jager_ luca : Hazafelé I/III.

háromrészes sorozat (2010 október)

 

 

I.

Jobb kéz fel?l fák bukkantak el?.

    Sötétszürke csíkok, csíkrészletek az út mentén. Fatörzsek, bokrok szabálytalan körvonalú foltokban. Az ?sz radírral járt a kezében.

    Balra üresség. Szántóföld talán. Jobbra pedig a foltos fák. A fák eddig is ott voltak, hosszú sorban az út mentén, de eddig nem látszottak. Reggel hét tájban oszlani kezdett a köd.

    Hajnal háromkor keltem, azóta úton vagyok. Még legalább két óra, mire odaérek.

    Lassítottam. Átnyúltam az anyósülésre a piros mappa alá, és találomra kihúztam az ott hever? cd-k egyikét. Fél kézzel kibontottam és benyomtam a lejátszóba. Egy pillanatra behunytam a szemem.

    Lisa Gerrard.

    Velem egyvonalban haladva egy lovast láttam a mez?n. Fiatal fehér lovon; életer?s, izmos férfi. Hullámzó haja – vagy tán a köd? – elfedte arcát. Néztem volna még, szerettem volna megszólítani, beszéltem volna hozzá, de el?re kellett néztem, az útra.

    Az autó tompa zökkenéssel megállt. S?r? szövés? galagonya- és kökénytorlaszhoz érkeztem. A bokrok mellett egy fiatal n? állt. Ijeszt?en közel az autóhoz, mintha hajladozott volna. Kezét szorosan összekulcsolta a hasa el?tt.

    Vajon elütöttem?

    Hosszú, narancsszín?, virágos ruhát és vastag sálat viselt. Nézése tétova volt.

    Vastag pulóveremet szorosabbra fogtam, kiszálltam és megszólítottam.

    – Jó reggelt. Jól van? Minden rendben?

    – Jó reggelt – felelte, miközben valahová az autó és a bokrok közé nézett, a földre.

    – Mi történt? Segítsek? – kérdeztem.

    – Elütötték a fiamat.

    A homlokom hirtelen nagyon hideg lett, és apró szúrásokat éreztem. Alig tudtam beszélni.

    – Én voltam?

   A n? könny?, papucsszer? cip?je talpa átázott a novemberi ködben. Kezét most el?ször engedte szabadjára, s azok megindultak, mint a kalitkából útjára kel? madár. Keze többször is kört írt le, majd megnyugodott az arca el?tt.

    A n? sírt.

    A földön nem volt semmi.

    Azaz mégis: f?, hullott ágak, levelek, bogyók. Harmat. Halványuló levelek, fekete bogyók. Szürkészöld f?szálak. A füvek mentén sorokban álló cseppek. Még pár nap és a köd megfagy.

    Meglebegett a narancssárga ruha. Nyeltem még egyet.

    – Én voltam?

    A n? valahova az útra nézett. Nézett valamit. Odafordultam, de hiába, az út üres volt. Leengedte a kezét és sóhajtott. Lassan formálta a szavakat.

    – Két éve történt. A fiam mellettem ült. Nem kellett volna.

    Megint sírva fakadt.

    – Kérem, üljön be. Hideg van, hadd vigyem haza.

    A n? megrázta a fejét. Újra beszélni kezdett.

    – Kicsi volt még.

    Karjait ringató helyzetbe emelte. A gyermeket nézte. A gyermek helyét a karjaiban.

    – A gyerekülésbe kellett volna kötnöm.

    Megbomlott kontyából egy hajtincs hullott a szemébe. Hagyta. Nem simította el.

    – ? akart el?l ülni. Anya, melletted! – ezt mondta.

    Megborzongtam a ködben. A keze felé nyúltam.

    – Kérem, hadd vigyem haza.

    A n? a barnuló leveleket nézte. Valamit látott, amit én nem. Végül rám emelte tekintetét.

    – Még maradok, köszönöm.

    Két anya. Két n?.

    Hosszan néztünk egymás szemébe.

    Szembogarában hosszú, kanyargós utat láttam. Bokrok szegélyezte keskeny útszalag. Távoli harangszó törte meg a csendet. Búzavirágok hajladoztak. Útszalag. Búzavirágok.

    Kis, kerti tó.

    Pirosra festett gyermekbicikli hevert a f?ben.

    Lepkék kerget?ztek a káposzták fölött.

    Paradicsom illata.

    – Anya!

    Ködös autóút. Az út baloldalán lassan haladó szekér. Barna, nehézkes lovak. Széna. Fékcsikorgás. El?zés. Himbálódzó játékkutya a tükör alatt.

    Szemb?l is kett? autó. El?zés.

    – Anya!

    Csend. Nagyon hosszú csend.

Nehezen sóhajtottam egyet. Vagy talán ? volt az, aki sóhajtott? Hallgattam még egy darabig, majd a vállára tettem a kezemet búcsúzóul.

    – Vigyázzon magára.

    Visszamentem a kocsihoz. Lassan indítottam, hogy integetni tudjak.

    Neki, akinek még a nevét sem kérdeztem meg.

    De már nem volt ott.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - jager_ luca
Szerző jager_ luca 20 Írás
elsősorban olvasni jöttem ide, de szeretek fordítani és írni, beszélgetni. szeretek tanulni. mivel a polgári nevem más területen ismert lehet, irodalmi próbálkozásaimhoz felvett nevet használok.