A vihar elvonult.
A fák a téren
napfényben állnak.
Langyos páracseppek
tépett levelek
könnye lehetne,
ám a víz, csak víz.
A képzelet
messzire visz néha.
A fa nem érez,
s néma.
Ha érez is,
nem beszélhet róla,
s ha beszél is, ki érti.
Hisz egymást sem értjük.
Túráztatjuk kényes
láncfűrészünk.
Fából van. –
mondjuk olykor másra,
máskor meg azt képzeljük,
a fa nem való tűzrakásra.
Több, mint aminek látszik,
valami más,
olyan ember-forma.
Mintha tépett levelével sírna,
eső után.
Legutóbbi módosítás: 2010.08.26. @ 05:57 :: Takács Dezső
