Kertész Éva : A szeretet képessége

*

 

 

A kislány, aki ott állt a hatalmas kertben a kerítés mellett, sovány, vékony kis teremtés, rettegve nézett az apjára, aki most készült megverni. Ötéves körüli, gyenge, beteges kis lény. Tudta, érezte, hogy meg is teszi, de előbb neki kellet kiválasztani a vesszőt, amivel megverik. Mert rossz volt. Nem emlékszik, mit követett el, mert régen történt, de ezért most lakolnia kell.

Azóta nem volt itt apu, amióta a rosszaság történt, tehát most kell bűnhődnie. Állt egy helyben, már kiválasztotta a vesszőt, apja le is vágta egy kis késsel, ő pedig várta, hogy üsse már, essenek túl ezen a lakoláson, de csak tartotta a vesszőt, és magyarázott valamit a nővérének, aki beárulta azért a régi rosszaságért. Elárulta őt. Akkor most kit szeressen ő ezután? Mióta emlékszik, mindig ez az asszony nevelte, hozzá bújt, ha félt, ha beteg volt, ha aludni akart. Azt hitte, hogy az övé, és mellette biztonságban van. De már nincs.

Pista apu és Lenke anyu időnként leutazott hozzá Pestről, olyankor szeretgették is őt, kedvesek voltak, és mosolyogtak, de mindig elmentek, ő pedig itt maradt. Némán nyüszített magában attól a megnevezhetetlen érzéstől, ami felnőtt nyelven megalázottság, eltiportság. Nem tudta volna elmondani, mitől szenved a lelke, csak érezte, hogy valami rettenetes igazságtalanság történik vele. Hogy azért öltöztették őt ma díszbe, mert jön hozzá Pista apu, de már tudja, csak azért jött ide, hogy megverhesse, miután vele kerestette meg az eszközt, amivel fájdalmat okoz.

Nem a veréstől félt. Kapott már máskor is, a nagynénjétől is, ha haragra lobbant. Inkább attól lett riadt, amit érzett: hogy ezután már nem akar hozzábújni, befúrni magát a karjába a nagy családi ágyban, ahol neki középen volt a helye. De akkor mi lesz ezután ővele? Kihez bújjon oda? Hiszen ő azt nagyon szereti, az, nagyon finom dolog, összeszuszogni, bemelegedni a szeretetbe. Azt nem lehet többé, mert nincs, mert elillant a biztonság, és tudja, hogy nem jön vissza soha többé. Űzött vadként nézte a két testvért, akik mindketten az övéi, de neki elég lenne egy is, csak biztos lenne valamelyikről, hogy az övé.

Végül apja odalépett hozzá, jelképesen a tenyerébe köpött, és néhányat ráhúzott lábára a vesszővel. Ennyi történt. Ő pedig összekuporodott, és térdét átkarolva guggolt egyfolytában. Nem volt mondanivalója.

Pista Apu elutazott. Előtte kedvesen elmondta, hogy jó kislánynak kell lennie, hogy hazudni nem szabad, és egyáltalán fogadjon szót.

A nagybácsi, akit apukámnak szólított mindig, akkorát káromkodott, amikor megtudta, hogy mi történt, amilyet még soha nem hallott tőle senki. Előszedett egy rozoga ágyat valahonnan, kitette a verandára, ráterítette hosszú szőrű subáját, és befektette az elnémult gyereket.

— Mindjárt jövök melléd én is kislányom. Meglásd, milyen jó lesz nekünk! Itt alszunk ketten egész nyáron. Télre meg majd lesz valahogy.

Lett. Az összetartozásnak, a szeretetnek, a nyugalomnak az elegye tette kapcsolatukat olyan stabillá, amely erőt és biztonságot nyújtott egy egész életre. Apukámat Nagy Sándornak hívták.

 

 

Berettyóújfalu 2010-12-18

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Kertész Éva
Szerző Kertész Éva 95 Írás
Kertész(Galvács) Éva vagyok, 77 éves, özvegy nyugdíjas pedagógus. Megköszönöm. hogy befogadtatok magatok közé. Megilletődve olvasom a Héttoronyhoz érkezett írásokat, s reménykedem, hogy az enyémek között is lesz olyan, amelyet méltónak tartotok a bemutatásra. Húsz éve írok rendszeresen. Férjem elvesztését akartam kiírni magamból: Rekqviem a túlélőkért lett a címe. Később Hová tüntettétek az ácsot címmel írtam egy regényt. Kerestem benne Mária és Jézus viszonyát, s azt a Józsefet, akiről lassan már szó sem esik. Legfeljebb karácsonykor az éjféli mise Szent családi jelenetében Legutóbbi munkámban az adóssá válás létrejöttét igazolom, meglevő történet alapján. Remélem, ez a bemutatkozás megmutatott egy kicsit Kertész Évából.