Avi Ben Giora. : Gyermek az időben I

*

 

 

1.

 

Melegen sütött a Nap, pedig már októbert mutatott a naptár. Lányi Zsolt igyekezett haza a munkából. Eleve nyugtalan volt, mivel felesége hamarosan várhatta az „új jövevényt”. Az orvosok figyelmeztették, ennek ellenére még a nyolcadik hónap közepén is dolgozott. Zsolt éppen eleget veszekedett vele emiatt. Amíg a zsúfolt HÉV—en utazott, egyre a vitáikon jártak a gondolatai.

— Megleszünk az én jövedelmemből is, minek hajtod magadat? Még baja történik a gyereknek.

— Nem hagyhatom ott a munkát. Számítanak rám, megbecsült helyem van. Sőt nem mindegy, hogy mennyi ideig kapok majd anyasági segélyt, és hogyha visszamegyek a munkába, milyen feltételekkel vesznek vissza.

— Lárifári! Egyáltalán nem becsülnek meg. Tudják, hogy veszélyeztetett terhes vagy és így jársz be dolgozni, mégis inkább az éjszakai műszakba raknak be. A pékség egyébként sem asszonynak való munkahely.

— Zsolt, nem lesz semmi baj. Minden rendben lesz. Szükségem van erre a munkahelyre. Nehezen dolgoztam fel eddig magamat. Megígérték, hogyha megszületik a gyermek, akkor a már évek óta beadott lakásigénylésünket is másképpen bírálják el majd. Egy gyerekkel valamivel előbbre kerülünk a listán.

— Hiszem, ha látom és fogom. Az évek alatt már annyi szép ígéretet kaptunk és abból semmi sem valósult meg. Sőt attól a kevéstől is megszabadítottak minket, amink maradt a szüleinktől. Eladatták velünk, és az áráért nem kaptunk semmit. El kellett jönnünk onnan, ahol felnőttünk és dolgoztunk. Mind a ketten olyan munkát kell végezzünk, amihez igazából nem is értünk, és itt kell laknunk a fővárosban, amihez igazából egyikünknek sem fűlik a foga.

— Ne kezd ezt Zsolt. Ismerem a régi „lemezedet”. Igazad van sok mindenben, de van más választásunk? Örülhettünk, hogy ennyivel megúsztuk. A te családodat is meg az enyémét is „kuláklistára” tették, mert volt kis földünk meg gazdaságunk és állatokat is tartottunk. Akinek a kutyáján kívül más állata is volt az már kuláknak minősült.

— Na látod, tudod magadtól is, hogy igazam van.

— Mit érsz az igazaddal, ha azt nem tudod érvényesíteni? Az igaz, hogy a téeszesítést nem úsztuk meg. Bele is haltak a szüleink, mi meg jöhettünk fel robotolni Pestre.

— És mit kapunk a robotért? Éhbért és egy odut. Mert ez a szoba-konyha egy odu, és örülhetünk még ennek is. Rendjén van ez szerinted? Mind a ketten vagy 12 órát dolgozunk, és nem jutunk egyről a kettőre. Épphogy megvagyunk. És most még egy gyerek is.

— Zsolt! Ne láss olyan sötéten. Volt már ennél rosszabb is. Elfelejtetted, amikor az ország túlsó felében kellett dolgoznod és hónapokig nem is láthattuk egymást? Nem volt olyan régen, hogy elfelejtsed.

— Nem felejtettem el. Bizony sok mindenen túl vagyunk már.

Ahogy hazafelé sietett, ezek a mondatfoszlányok és események villantak fel — mint valami filmrészletek — az agyában.

Vajon mire érek haza? — töprengett. — Most már minden nap esedékes a szülés. Mi van, ha rosszul lett, amíg én dolgoztam? Csak segítenek a szomszédok.

A HÉV lassan beérkezett a Boráros térre, ott is szokatlanul sok ember gyűlt össze és valamiről lázasan beszélgettek. Azóta, hogy el kellett költözniük faluról a fővárosba, nem érdekelte a politika. Elég volt egyszer, hogy jártatta a száját, és azért nem maradhatott a felesége mellett.

