Marthi Anna : Napsütötte jelmez – lélek

Ma olyan nagyot aludtam,
így majdnem hozzád
mertem szólni, de – mi van
ha megtaláltad lelki társad -,
zavarnék, marad a csend.
Mindenesetre jólesett
a gondolat, hajszálon múlt,
de bennem rendbe’ van.
Napsütötte jelmezek
az égi akasztós szekrényben,
lelkek, mindenki lelkéhez
mérten. Ha van felünk: a másik,
biztosan ledobódtak, el?bb, tán
utóbb; ejt?erny?s-, csillaghullós-,
szület?sen… Amikor el?ször
láttalak, három arcod volt. Els?,
a messzi: magában mosolygó,
szerelmetes-szerény. A második,
 felnéztél a fákra félúton: mint
aki nem rám számított,
vicsorba feszült profilod.
 A harmadik, elémbe léptél.
Ó! A Nap sütött rám,
ezeket ma is látom, hordozom.
Nyáriruhám lelkemben
fürdetem, ha hozzád
tisztulni támad kedvem,
hogy landoló
 lelked magamra
 vehessem.

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1326 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak