Boér Péter Pál : Hátrányos megkülönböztetés

 

– Mondja Sanyi bátyám, maga fel tudja fogni ezt a hátrányos megkülönböztetést a szakmánkkal szemben?

Először is nem örvendünk a közalkalmazotti megbecsülésnek, másodszor olyan, de olyan megalázó a

javadalmazásunk, hogy pusztán és kizárólag a szakma szeretete, illetve az együttérzés az, ami miatt itt

ások minden nap. A főnök is, mert úgy megváltoztatta a bérezés rendjét, a nyolcvanadik bőrt nyúzza

már le rólunk és ami a legnagyobb gond, a pénztárcánkban kotorász. Nem jó ez a normarendszer és az sem jó, hogy nap, mint nap azért imádkozik, hogy minél többen haljanak meg, minél több sírt kelljen másnap ásnunk. Disznóság, hogy öt sírban szabta meg a napi normát, akkor amikor ez egy emberi hivatás. Emberibb az összes többinél, ahol sosem lehet kiszámolni előre, hogy mennyi munkadarab lesz a következő napon. Na, persze, ha mi munkadarabnak tekintenénk az elhalálozottakat, már rég nem lennénk itt. Igazán szakmát tisztelő, elhivatott sírásók vagyunk. Csak és kizárólag csak ezért dekkolunk itt, olyankor is amikor tizenöt sírt kell kiásni és olyankor is amikor egyet.

– Jól beszélsz Imrus fiam. Az a havi nyolcszáz euro nevetséges, nem tudom mit kezdenénk a vállalkozásaink nélkül.  Amúgy fogd meg ezt az üveget és húzd meg, aztán add tovább Gézának is. Mondd Géza, hogy megy a kocsmátok mostanában?

– Sanyi bátyám, a mi kocsmánk elég jól megy. Kicsiben vállalkozunk, ami nem nehéz, mikor minden nap, minden egyes halott hozzátartozói, ismerve szerencsétlen sorsunkat -na persze saját halottuk tisztességére is gondolva-, fejenként egy-két liter pálinkával próbálják csitítani mindennapi gonjainkat. Ennek fejében elvárhatják, hogy ne olyan életlen, ronda gödröt ássunk, mint a fukaroknak, akik rá sem hederítenek szeretett elhalálozottjukra, annyira sem nézik, hogy legalább egy-két liter pálinkát idedobjanak. Húzd meg te is Dani! Nektek hogy megy a kocsma?

– Mint nektek többieknek. Ami itt megmarad pálinka, azt mind elosztjuk és hazavisszük, úgy kicsibe és az

asszony elég talpraesett ahhoz, hogy rá merem bízni. Jó kis hasznot hoz. Ébressze már fel valaki Bélát!

Ott fetreng két sír között, úgy be van rúgva, hogy rossz nézni. Hozzá szokhatott volna már, hogy ez a szakma nem szakma, hanem hivatás. Itt aki nem bírja az alkoholt, az erre ne vállalkozzon. Sok rondaságot kell itt kibírni és vigaszt adni a gyászolóknak. Ez a mamlasz meg csak úgy önfejüleg az első három sír tulajdonosaitól beszedte a napi díjat. Köztudott, hogy fejenként legalább egy százas jár mindannyiunknak síronként, de milyen megalázó. Van amikor csak száz euroval megy az ember haza, másnap meg ezerötszázzal. Ezt kellene valahogy kiküszöbölni, állami szinten egy 100 000 euros havi fizetéssel.

-Mondd barátom, te képes lennél akármekkora fizetés mellett megsérteni a szerencsétlen gyászolókat?

– Persze, hogy nem sértenék meg senkit. Ugyanúgy elfogadnám az önkéntes ajándékaikat, mint most, de

azért más dolog lenne a biztos és az ilyen kutyavacsorája szerű jövedelem, nagyon nem szeretem ezt a

kegyelemkenyeret. Amikor csak két-három halottunk van, jön hogy megássam saját síromat is, csakhogy

plusz pénzre tegyek szert.

– Így vagyunk ezzel mind. Naponta megásnánk a saját sírunkat azért a pár fillérért, ami utána jár. Egyedül

a kegyelet tart ezen az éhenkórász pályán valamennyiünket. Szemünkre vethetik, hogy átlagosan akár hat-nyolcszáz eurot is megkeresünk naponta. De milyen áron? A fizetésünk meg annyi sincs, mint egy halott utáni ajándék. Hol itt az igazság?

– Sehol nincsen Sanyi bátyám, sehol. Aljas egy dolog, megértem én azt a szerencsétlen főnököt is.

– Na, csak ne sajnáld!

– Nem sajnálom, csak megértem, hogy imádkozik a szerencsétlen, minél több halott legyen. Különben

miből élnénk?

– Mit dolgozik az öcséd?

– Kőműves a mamlasz, pedig igyekeztem a pályánkra irányítani, de valahogy iszonyodoik.

– Iszonyodik? Mitől?

– Nem egészen értettem, olyan összevisszaságokat beszélt, hogy meglopjuk a halottakat és a gyászolókat.

– Hogy hívják az öcsédet?