A csoportok egyre csak nőttek, már tömeggé egyesültek, majd szétváltak, egyesek elindultak Buda felé, mások meg a körútnak vették az irányt. Nem akart velük sodródni és igyekezett kikerülni az emberáradatból. Gondolta, betér egy sarkiba, amíg megiszik egy korsó sört, addig elvonulnak. A kocsmában is sokan voltak már, ezért inkább tovább ment. Nagy nehezen eljutott az Oktogonig. Onnét már igazán nem laktak messze. Egy ideig várakozott még a villamosra, de aztán megunta, és gyalog ment a Körúton a Corvin moziig. Lakásuk az Üllői úton egy bérkaszárnyában volt. Kettesével vette a lépcsőket. Kifulladt, mire felért a harmadikra.

— Már idegeskedtem, hol vagy — üdvözölte a felesége.

— Én meg azon, hogy mi van veled.

— Mi lenne velem? Hála Istennek, jól vagyok, jól is érzem magamat. Néha ugyan mocorog az a gyermek, de még nem akar a világra jönni. Mondd, mi van a városban, mert a szomszédok mindenfélét beszélnek, és egyfolytában a rádiót hallgatják. Milyen kár is, hogy nekünk nincsen. Ámbár eddig nem mondtak semmit, csak zene megy benne.

— Én nem tudok semmiről. Igaz mindenütt sok az ember, gyalog jöttem hazáig az Oktogontól.

— Valaminek lennie kell.

— Tudod, mennyire nem érdekel. Elég volt nekem egyszer. Megtanultam akkor egy életre, hogy ne szólj szám, nem fáj fejem. Majd jön minden úgy, ahogy az el van rendelve. Ne menjünk elibe.

— Nem lehet azért úgy élni, mint a strucc. Nem dughatjuk a fejünket a homokba és hagyni a dolgokat maguktól futni. Zsolt, ez nem egy álláspont, hogy az események sodorjanak csak minket.

— Van jobb ötleted? Ha elébe megyünk, nem biztos, hogy túl is éljük. Eleget láttam, amikor nem engedtek a fővárosba visszajönni. Nem akarok én semmibe belekeveredni.

 

Másnap, október 23-án látszólag minden ugyanúgy kezdődött, mint egy átlagos napon. Zsolt reggel felkelt, lavórban mosdott, megborotválkozott, majd feltette a reggeli kávét.

— Lonka, kérsz te is kávét? — szólt be feleségének.

— Hozhatsz nekem is. Felkelek, nem lustálkodom, van dolgom elég.

— Csak ne legyél ilyen tüsténkedő. Megmondták, hogy nem lehet.

— Ne féltsél te engemet.

— Nem csak téged féltelek, hanem mindkettőtöket.

— Tudom én azt. Magadra vigyázz.

Megitták együtt a kávét és Zsolt elindult. Hasonlóan, mint előző nap is, népes tömeg állt a HÉV-nél. Itt még ez nem tűnt fel Zsoltnak, hiszen naponta éppen elég ember járt ki vele együtt Csepelre. A volt Weiss Manfréd már Csepel Vas—és Fémművekként termelt. Ő az autószerelőknél dolgozott, ahol a Csepel teherautókat gyártották. A kapuban azonban észrevette, hogy lassabban araszol befelé a sor, az éjszakai műszak váltása. Az öltözőben odaszólt az egyik kollégájának.

— Iván, mi van, mi történt? Mi ez a zsongás? Tudsz valamit?

— A Műegyetemisták békés tüntetést szerveznek. Úgy volt, hogy engedélyezik, de visszavonták az engedélyt. Debrecenben is lesz valami délelőtt, mert ott is szervezkedik a diákság.

— Ennyi az egész?

— Mi az, hogy ennyi az egész? Legalább ők tesznek valamit. Megint ígérgetnek, aztán ha valamit már engedélyeztek, azt visszavonják. Nem tudnak egyértelmű nemet vagy igent mondani. Nem zavar ez téged? Azt mondják kapunk fizetésemelést, és mire megkapjuk, már semmit sem ér.

— Ugyan Iván. Már jó ideje ez van. Csak most tűnt fel ez nektek? És nem is mi, dolgozók akarunk tüntetni, hanem a diákok.

