s tobzódnak aranyautókon brigantik
Mottó: „S hogy nem vesztem
el, amiben hittem. És az nevet, aki utoljára nevet. S hogy
védjük az életet, amíg lehet s talán egy kicsit azon is túl.
S ha másunk nem és másutt nem, ha már nem leszünk, hát
valahol odalent még a kiszáradt koponyánk is nevet. És
fütyülünk, fütyülünk a halálra.”
Vas István: Etruszk szarkofág
vörös a k? a márvány hiszen az van nekünk
vörös karjával egy vérvörös szívre tárva
az öröklét porladása örök ellenünk
irigyli a fajunk a szerelmet árva
mert elfajzott s minden ami érték antik
por alatt a pincében hever henyél
s tobzódnak aranyautókon brigantik
agyuk egy tyúké de császárral felér
a pénz amit szórnak vagy fogukhoz veretnek
szektát is alapít s szítja száz eretnek
míg jobbjával átölel a síron virágzó szerelem
vörös sütt?i márvány püspököt rejt királyt
feledve b?ne a romba d?lt alkotás kivált
a vezekl?ben ha síron innen vagy túl vágyat terem
————————
Látom, hogy szonettre hajaz (tehát hajaz), viszont ha már nem központozod, a könnyebb értelmezhet?ség kedvéért, átgondolhatnád a sortöréseket, mert így helyenként puszta szóhalomnak hat. A szótagszám érdekesen alakul, viszont csak azért, hogy valami rendszer legyen benne, nem szerencsés megoldás agyonnével?zni a verset, ahogy te tetted a negyedik soroddal.
Válasz, ez egyszer csak itt!
nincs „agyon-nével?zve” a két szó nével?t igényel!
„irigyli a fajunk a szerelmet” – melyiket hagyjam el? a fajunk, helyett írhatnám: fajunk, néveló nélkül, szebb lenne attól? vagy más értelmet nyerne?
„árva
mert elfajzott…”
ez enjambement!
nem kívánok szabályos szonettet írni, kifejtettem már többször, hogy a 14 sor párhuzamok/ellentétek szerkezetével a tömörséget segíti el?!
a szonett is lazult, de én nem is akarok „valódi” szonettet írni.. nem az a célom, van mondanivalója annak, amit írok, van dallama, van ritmusa, tehát nem klasszikus értelemben vett szabadvers!
Köszönöm, hogy órákat tölt el valaki m?veim elemzésével, Te vagy két napon belül a harmadik, Szerkesztó3 és Szerkeszt?5 olvasta a másikat!
Köszönöm!
Jó éjt
——————————–
Ha elolvasod újra, amit fentebb írtam, látni fogod, nem is az az elvárás, hogy szabályos szonettet írj, hanem hogy ha már nem szonett, gatyába lehetne rázni. Átgondolni a nével?ket és a sortöréseket, mert ezzel a tördeléssel a központozatlanság nem bels? alkotói igénynek, inkább kényszermegoldásnak t?nik enjabement ide vagy oda.
Átdolgozva visszavárjuk.
********************************************************************************************************
Köszönöm, kedves vagy – válaszoltál és logikus, amit írtál…
a sortörések nem kényszerb?l alakulnak, hiszen nem zavarna, ha a sor hosszabb lenne4
persze „megdolgoztatja” az olvasót, de, aki már 2-3 vermet olvasta – a nyelvezetemet, tapasztaltból mondom, jól értelmezi.
Pihentetem, lehet, hogy néhány hónap múlva, valami ötletem lesz – változtatni csak céllal fogok!
üdv
István
———————————————————————————————————–
Szervusz István!
El?rebocsájtom, én nem vagyok a versek szerkeszt?je, csupán programozgatok itt, de olvasva verseid eszembe jut egy-két gondolat az írás fejl?déstörténetéb?l. Amikor az írás kialakult, természetesen folyóírás volt, mindennem? „úri huncutságok” nélkül, mint vessz? meg pont meg szóköz meg ilyenek. gyakorlatilag egy folyószöveg volt és kész. de miért is? mert csupán a beszélt szöveg tükrözése volt, saját magunk számára, egyfajta memóriab?vítés. aztán amikor az írott szó arra szolgált már, hogy másoknak adjon új tudást, információt, szükség volt a megértést könnyít? jelek felvételére. erre sokféle kísérlet született, mint függ?leges vonalakkal elválasztani a szövegegységet stb. de a pont pont vessz?cske terjedt el és lett világszerte elfogadott. Ezzel a hagyománnyal próbáltak szakítani az avantgard nagyjai amikor megalkották a maguk szabályait. S hidd el azok is szigorú szabályok. itt most arra célzok, hogy mára az avantgard is klasszikussá vált.
Amikor un. szabad verset írunk, akkor az írásjelek hiányában, a tördeléssel, a gondolatritmussal hozzuk az olvasó tudtára, hogy ott valaminek kellene lennie (pont vessz? stb.) különben úgy megkeverhetjük az olvasót, hogy csak úgy néz mint tyúk a piros kukoricára. Néhány f?oldalas versedben ezt megoldottad már.
Amikor un. szabad verset írunk, akkor az írásjelek hiányában, a tördeléssel, a gondolatritmussal hozzuk az olvasó tudtára, hogy ott valaminek kellene lennie (pont vessz? stb.) különben úgy megkeverhetjük az olvasót, hogy csak úgy néz mint tyúk a piros kukoricára. Néhány f?oldalas versedben ezt megoldottad már.
Amiért úgy döntöttem, hogy „belerondítok” itt a szerkeszt?k munkájába, az azért van, mert rendkívülinek érzem ezt a verset.
Üdv Cyfri
Üdv Cyfri
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:57 :: Radnai István
