Avi Ben Giora. : A csodarebbe

A talált füzet kincseiből *

 

 

 

Közvetlen a századforduló után, amikor azok a „boldog békeidők” voltak történhetett meg az az eset. Sok család költözött át az akkori KUK területére, jobb megélhetés és boldogulás reményében. Egyre másra alakultak ki a kis közösségek ahol pezsgő szellemi és kereskedelmi élet folyt. A lakosság összetétele vegyes volt, lengyelek, csehek, tótok, oroszok, ukránok. Többségük menekült volt, mert a cári területeken, ahol azelőtt éltek, nem csak a mozgásukban korlátozták őket, de közvetlen életveszélynek is voltak kitéve. Mindig rajtuk verték el a port. Hol a rossz termés, hol a szélsőséges időjárás miatt, de mindenért őket okolták és hibáztatták. Az egyszerű és tanulatlan népség meg kapva kapott az alkalmon, hogy alkalomadtán végigrabolja a falvaikat, és a náluknál jóval szegényebbeken verje le vélt vagy valótlan sérelmeit. A nyelvet — mármint a magyart — úgy, ahogy elsajátították, hamar be is illeszkedtek, főképpen mégis az ősi jiddis nyelvet használták, amely egy amolyan keveréknyelv. Alapja a német, és ebbe jöttek a különféle jövevényszavak attól függően, hogy az illető melyik nyelvi területről származott.

      Élt ebben a kis faluban egy csodarabbi. Miért nevezték így? A fáma szerint sok olyant tudott, amit mások nem, és meglátásai néha beigazolódtak. Egyik ilyen csodás meglátás az volt, amikor egyszer éjnek idején felébredt és így kiáltott fel: „Ég a szomszéd falú, menjetek segíteni az oltásban”. Nosza, a sok munkaképes férfi kapta is magát és hanyatt homlok szaladt a másik falu megsegítésére. Odaérve azt tapasztalták, hogy itt biza nincsen tűz, és mindenki az igazak álmát alussza. Viszont a harmadik faluban valóban tűz ütött ki, a szentéletűnek valószínű eltévedt egy kicsit a helyismerete. Ennek ellenére nagy tiszteletnek örvendett.

      A fiatal kántor felesége egy nap felkereste a rebbét, mert tőle várt választ egy igen kényes kérdésre. Nyolc éve élt boldog házasságban a férjével, akit szinte minden évben gyermekkel ajándékozott meg. A hatodikkal volt éppen áldott állapotban.

      — Mondd rebbe, mit tegyek, hogy ne vétsek a szent parancsolatok ellen, de ne szülessen minden évben gyermekem? Nagy már a család, és lassanként nem lesz mit rájuk adni, noha egyik a másiktól örökli meg a gúnyákat, de élelemmel ellátni őket sokkal nehezebb feladat.

      Elgondolkozott a rebbe, megvakarta a nagy kalapja alatt rejtőzködő kobakját. Kis szünetet tartva aztán így felelt.

      — Igyál vizet vagy bort.

      Nem nagyon értette a választ a kántorné, mégsem akarta tovább szekálni feleslegesnek tűnő további kérdéseivel a rabbit.

      A hatodik gyermek megszületése után, megfogadta a tanácsot. De akármennyire is igyekezett betartani a jó tanácsot mégis teherbe esett. Így újfent felkereste a rabbit.

      — Valamit nem jól csinálhatok, rebele — kezdte a mondókáját —, mert lásd, ismét gyermeket várok. Azt tanácsoltad, hogy igyak vizet vagy bort. Én betartottam.

      — És mondd lányom, hogy ittad a vizet vagy a bort, és mikor?

      — Tisztán. Vagy vizet, vagy bort. Általában utána, de volt, hogy közben, vagy előtte.

      — Na, látod, itt volt a baj. Nem mondtam neked, de „helyette” kellett volna innod, ahelyett, hogy ágyba bújtál volna vele.

 

Legutóbb szerkesztette > Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.