— Nem maradhat ez így tovább. Ha ez lesz a fényes jövő, amiről annyit beszélnek, az minden lesz, csak nem fényes.

— Majd velünk fogják szidoloztatni.

— Én ugyan nem fogom.

A műszakban nem történt még semmi, de a végén, az öltözőkben már sokkal többet megtudtak az emberek a bejövő váltótársaktól.

— Engedélyezték az egyetemistáknak a tüntetést. Megtarthatják.

— Hallottátok, mi történt Debrecenben? — szólt közbe valaki. — Ott is az egyetemisták rendeztek tüntetést és az AVO—sok belelőttek valamiért a tömegbe. Két halott van.

— Mit beszélsz, honnét tudod?

— Most hallottam én is, amikor jöttem a munkába. Nagy a tömeg megint mindenütt.

— Mi volt Debrecenben? Mesélj, mit hallottál?

— Az egyetemisták párezres csoportja gyűlt össze az egyetem előtt majd nyolcas sorokban a belvárosi pártházhoz vonultak. Ott lőttek közéjük.

— De miért lőtték őket? Hisz fegyvertelenek voltak. Nem?

Nem nagyon hitte, amit a kolléga mesélt a debreceni megmozdulásról. Lehet, hogy ez valami provokátor, megy majd jelenteni az itteni hangulatot. Fogta a táskáját és indult kifelé a gyárból. A HÉV—re már sokan vártak, de jött. A Boráros térnél a már hatalmas tömeg jelszavakat skandálva indult a Műegyetem felé, ahol is gyűlésre készültek. Zsolt kicsit töprengett magában, menjen—e mégis, vagy inkább vegye haza az útirányt. Az utóbbi mellett döntött. Lonkáért aggódott. — Mi lesz vele, ha engem bevarrnak? Ki fog neki segíteni? Ki kell maradnom mindenből.

Hömpölygött a nép mindenütt. Nem könnyen, de hazaért.

— Mit szól ehhez szomszéd úr? Nem lesz ennek jó vége — szólította meg Váradi szomszéd.

— Váradi úr, ha lehet, én kimaradok ebből. Gyerekünk lesz, nincsen időm ilyennel foglalkozni.

— Ha erre a világra fog születni, ami most van, előre is sajnálom, Lányi úr. De meg fogjuk változtatni, elindulunk és győzni fogunk.

— Váradi úr, hova indulnak el? Mindenütt ott állnak már a fegyveres AVO—sok. Mit akar maga velük szemben?

— Ne legyen kishitű Lányi úr. Jövőt kell építenünk annak a gyereknek, vagy azt akarja, olyan legyen, mint maga? Melós, aki gürizhet a napi betevőért?

Zsolt nem akart vitatkozni gyorsan belépett a lakásba. Lonka éppen elkészült a főzéssel.

— Menj, moss kezet, kész a vacsora.

Leültek az asztalhoz, csendben ettek. A folyosóról változatlan hangerővel, szinte kiabált a rádió.

— Zsolt, mi lesz ennek a vége?

— Nem tudom — válaszolta, de már egyáltalán nem volt olyan közömbös, mint ahogy igyekezett elhitetni.

— Hallottam, mi történt reggel Debrecenben. Most meg a Parlament előtt gyülekeznek és skandálják a követeléseinket. Nem kaptak engedélyt a meghirdetett tüntetésre csak az utolsó percben. Ha a parlamentnél az AVÓ fegyvert fog használni elszabadul a pokol.

— Lonka ne idegeskedj, nem tesz jót a gyereknek. Miért lőnének? Hisz fegyvertelen a tömeg.

Akkor még egyikük sem gondolta, hogy az elkövetkező napok eseményei mennyire közelről fogják őket is érinteni.

 

A Bem szobor megkoszorúzása után cirka ötvenezren a Parlament elé vonultak. Ekkorra már körülbelül kétszázezres tömeg szorongott a Parlament előtt és a környező utcákban, szenvedélyektől túlfűtve, de végig fegyelmezetten. Este kilenckor Nagy Imre miniszterelnök jelent meg a Parlament egyik ablakában és beszédet intézett az emberekhez, reformokat és változásokat ígért. Beszéde végén békés elvonulásra szólította fel a népet. Ám a tüntetés ideje alatt Gerő riadóztatta az AVH egységeket és Hruscsovval folytatott telefonbeszélgetést melynek keretében katonai segítséget kért, majd este nyolckor rádióbeszédet tartott, amelyben a tüntetőket fasisztázta és soviniszta csőcseléknek bélyegezte. Ez már olaj volt a tűzre.

