Thököly Vajk : Munkával dicsértük napunk

*

 

Ott ültem a derekába’,

Két csődör benn a hámfába,

Nagyapó az ülésdeszkán,

Félhec feszült kinn a pusztán.

 

Rúdja ide-oda lengett,

Minden méter nehezebb lett,

Miként raktuk rá a kazalt,

Szarvat gyűrve magunk alatt.

 

Alant lőcs és oldallétra,

Ropogott a nyomatékba,

Sírva nyúlt az istráng csendben,

Rátapostam a melegben.

 

Magas volt fenn, kapukon át,

Láttam mindenki udvarát,

Nyomórúdon ült-fektemben,

A nyújtóhoz lekötöttem.

 

Hátra dőltem, hazamegyünk,

Száraz por lepte a fejünk,

Kiszáradt torkom, hogy mentsem,

Hideg fröccsel megkönnyeztem.

 

Mikor beremegett földünk,

Kapunk kinyílott előttünk,

Munkával dicsértük napunk,

Pálinkára szalonnáztunk.

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Thököly Vajk