Tiszai P Imre : Epilóg

*

  Ennyi, keretbe foglaltuk a tegnapot,

téptünk a mából néhány szép pillanatot,

álmodtunk a holnapról, együtt és távol.

Már soha így? Lehet nincs már „máskor”.

Versekbe szőtt létezés, tudod oly kevés

és ha megzökken a szó, fals a rímelés

eltörjük a mondatot, mi marad akkor?

  Csak álmok, a publikum nevet és tapsol,

jó műsor volt, ráadásul minden ingyen,

bár perec, kóla sehol, de a végtelen

picit feltárta magát s az epilóg szép,

egy könnyel-vérrel festett színes álomkép,

mi nálad falra akasztva majd megfakul,

ha múltidő-pora lepi és józanul

a gondolat is, megnyugszik majd a lélek

mikor pihenőt adok a fáradt testnek.

Legutóbb szerkesztette - Tiszai P Imre
Szerző Tiszai P Imre 388 Írás
"tegnap" stigmák égtek rám, számon csókod mart égőn fájón sebzett vágyódást tested font rám őrlődőn kínzó stigmákat s mert én csak "bennünk" élek, némán mindent eltűrök büszkén