*
Ott ültem a derekába’,
Két csődör benn a hámfába,
Nagyapó az ülésdeszkán,
Félhec feszült kinn a pusztán.
Rúdja ide-oda lengett,
Minden méter nehezebb lett,
Miként raktuk rá a kazalt,
Szarvat gyűrve magunk alatt.
Alant lőcs és oldallétra,
Ropogott a nyomatékba,
Sírva nyúlt az istráng csendben,
Rátapostam a melegben.
Magas volt fenn, kapukon át,
Láttam mindenki udvarát,
Nyomórúdon ült-fektemben,
A nyújtóhoz lekötöttem.
Hátra dőltem, hazamegyünk,
Száraz por lepte a fejünk,
Kiszáradt torkom, hogy mentsem,
Hideg fröccsel megkönnyeztem.
Mikor beremegett földünk,
Kapunk kinyílott előttünk,
Munkával dicsértük napunk,
Pálinkára szalonnáztunk.
Legutóbbi módosítás: 2012.07.25. @ 07:18 :: Thököly Vajk