Cseri János : Átmenet – ?szi párhuzam

Nyomtatás

Falevél valónkká zsugorodva,

amikor újra itt az ?sz,

örömöt, ha rövid nappal hozna,

este már hosszan elid?z.

Együtt libbennünk könnyeden,

emlékek és jelen való között,

amíg vitorlánk az ismeretlen

határának nem ütközött.

E köztes közegben, semmi gond.

Színeinket érezzük csodásnak.

Ã?°z minket a szél, fel-le csapong,

kinek barna, vörös jut másnak;

de hol van már a tavasz üdesége,

friss virágként pompázott az élet,

bódított, reményt festve az égre

s most, egy hideg hajnalon letépett.

Esend?en, egymással kerengve

utunkon, hiába a csodás színek,

nincs már lüktet? er? reggelre,

gyengén már nem kellünk senkinek.

Elhidegül t?lünk az id?, tél közeleg.

Fuvallat kap mez?k ringó f?szálaiba,

– Nyáron lett volna jó ölükbe hullni, veled. –

tengerként fodrozódnak s mi sodródunk tova.