Takács Dezső : Nézd a fákat

A vihar elvonult.

A fák a téren

napfényben állnak.

Langyos páracseppek

tépett levelek

könnye lehetne,

ám a víz, csak víz.

A képzelet

messzire visz néha.

A fa nem érez,

s néma.

Ha érez is,

nem beszélhet róla,

s ha beszél is, ki érti.

Hisz egymást sem értjük.

Túráztatjuk kényes

láncfűrészünk.

Fából van. –

mondjuk olykor másra,

máskor meg azt képzeljük,

a fa nem való tűzrakásra.

Több, mint aminek látszik,

valami más,

olyan ember-forma.

Mintha tépett levelével sírna,

eső után.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Takács Dezső
Szerző Takács Dezső 190 Írás
Viharban érkeztem, vaksötét éjszaka. Hajlongó jegenyék, átázott föld szaga, s Anyám volt ott még, meg a bába, mikor belesírtam ebbe a világba, a Sztálin utca nyolcban, alig hallhatóan.