Győri Irén : Gizi történetei VIII.

8. beszélgetés *

 

A tegnapi hosszú beszélgetés alaposan elfárasztott, téged pedig nagyon gyötör a nátha, legjobb lenne pár napot pihenned. A fáradtság nekem is alaposan szétzilálta a gondolataimat, majdnem üres a fejem. A Sanyiról szóló rész olyan vádaskodó, pletykának hat. Kell ez valakinek, most mondd meg? De hiszen megígértem, hogyan bújjak ki az ígéret alól. Én érdekes történetet akarok adni a kedves olvasónak, nem valami nyavalygós pletyit.

      Azt ígértem, Sanyiról fogok beszélni. Milyen könnyű ígérni, és milyen nehéz betartani. Érdekes figura! ő már régen lakik nálatok. Amikor hozzátok került, még olyan kicsi, bátor, és nagyon ügyes volt, és Sanyikának hívtátok… imádott a fákra felmászni. Egyszer olyan jól sikerült neki, hogy nem tudott, vagy nem mert lejönni, a párod ment fel érte. Johanna néni mesélte, már akkor is sikeresen vadászott. A magtárak környékére járt vadászni, és kitűnő eredménnyel tette. Akkor még nem kapott rá a halászatra. Ott volt egy Laci nevű haverja. Sok-sok disznóságot csináltak ketten. Neveletlenül, időnként el-elcsent dolgokat az asztalról. Olyankor te próbáltad megtorolni, erre ő napokig haza se ment. Neked előttem is volt kedvenced. Őt Gizmónak hívtad. Hát ez a kis Gizmó és Sanyika nagyon szerették egymást. Sajnos a kicsi Gizmó csúnya véget ért. Erről ne is beszéljünk. Sajnálom. Mindég érzékenyen érint egy-egy rokonom elmúlása.

      A Sanyika, és a kicsi Gizmó ebben az időben csak együtt jártak. A kert (abban a házatokban) olyan, de olyan nagy volt, hogy Johanna néninek is sokáig tartott bejárni, pedig akkor még egyáltalán nem volt néni. Még akkor fiatal kis foxi lány volt. Sanyit hoztátok magatokkal, és itt ő lett a környék kedvence, „császár” ââőâő¬ mármint a hölgyek körében. Éjszakánként énekelt, mint egy trubadúr. Na, hát, azt nem mindenki díjazta. Szóval nem igazán tapsolták vissza. Rengeteget verekedett. Ha most le akarná valaki festeni, hát egy bajszos, karfiolfülű, lógó szemhéjú, sebhelyes pofájú, vén kandúrra emlékeztető fazont kellene festeni, akinek a nadrágja, és a kabátja is foltos. Ennek ellenére Sanyi büszkén viseli a sebhelyeket magán. Néha még dicsekszik is vele. Igaz már egy kicsit bántja a csúz, nem csodálom, időnként úgy elvereti magát, azután pedig, napokig csak nyög utána, és csak fekszik a napon. Soha nem nő be a fejelágya! Mindig új csaj után szaladgál. Nem tud megállapodni. Azt mondta, ő már csak ilyen, és ilyen is marad, az ő fajtája ilyen monogám ââőâő¬ lelke rajta. Ami azt illeti a múltkor kiakasztott. Hazahozta az ügyeletes új barátnőjét, és befeküdtek az én ágyamba! Képzeld el, képesek voltak ilyen gyalázatra. Engem úgy, de úgy elöntött a méreg. Kiabáltam velük: hiába ugatom, hogy az én ágyam, az csak az enyém, nem mindenféle!…  Hát tudod olyan flegmán otthagytak, szinte átnéztek rajtam. Jajj, ha nem lennék olyan apró, és törékeny teremtés, majd megtanítanám őket a tiszteletre. A múltkor a párod mondta, kezdek öregedni, mert egyre morgósabb vagyok. Hát tényleg morgós lettem? Akkor ígértétek meg, hogy bemutattok valakinek.

 

      Most elmesélem ezt a nagyszerű partit. Számomra sokkal érdekesebb, mint Sanyi. Szóval elmentünk. Találkoztunk ott jópár csinos gavallérral. Mindegyik illett hozzám, de én egy helyes, domború mellkasú, keskeny csípőjű fiúra mosolyogtam vissza. Gondozott volt a ruhája, jó az illata, és az a srác hogy tudott udvarolni! Elhívott sétálni. Szilveszter a neve. Olyan szép név. Éreztem, sőt tudtam, hogy ő az igazi. Szóval,  elmentünk sétálni, és olyan hevesen udvarolt, alig tudtam neki ellenállni. Végzetesen beleszerettem. Amikor azt mondtátok, hogy ő is nálunk fog lakni, olyan boldog lettem. Akkor el is jött velünk. Már megvan a saját házunk, ahol Szilveszter meg én fogunk lakni. Elég nagy az én ágyam, elférünk rajta mind a ketten. Egyelőre itt tartunk. Boldogok vagyunk, és nem tudunk betelni egymással. Ritkábban leszek veled, mert Szilveszter lefoglalja minden pillanatomat, és tudod, én egy kicsit féltékeny vagyok. Johanna néninek is nagyon tetszik Szilveszter, és azért már mindenkivel nem osztozok.

      Azt hiszem most egy darabig nem fogunk beszélgetni, tanulnom kell Szilvesztertől a gondnokságot. Mert mégiscsak én leszek az udvaron a gondnokné.

Legutóbb szerkesztette - Győri Irén
Szerző Győri Irén 170 Írás
2002. óta élek Battonyán. Az írás és olvasás nekem olyan mint a levegő, hiányában megfulladok! Szeretem a tornyot, és benneteket. Ez a világ legjobb menedéke!