Hol a feledés tanyát ver,
Pirkadat nélküli tágas kertekben:
Ott maradjak egyedül én
Csalán közé temetkezett kő emléke,
Melyen megszabadul álmatlanságától a szél.
Nevem hagyja el a testet
Melyet jelölt, és századoknak martalékául essen
Ott, ahol a vágy sem él meg többé.
E tágas vidéken a szerelem, a kétségbeesés angyala
Ne mártsa hideg acélként
Szívembe szárnyát
Mosolyogva, eltelve lenge irgalommal, miközben egyre nő a gyötrelem.
Amott végződik e terhes sóvárgás, mely saját képe szerinti teremtőt követel
Más élete alá rendelve sajátját
Hol nincs látóhatár, csupán tekintetek szemtől-szembe.
Ott fájdalom és öröm változzon át szóvá,
Ég és föld szülessen emlékéből;
Tudtom nélkül végre lehessek én is szabad,
Homályban és ürességben feloldódva
Pehelykönnyű, gyermeki ártatlanságban.
Amott, amott a messzeségben:
Hol a feledés tanyát ver.
*
Donde habite el olvido — Luis Cernuda
Donde habite el olvido,
En los vastos jardines sin aurora:
Donde yo sólo sea
Memoria de una piedra sepultada entre ortigas
Sobre la cual el viento escapa a sus insomnios.
Donde mi nombre deje
Al cuerpo que designa en brazos de los siglos,
Donde el deseo no exista.
En esa gran región donde el amor, ángel terrible,
No esconda como acero
En mi pecho su ala,
Sonriendo lleno de gracia aérea mientras crece el tormento.
Allá donde termine este afán que exige un dueño a imagen suya,
Sometiendo a otra vida su vida,
Sin más horizonte que otros ojos frente a frente.
Donde penas y dichas no sean más que nombres,
Cielo y tierra nativos en torno de un recuerdo;
Donde al fin quede libre sin saberlo yo mismo,
Disuelto en niebla, ausencia,
Ausencia leve como carne de niño.
Allá, allá lejos:
Donde habite el olvido.
Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:17 :: Ady Ágota Melinda
