Seres László : Harsonás bolondok

 

Lázadsz, fáj, mert bűnösök ítélnek el,

béklyót vet rád fegyenc, gályarab.

Keresztre vonszolttal – mondd – mit érnek el,

hol tűzvész pusztít, döghalál arat

 

s törvény sincs, mi kötne, vagy feloldozna.

Nem használ hit, se korbács, se ima,

paripáját hiába ostorozza

nyerget vetők sehonnai fia,

 

 jajra botfülű harsonás bolondok.

Nap se kél ott, s ahogy a komondorok,

vonyítasz csak, csaholsz, értünk haragszol.

 

Szavaid csontszelek, éhező hordák

habzsolják, mint az éj vérsárga holdját,

s imádkoznak érted, míg a harang szól.

 

Legutóbb szerkesztette - Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.