Bonifert Ádám : Gyónásféle önmagamnak

… nem tudom, értem-e, amit elhiszek…*

 

 

 

Hiba-e, hogy hiányosan

értem e kifordult világot?

Ingoványt tapos a talpam,

a színek élénkje kivágott,

szememre ködfüggöny,

fülemre védőháló ereszkedik le,

belep a méla közöny,

beleveszek a rideg hidegbe,

s felsejlik ősi vízözön.

 

 

Belülről lesem, ahogy agysejtjeim

birkóznak a ledöngöléssel,

s magányba szakadó ésszel

eltévedek a kor trendjein,

szúette érzelmek sercegnek

két vergődő láng között,

harapok mérgezett almába,

s mikor a létem falba ütközött,

nekidőlök a fakeresztnek,

s letérdelek egy érdekimára.

 

 

Jó lenne hinni a látszatokban,

ha elém vetíti naiv képzelet,

terülj, terülj asztalkám várom,

s mint egy mozit, nézem az életet,

visszadobom az aranyhalat,

bár lenne három kívánságom,

azt hallom, amit mondanak,

és az elvárt táncokat járom.

 

 

Nem tudom, értem-e, amit elhiszek,

és látom-e, mit elém vetítenek,

nyomasztanak a kanyargó ívek,

bénítanak fertőző hitek,

s mégsem tudok elszakadni,

ez a világ magához láncol,

elfelejtek kapni és adni,

nehezülök a szaporodó ránctól,

nincs menekvés a bezáró sáncból,

sodródó létté válik az élet,

de mégis fontos az, hogy legyek, éljek –

mert nincs még itt az utolsó ítélet!

Legutóbb szerkesztette - Bonifert Ádám
Szerző Bonifert Ádám 311 Írás
Álmodó realista vagyok, a magam módján írogató ember. Szeretem a baráti hangulatú, egymást segítő alkotó közösségeket, nem szeretem a marakodást és a klikkszellemet. De az értelmes vitákat elfogadom.