Maretics Erika : Ego

 

Az ego egyszer megöl engem,

az önmagam körül járt rítustánc,

ez a furcsa egyszemélyes románc.

Talán, mikor születtem, és a tulajdonságokért

álltunk sorba ( meztelen csecsem?k),

elfogyott az égi TESCO-ban az alázat,

ezért az angyalra maszkírozott eladó,

a büszkeségb?l dupla adagot nyomott

hurkás kis kezembe,

talán mert sehol sem találta apámat,

vagy csak mert jó napja volt,

de lehet, hogy görög joghurtot kapott,

ami, mint tudjuk, egyszer?en isteni.

Naivan örültem a repetának, és g?gicsélve

elkacsáztam onnan gyorsan,

nehogy kiderüljön a tévedés rólam,

és visszavegyék értékesnek hitt kincsem.

Nem tudtam, milyen szörny? átok a rátartiság,

és azt sem, talán egyszer arra vetemedem,

hogy magamat a valónál többnek,

valami költ?nek képzelem.

Az alkotó elit két részre oszlott,

az egyik ?szinte, könyörtelen és kegyetlen,

aki fércm?vemet apró cafatokra tépkedi,

klisé, elcsépelt, patetikus, unalmas jelz?kkel illeti,

megkérd?jelezhetetlen biztonyosságuk konok,

én meg, mint a rajzfilmben az áldozat,

ha a bunkóval fejbe vágják,

és feje körül köröznek a csillagok,

ha valaki jót is mond, az már-már gyanús,

talán akar t?lem valamit?

na így mulat egy igazi szakavatott kritikus.

A másik fele érz? lélek, megért? idegen,

és kedves, miközben arra gondol,

istenem, milyen tehetségtelen.

Persze arról a felér?l szó se essék,

aki egyszer?en tudomást sem vesz rólam,

önmaga el?l is elzárva fekszik,

tetszet?s üvegkoporsóban.

Nem szeretem érezni, hogy valaki másnak több,

jobb képessége van,

vagy meg tudja azt tenni, amire én csak vágytam.

Az ego köztem és a küls? realitás között közvetít,

pszichém a tudatalatti és az önkontroll jármába szorít,

míg az ego csak énvelem foglalkozik,

de ha egyszer az egyetemes tudatot befogadom,

és az egész világegyetemet magam alkotom,

aznap méltó leszek önmagamhoz is, tudom.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2012.07.08. @ 18:14 :: Maretics Erika
Szerző Maretics Erika 205 Írás
Ember vagyok, büszke lény, egyetlen a föld kerekén.