– Lajos.

– Normálisnak gondolod? Üzenem a kedves öcsédnek, hogy nálánal aljasabb, mélységesen gonosz sértegetőt

a világ nem hord a hátán. Nem kellene őt elmeorvoshoz vinni?

– Nem normális az Sanyi bátyám, ahogy felvetette. Gonosz hozzáállása van, gyűlöli a sírásókat, a sírokat is

gyűlöli.

– A sírokat? Mi baja a sírral?

– A megásott sírokat gyűlöli, nem a betemetetteket.

– Nem értem, mi a különbség a két sír között?

– Azt mondja, hogy a megásott sír arra jó, hogy a halott mellet a hozzátartozóktól a pénzüket is elvegyük.

A betemetett sír, az már kegyeletérzést kelt benne.

– Fura gondolkodású öcséd van, annyi szent.

Tulajdonképpen nem is lehet gondolkodásnak nevezni olyan eszement. Bezzeg kőműveséknél! Jól tudom, mert a nyáron építettem a harmadik házamat, olyan kizsigerelés folyik, hogy egy heti munkám ráment az összbérezés kifizetésére.

-Ismerem a piócákat, a kocsmámba fel akartam venni az egyik szomszédunkat, mit gondol mennyit kért? Egy hónapra képzelje egy fél napi jövedelmemet! Már tudja, az ilyen ajándékokból fakadót…

 – Veszélyben a szakma! Nem tudom, nem érti meg senki, hogy egy ilyen rendes közalkalmazotti státuszba helyezéssel, nem égbekiáltóan magas, de egy jó közepes 100 000 euros havi nettóval sokat segítenének

a sírásókon, hogy jobb sírokat tudjanak ásni.

-Nem goldolnak az ilyenek arra, hogy nekik is eljön az idő

és meg kell ásni majd a sírt.

-Sanyi bátyám képzelje, az öcsém még azt is felemlegette, ha netán valamelyikünk meghal, majd mi kifizetjük egymásnak azt a szerinte horribilis összeget, ami valójában megalázóan kevés, alig tudom a kocsmámat működtetni. A kocsimat is két heti gürcölés árából tudtam csak megvenni. Ember az ilyen? Méghogy sírásó fizessen a sírásónak! Ez olyan, mintha az orvos fizetne az orvosnak.

– Bandikám, az orvos fizet az orvosnak, ha beteg, itt most rossz példával jöttél. Szerintem, ha akármelyikünk

meghal, ugyanúgy fizessen, mint a mezei ismeretlen holtak hozzátartozói.

– Csak nem volna képes elfogadni a feleségemtől 1 000 eurot és 10 liter pálinkát?! Hiszen tizen vagyunk, ennyi dukál egy halott után.

– Most mondod, ennyi dukál egy halott után. Ami dukál, az dukál és kész!

 – Kiábrándító! Ha nem szeretném ennyire a hivatásomat, most azonnal felmondanék. Géza bátyám maga itt a brigádos ébressze fel Bélát, ossza szét a jutalékot és javasolom, nevezzen ki valaki mást holnapra pénzbegyűjtőnek, aki nem részegül a sárga földre. Nézze, minden nap ott fetreng a nyirkos fűben, átázik a bankó, még majd nem fogadják el.

– Holnaptól te leszel a begyűjtő barátom. Tetszik a gondolkodásod, elvhű, elkötelezett és hivatástudó sírásó vagy. A főnököt ne bántsd! Hogy azért imádkozik, legyen munkánk, azt bizony meg kell érteni. Ez a mi érdekünk is.

Végül is mindenki azért imádkozik, hogy legyen munkája. Ez , hogy kicsit kényesebb szakterület, az más lapra

tartozik. Na, essünk neki! Ébresszétek fel azt a nyavajást, adjatok egy lapátot a kezébe! Nem érdekes, hogy bírja vagy nem, itt lazsálás nincs. Még egy kortyot igyon mindenki, aztán ha jön a következő hozzátartozó, hivatalból elvárom mindenkitől a nagyon-nagyon búbánatos, együttérző ábrázatot. Ezzel tiszteljük a halottat és a gyászolót. Visszautasítani soha semmit nem szabad ilyen helyzetben. Mindannyiunknak volt már halottja még mielőtt a szakmába kerültünk volna. A legfontosabb szempont az együttérzés és bátorítás. Valahogy enyhíteni kell a fájdalmon. Mi a szépen megásott sírral tudunk enyhíteni. Szakmai hivatástudatod következtében holnaptól kinevezlek helyettes brigádossá is. Csak így tovább barátom, még sok sírt fogsz te kiásni.

Kongatják a lélekharangot, gyorsan kapkodjuk fel a gyászhuszár maskarát! Csuklást, tántorgást, böfögést, lődörgést temetés utánra hagyni! Mindenki feszesen, ahogy egy sírásóhoz illik, úgy viselkedjen! Csendesen hozzáteszem, hogy ezt a gyászhuszárosdit roppantúl nem szeretem. Én sírásó vagyok, de ha már a főnök így rendeli, akkor ezt is megcsináljuk.

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/