I.
Úszik a múzsám,
tempózva, lassan,
átlátszó, kék
gyémántfolyamban.
Apró hullámok körülnyaldossák
karjait, ahogy ki-kicsap.
Meztelen?
Parton néhány ruha
s rajtuk a lant…
Igéz? forma,
gyöngéd kar,
ahogy kiemelkedik
a felcsapó hullámokból,
majd újra víz alá nyomva fejét,
haja sötét hínárja szétterül.
Elképzelni is gyönyör?: kiemelkedik
a vízb?l, kiszáll
s jön felém, mint legszebb álom,
testér?l vízgyöngyök repülnek…
Oda se merek nézni akkor,
mert ? igazi szívleány,
rajtam kívül senkije,
rajtam kívül nincs világ!
Hársak árnyékában
a csoda-pillanatra várok:
legnagyobb szerelmem ?
vagy csak álom?
II.
Múzsám úszik. Áttetsz?en
kék, folyékony gyémánt a víz.
Gyors-lágyan körülnyaldossák
apró hullámok karjait.
Mezítelen? (Mint sajnálom
magamat, a tudattalant!)
A parton kevéske ruha
és rájuk fektetve a lant.
Felbukkant! Igéz? forma,
tempózásra er?s karok.
Szétterítik, sötét hínárt,
haját a lenyugvó habok.
Lelkemmel tör?dött mindig,
Azt sem tudom, hol járt vele.
Csókolta ájult homlokom,
lázam szította h?s heve.
Ámulok most, elképzelve:
a gyémánt-kék vízb?l kiszáll,
ruhátlanul jön-jön felém,
vízgyöngyöket szerteszitál.
Szépsége vakít, nem merek
nézni rá, igaz szívleány,
rajtam kívül senkije sincs,
rajtam kívül nincsen világ!
Hársak árnyékán titeket
várlak: csoda-pillanatok:
mikor megtudom legnagyobb
szerelmem ? vagy álmodok…