Felpörögtek az események. A Dózsa György úti Sztálin szobrot lerombolták. Sztálin feje ott hevert a budapesti utca kövén. Csupán a nagy csizmája maradt a talapzaton. Nagy Imre beszéde csalódást okozott, Gerő rádióbeszéde feltüzelte a tüntetőket. Egy csoportjuk a rádió Bródy Sándor utcai székháza elé vonult. Itt már felfegyverzett AVH-sok várták őket. Sem a könnygáz, sem a vízágyuk nem tudták a tömeget feloszlatni. A kérésük az volt, hogy bocsássanak a rendelkezésükre egy felvevőkocsit, amin keresztül a rádióba beolvashatják a 16 pontos követelésüket. Ez meg is történt, de „átverés” volt a dologban, mert a beolvasott szöveget nem közvetítette a rádió. Miután rájöttek a csalásra, a gépkocsival betörték a rádió kapuját. A rádió vezetése ezután tárgyalásokba bocsátkozott. A kint várakozóknak azonban úgy tűnt, hogy a bent tárgyaló vezetőiket letartóztatták. Elszabadultak az indulatok. Valahonnét erősítés érkezett. Lövések dördültek el. A rádióban lévő AVH egységek erre tüzet nyitottak. Két halott lett az eredménye. A tüntetőkhöz időközben csatlakoztak katonák is, akiket ellenük vezényeltek oda, és kezdetét vette a rádió ostroma. Reggelig el is foglalták az intézményt, de addigra a stúdiókat használhatatlanná tették.

Másnap október 24.-ére Zsukov parancsára, az orosz harckocsik elfoglalták a fontosabb útvonalakat, és megszállták a fontosabb épületek környékét, így a Parlament előtti teret valamint a környező utcákat. Válaszul a most már félig-meddig felfegyverzett tömeg barrikádokat emelt. A jogos követelésekért induló békés tüntetésből így indult a forradalom.

 

    Zsolt és Lonka otthon csak fokozatosan és töredékesen értesültek az eseményekről.

Reggel, pontosabban hajnalban furcsa zajra ébredtek. Dübörgésre, ami mindkettőjük számára szokatlan volt.

— Mi lehet ez, Zsolt?

— Nem tudom. De nem sürgős. Főzök egy kávét, utána amúgy is ki kell menjünk az utcára, elég lesz akkor megtudni.

Lonka azonban nem bírt úrrá lenni a kíváncsiságán, az ablakon keresztül kilesett.

— Zsolt, gyere azonnal. Orosz tankok vannak az Üllői úton.

— Ugyan már ne bolondozz. Hogy lehetnének orosz tankok itt? Nem vagyunk háborúban.

De ő sem bírta ki, és odasietett az ablakhoz. A látványtól hirtelen hátrahőkölt.

— Mi történik itt!?

— Ezt kérdezem én is Zsolt.

— Megszálltak minket az oroszok?

Hamar felöltözködtek és siettek le az utcára. Már a folyóson beleütköztek több fegyveres lakóba.

Lent Váradi szomszéd már intézkedett. Valahonnét egy Csepel teherautó állt be a ház elé. Fegyverek voltak rajta.

— Ne tolakodjanak emberek. Mindenki nem kaphat fegyvert. Lányi úr — kiáltott oda Zsoltnak. — Lenne szíves egy kicsit segíteni nekem a rend fenntartásában?

Zsolt nem szívesen, de engedelmeskedett. Lonka közben egy csoport asszonytól érdeklődött, aztán a zajban kiabálva váltottak néhány szót.

— A Práter utcai iskolába megyünk segíteni. Az asszonyok ott rendeztek be egy ellátó helyet.

— Hogy mennél már oda? Így, hogy minden percben várhatod a gyereket?

