Marthi Anna : Nosza

Nyomtatás

Béla tudta, hogy ilyet még sosem tett, ifjonti hév birizgálta belülr?l, nagyokat lépve szeletelte fel az úttestet.

Már a temet?kert mellett is elhaladt, bekanyarodott annak utcájába, fel az els? parasztházig.

Leporolta magát, mintha a reggeli köd is valamiféleképpen leporolható lenne, és belépett a rozoga kertkapun.

Meglepetés szeretett volna lenni, és tudta az id?zítés ennyi év után, a megfelel? pillanat kiválasztása, két emberi sorsot dönt végérvényesen. Lenyomta az ajtókilincset, nyitva volt.

Rálépett a küszöbre és beleszimatolt a ház leveg?jébe. A süt?tök, a sült gesztenye, a forralt bor és valami megmagyarázhatatlan er?s virágillat gomolygott orrlukaiba.

Ó, megremegett. Dobbanólag nagy ütést érzékelt mellkasában. Besurranva – a háló szobát kereste – benyitott egy függönyös üvegajtón. Alszik. Magában. Elszorult lélegzete, és megillet?dött, majd ami átjárta, azt mindenkinek kívánná, de elmomdani nem lehetett. Betámolygott kalapácsütései hangzavarában, alig mert neszezni, csak macskatalpú lépteit szorította a sz?nyeghez óvatosan. Az ágy széleit partként érzékelve, a földre térdelt, és anélkül, hogy tudna róla, simított egyet a fehér leped?n. Közel a láb. Pihéket látott, és úgy érezte menten elájul. Próbált gondolkodni, de mintha elméje messzi univerzumokban keringene, csak a kalapácsa zajongott, lassan levette kabátját, sapkáját, kioldotta cip?f?z?jét, belegyömöszölte zokniját, nadrágját is mellé ejtve halkan, lúdb?reinek lángjaiban fürd?zve érintésnyire közelített a fekv? lábujjaihoz.

Olyan hév kerekedett benne, hogy remeg? kezén érezni vélte a szobasarkában pislákoló lángok tükr?z?déseinek éget? csápjait. Most mit tegyek gondolatának fonalát lenyelve, tigrispózban közeledett.

Zsongott álmainak dallama fülében, selyem hálóinget gy?rve, meztelen szemérmet talált. Nem bírta tovább. Mint ki beléharap, úgy hajolt közel, de csókja finom pára, a hasnak kis pontjain suhant borotvált arcéle, de már nem látott, csak érzett.  Mozdult az álomtest, s a kéj Bélában mint álomrabló, falánkká téve ?t, fölemelte a n?t, karjai közt tartva er?sen, ?rült meleget szítva csókolta, ahol érte. Mire feleszmélt, álmából hirtelen kilépve, már forróbb volt a leveg?, és él?bb takarója nem is lehetett volna. Tekintete még odaátról érkezett, de lassan mintha kezdené felfogni, ajka elnyílt, a férfi beléhatolt, és a n? látta…érezte, tudta milyen az, itt álom és való összefolyt…..