Szilágyi Hajni - Lumen : Baucis

 

A napból csorgó árvafény,

időtlen öleli törzsünk,

örök árnyékai vagyunk egymásnak,

mégis elhajlasz tőlem.

Szívemből ágak nyújtózkodnak

az ég felé, szirmokat bontanak a felhők,

leveleim közt fészket rak a végtelen idő.

 

A dacos szél fáradt lombjaimat tépi,

és én úgy reszketek most is csókodért,

mint koldus kezek egy falatnyi ételért,

hogy elveszett lelkünk
újra nyárban virágozzon…

– ó, hogy kapaszkodnék hozzád -,

de életem fájva kúszik

a mocsaras föld mélye felé.

 

Csendre hajlok szürke alkonyok

magányos ölelésében,

felettem varjútestbe bújva

ázik a gyötrelmes sötét.

Ne támaszd fel a fényt,

nem akarom, hogy lásd

korhadó arcom kínját,

görnyedő törzsem fájdalmát,

hisz hiába ölelsz tölgyágaiddal,

– mintha tartanád a zuhanni készülő eget –

csak a csend halálát játszod velem.

 

Nem kérdezel, nem válaszolsz,

megszoktad mellettem a hallgatást.

és én szótlan haldoklom veled…
  holtomiglan -.

Templomunk összedőlt, szíved

egyre messzebb dobban,

félek, egy hajnal arra ébredek,

nem érlek el ágkarommal …

 

( álmodom …)

 

Lehajtott fejjel csüngnek körülöttem

az éji hársvirágok,

 – mint bús gyermekarcok –

Isten rájuk simul fényével,

– ahogy Héra vigyázza féltőn gyermekeit -.

Lombomra hullajtja illatukat,

törékeny ágaimon a hold arca átragyog,
s én szívemben szorítva féltem

a megmaradt, lélegző szépet …

  

felhőkbe-halt szerelemmadarat

rajzol kérgünkre az ébredő nyár.

Hajnali fény csordul a dombok felett.
összenőtt szívünkben
az elmúlás illatával,

fájva hasad a fészket rakó reggel …

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 310 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"