— Ne aggódj értem meg a gyerekért. Ha pont ott jönne rám a szülés, jó kezekben leszek. Onnét a kórházba is hamarabb jutok el.

Gyorsan történt minden, a környező házak lakóiból fegyveres egységek szerveződtek, Zsoltot egy csoporttal a Corvin mozi közelében levő térre irányították. Már nem ellenkezett. Sodródott az eseményekkel. Ott már nagyszámú fegyveres gyűlt össze. Több orosz harckocsi legénysége is valahogy a csoporthoz verődött. Beszélgettek és együtt nevetgéltek a fegyveresekkel. Nem úgy viselkedtek, mint ellenségek. Estére Zsolt hazaszaladt Váradi úr társaságában, hogy valamit egyenek.

— Te hova tűntél reggel? — kérdezte Lonkát.

— Teát meg zsíros kenyeret készítünk az embereknek. Holnap is odamegyek.

— Igazad lehet, így nyugodtabban megyek vissza én is, jobb az asszonyokkal lenned, mint itt a lakásban egyedül, bármikor szükséged lehet rájuk, csak meg ne erőltesd magadat.

— Nem hiszem, hogy sietős ennek a gyereknek.

— Biztosan ő is a Szabad népet olvassa, és gondolkodik — viccelődött Zsolt.

 

Október 26.-án a Parlament előtt mintegy ötezres fegyvertelen csoport gyűlt össze. A téren már 24.-e óta szovjet harckocsik állomásoztak. A szomszédos Földművelésügyi Minisztérium tetején AVH—s mesterlövészek várakoztak. 11 óra után eldördültek az első lövések. Zűrzavar alakult ki, mert az egyik orosz tankból is tüzet nyitottak a tömegre. Viszont voltak olyan szovjet harckocsik, amik a Földművelésügyi Minisztériumot vették tűz alá. Pillanatok alatt halottak és sebesültek lepték el a kövezetet. Az eddig csak szórványos fegyveres ellenállás újult erővel tört ki. A legelkeseredettebb harcok pont a Corvin köz és környékén történtek. Zsolték csoportja sikeresen verte vissza az orosz harckocsikat. Ahogy érkeztek, tették őket harcképtelenné az ablakokból rájuk dobált molotov koktélokkal. Közben a politikai vezetés menesztette Gerőt, és Kádárt jelölte ki helyére. Kádár beszédet tartott a rádióban és ő is — akárcsak Gerő — ellenforradalomnak bélyegezte az ellenállást. Ami ellentmondásos volt a beszédében, az, hogy az október 23.–i felkelőket, tüntetőket „becsületeseknek” nevezte.

Október 28.-ára a forradalom gyakorlatilag győzött. Megindultak a tárgyalások. Nagy Imre miniszterelnök legfőbb követelése az volt, hogy Magyarországot tekintsék semleges államnak. Fogadják el kilépését a varsói szerződésből, és az orosz csapatok azonnal vonuljanak ki Magyarországról. Noha kezdett már szerveződni a nemzetőrség, a corvinköziek nem tették le a fegyvert. Tűzszünet lépett életbe, de ezt az AVH-sok, akiknek feloszlatását kimondták, többször is megsértették. A legdurvább eset a Köztársaságtéri pártháznál történt, amikor is az épületben lévők tüzet nyitottak a kint lévőkre. Ezután megindult az ostrom, és az épületet a forradalmárok el is foglalták. Mind a két részről sok volt az áldozat, és végül lincshangulat lett úrrá. A felbőszült forradalmárok az épületből fehér zászlóval kilépő Mező Imrét és társait tűz alá vették. Miután bevették az épületet, kilenc AVH katonát falhoz állítva kivégeztek. Ez volt részükről a legsúlyosabb eset, ami megtörtént.

Aznap, október harmincadikán Nagy Imre miniszterelnök beszédében kimondta a többpártrendszer bevezetését. Október 31.-én a média hírül adta, amire annyira vártak már. Kimondta Magyarország kilépését a varsói szerződésből, ezáltal biztosítva Magyarország semlegessé válását, és bejelentette, hamarosan megindulnak a tárgyalások, hogy az orosz csapatok elhagyják Magyarország teljes területét.

 

 

 Folyt. köv.

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:57 :: Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.