan,

egy érzés, mely alá elbújnék, ha fáradok,

és ott megalkuvások nélkül várnak, folyton.

Keresem idegenek arcvonásaiban, ha

rájuk mered amúgy mostanában sem éppen

kicsi szemem, meglepődve szisszennek fel,

nem tudják, nem is őket nézem, befele,

hogy hiányát magamhoz ölelve előhívjam

sötétkamrámból, és átéljem. Ilyenkor

érzem azt, talán egy álom része voltam,

s a valóság talán meg sem történhetett,

mert ennyire szép velem – annak láttam,

miközben vonszolom csak perpill életem.

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1318 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak