Marthi Anna : Valami új szójáték

 

Valami újat mondanék, vajon most kivel táncol a sötét?

Nem tudom. Fényivadék a csend, és szellem-gyerek

megtermett matéria helyett e sokasodni kívánó kevés,

amitől elájulhat végre a bomlott, de felgombolyított ész.

Ennyi lenne, kis illuminált karcolat az égre meredve

mint felhőpihék és csillagbogarak, amint eszeveszetten

föl-le száguldozik a lét, miközben áll a csendben,

láblógatva, lóbálásnyi ürességben Isten egyedül – velünk

loholhatatlan mindenségben, kínkeserves egyesülésben.

Legutóbbi módosítás: 2012.07.16. @ 22:28 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1338 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak