Horváth Nóra : 22. zsoltár

 

 

Borostyánok között

szabad vagyok,

padon ülök,

magamba nézek,

mégsem lennék

magára hagyott,

napfényben mártóznak

karjaim, Uram-felém

nyújtja kezét,

imát súg nekem,

hogy magához édesgessen.

 

Visszatérek a Paradicsomba,

ahogy az égen felhők haladnak

északnak, délnek, keletnek, nyugatnak.

Csak így egyedül látom önző,

szerethető voltam, s tudod mit,

nem bánom, változom;

másokért mindent,

magamért semmit,

és akkor hol leszünk mi,

rólunk ki gondoskodik?

 

Istenemet magamhoz ölelem,

olyan szorosan, ahogy bírom,

mint a régen látott kedves

lapockáját,

hiszen mi összetartozunk.

 

               **

 

A huszonkettesek sorsát dagasztjuk,

megkel a formás anyag,

mennyei pogácsát vigyél hírül

mindeneknek útravalóul.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2011.10.16. @ 16:45 :: Horváth Nóra
Szerző Horváth Nóra 87 Írás
"Egyedül birkóztam meg a megfelelés legádázabb ellenségével, már mondhatom, hogy veled, győzött az öntörvényű jelen, a múlt diktatúrája felett." (Mint... c. versből részlet, 2013).