Pulai Éva : Recenzió Nagy Horváth Ilona: Premier Plán című könyvéről

“Kaparnád olykor a kérgem, / tépnéd gyökereim, / mert lombom hullott / és kevés az árnyék. / De ha kicsavarsz is, / újra fává válnék” (Nagy Horváth Ilona: Zönge)

 

Nagy Horváth Ilona

Premier Plán

válogatás 2008 – 2010 verseiből

 

Szeretek ajándékot kapni.

Csak akkor félek egy kicsit, ha tudom, a csomagolás könyvet rejt.

Nem, nem azért, mert nem szeretem őket. Azért, mert nagyon is! De nem mindet kívánom a magaménak, arcomra ül olyankor akaratlanul is, hogy vannak, akiket szívesebben látnék, olvasnék.

Az utóbbi két évben sok könyvet hozott a postás, kedves, ismerős írók, költők alkotásait. Az elsőnél még óvatosan, félve bontottam ki a borítékot, de be kell vallanom, hogy mindegyik nagyon közel került hozzám. Már külön polcon őrzöm őket, s mintha alkotóik is itt vendégeskednének nálam.

Most megint könyvet várok. Olyan örömmel teli kíváncsisággal, mintha nem sejteném, mit rejt majd a boríték. Hiszen jól ismerem a versek íróját, alkotásainak szinte mindegyikét, amelyet a Héttorony irodalmi oldalon már olvashattam. (A károgók azt mondják, az internet, az e-book a nyomtatott könyvek halálát jelenti. Én hiszem, hogy ez a félelem még alaptalan. Az én életemben pedig már elképzelhetetlen.)

Megérkezett.

Forgatom, nézegetem, pergetem lapjait a fényes, fekete-fehér borítójú, szerintem nagyon dekoratív könyvnek:

Nagy Horváth Ilona: Premier Plán – válogatás 2008 – 2010 verseiből

Keresem az ajánlást, a fülszöveget, de nem találom, csak idézeteket a hátoldalon Ilona írásaiból. Megszoktam már, hogy mindig végigsiklik a szemem először mások véleményén…

És milyen jó, hogy most nincs ilyen! Szabad a vásár, saját érzéseimre hagyatkozhatok, az első pillanattól kezdve.

Premier Plán, fut végig a szemem a címen újra és újra. A borító készítője hozzásimult ehhez, és az alkotó profilja látható, a szinte linómetszethez hasonlóan kontrasztos képen. Nincs semmi elmaszatolt szürke, csak a mélységes fekete, és a hófehér.

Kíváncsian nézem, olvasom, mit mutat meg a költő magáról „premier plánban” az írásaiban? A kötetben nincs illusztráció, csak a bogárfekete betűk ékesítik a vakító fehér oldalakat, és rendeződnek pompás versekké. Hol a csendet mutatják, máskor Isten tenyerére ültetik az egymást szeretőket.

A Csillagidő verset olvasva egy nagyon érdekes hasonlóságra figyelek fel. Mert kiemelném, hogy minden vers engedi, hogy én, az olvasó szabadon repüljek, szomorkodjak, szeressek, öleljek, rajzoljak érzéseim szerint. Pedig írójuk határozottan a saját lelkét, szerelmét, bánatát, láttatását veti papírra, csodálatosan.

 

Nagy Horváth Ilona

Csillagidő

részlet

[…]

Elvetlek, learatlak,

belőled sütöm

szépséges kenyerem,

váglak, törlek és haraplak,

érted nyúlok,

te csak légy,

kellesz,

magamban mindig

éhezem.

[…]

 

A magyar nép gyógyításra használt mágikus mondatokat, amikor nem tudta a betegség eredetét. A betegség okát Istentől eredőnek, „rosszaktól” jövőnek vélték, akik lehettek természetfeletti tudással rendelkező emberek: boszorkányok, bábák, bűbájosok, kuruzslók, vagy lidércek.

»Árpa, árpa, én téged elvetlek, learatlak, hazaviszlek, kicsépellek, megszelellek, megőröllek, megdagasztlak, kenyeret sütök belőled, s megeszlek.« (Bosnyák S. 1973b: 287).[1]

Jó ideig ez a könyv is ott növeli a kedvenceim tornyát ágyam mellett, hogy esténként, vagy az idő csendesülésében belelapozzak, és elolvassam Kybelé dalát, a Memento morit, vagy amelyiket lelkem óhajtja.

Az utolsó versen sokáig gondolkodtam. Vajon egy bizonytalan jelenből nyújtja kezét – „segíts, fuldoklom nélküled” – az író, vagy már egy boldog létben, a szárnyinak kiterjesztésével vár a meleg áramlatokra, ami a mindent jelentő „szent őrülésbe” repíti?

 

Nagy Horváth Ilona

Megfeneklett idő

 

Egyszer csak ott álltam

előtted,

ázottan, összefagyva,

kapkodtam a levegőt:

segíts,

fuldoklom nélküled.

 

Most élek…

Téged lélegzek megint.

selymes csodákat susog az éjszaka,

és mézzel csorduló képzetekkel jön a hajnal.

Énekellek ezer árva dallal,

hogy szabad-e hinnem… hogy félek…

De már a hajdan volt vágy zsong bennem

és…

mondhatnám szebben, de

hiányzik az a szent

őrülés

veled.

 

Akarlak újra

meg újra…

 

Csak kívánni tudom, hogy sok-sok kéz forgathassa, és megannyian leljék örömüket Ilona szép kötetbe kötött verseiben.

 

Jegyzet

[1] Magyar Néprajz VII. Folklór 3. Népszokás, néphit, népi vallásosság /NÉPI EMBERGYÓGYÍTÁS

Legutóbbi módosítás: 2011.01.25. @ 20:54 :: Pulai Éva
Szerző Pulai Éva 88 Írás
A másik embert először olyannak látod, amilyennek szeretnéd. Megismered olyannak, amilyennek ő szeretné, hogy lásd... Ha én is akarom, megismersz. A híroldalt H.Pulai Évaként állítom össze.