Avi Ben Giora. : A festő és a lánya 1.

*
 

 

 

Az emberek kezdtek előjönni az óvóhelyekről, a rejtekhelyekről és elkezdődhetett az élet – ha nehezen, lassan is, de ismét döcögni kezdett – a napi normális kerékvágásban. Cóbelék háza valahogy szerencsés helyre épülhetett, mert a környéken kevés épület maradt meg ilyen, szinte sértetlen állapotban. Pár golyó és gránát ütötte seb azért díszelgett rajta, de mi volt ez ahhoz képest, ahol hiányzott a támaszfal vagy a tető? Ha ehhez hozzáadjuk azt a tényt, hogy Cóbel építész volt, akkor igazán szerencsés embernek mondhatta magát. Pár nap alatt sikerült innen–onnan anyagot szereznie, és nekiállhatott helyrehozni a sérüléseket.

Vagy két utcányira tőlük lakott a Fekete család. Hasonló típusú házuknak felső szintjét szinte leborotválta egy bomba. Szerencsére a magasföldszintig teljes épségben maradt. A bejárati lépcső is találatot kapott és szétesett. A Fekete család mégsem sopánkodott. Tisztes polgári család volt. A papa, aki megjárta az első világégés során az orosz frontot is, sőt fogság után került haza, három fővárosi fodrászüzlet tulajdonával rendelkezett. Ezen kívül a Zsíros hegyen egy menedékházat is üzemeltetett. Nem az öreg Feketének volt ekkora üzleti érzéke, hanem a feleségének. Fekete Vencel, alias Swarz valahonnét Szászfőldről került ide, és magyarosított. Nyolc testvér volt, de a háború után csak ketten maradtak életben. A felesége egy elszegényedett olasz származású szabó lánya volt. Sokáig dolgoztak magának Ferenc Józsefnek és környezetének, így valahogy kiverekedtek maguknak egy rangot. Az akkor még fiatalnak számító Swarz, illetve Fekete bécsi tanonc évei alatt ismerte meg a csinos, szorgalmas varrónőt. Szerelem, majd házasság lett a kapcsolatból. Júlia, amikor összeházasodtak, megkérdezte az urát:

– Mondja, mit szeretne maga? Élete végéig valakinek dolgozni, vagy kis merészséggel saját üzletet nyitni?

– Persze, hogy üzletet szeretnék, de honnét van nekem annyi pénzem? Hisz tudja, hányam vagyunk testvérek? Ha mindenemet, amit kaptam pénzzé teszem, nem telik ki belőle még egy tisztességes tükör sem, és akkor hol van a többi felszerelés?

– Figyeljen ide, Swarz! Pont azért mondom ezt, mert nekem nem elég, hogy férjem lett, nekem céljaim vannak magával. Először is átköltözünk Budapestre.

– Miért akar maga Budapestre költözni? Van ott valami rokonsága vagy ismerőse, aki segítségünkre tudna lenni? Hiszen még magyarul sem tud! Nem mintha én tudnék.

– Senkim sincsen ott, de az a város most kezd épülni, fejlődni. Egy fodrászra mindig szükség lesz, és varrónőre is. Tehát szépen felkerekedünk és odamegyünk. Apám ad némi pénzt, ami elég lesz arra, hogy lakást bérelhessünk, utána a többit majd én intézem.

Hiába próbált ellenkezni Fekete, nem volt apelláta. Mint tanult és levizsgázott fodrász felkerekedett feleségével, és áttelepültek Budapestre. Júlia már korábban persze gondoskodott lakásról. A Vár oldalában, a Hunyadi János úton kinézett egy csinos kis lakást maguknak. Mit lakást! Hat szoba volt, fürdőszoba, konyha. Úgy gondolta, hogy kell ennyi, ha jönnek majd a gyerekek és azért legalább egy szakácsnőt meg egy inast is akart.  A szakácsnő volt a legfontosabb, mert ő tudott ugyan főzni, de ezt a foglalatosságot nagyon nem szerette. Ő is szerette a jó étkeket, de a férjét inkább leküldte mindég valami kiskocsmába ebédelni vagy vacsorázni. Ilyenre Budapesten nem lehetett gondolni az első, kezdeti szakaszban. Mikor Fekete meglátta a lakást, szinte elállt a lélegzete?

– Mondja, megőrült? Minek kettőnknek ekkora hodály, és miből fogjuk fizetni a bérét?

– Azzal maga ne törődjön. Már elintéztem mindent. Most meg jöjjön velem, megyünk a bankba és az üzletbe.

– Hová? Bankba meg üzletbe? Hol van nekünk üzletünk? Maga a bolondját járatja velem.

– Ne csináljon már itt jelenetet, millió egy dolgunk van még. Hozza magát rendbe, tíz percen belül legyen készen, mert indulnunk kell.

Fekete már megszokta, hogy a felesége intéz mindent, így elkezdte magát rendbeszedni.

Pár perc alatt el is készült.

– Indulhatunk – mondta türelmetlenül toporgó feleségének.

A Lánchíd budai hídfőjénél egy konflist intett le Júlia és tört magyarsággal odaszólt a kocsisnak.

– A Dorottya utcába legyen szíves.

Fekete meg sem mert szólalni, de már látta magát az adósok bíróságán, amint a bíró hosszú listáról kezdi sorolni tartozásait. Átértek a pesti oldalra és ott először is a Hitelbankba vitt az útjuk. Már várták őket, mert Júlia soha sem szerette, ha valahol nem várják. Meg sem elégedett egy holmi kis tisztviselővel, hanem azonnal az igazgatóhoz kért bebocsátást. Természetesen német nyelven folyt a társalgás. Júlia felvázolta nagy vonalakban az elképzelését, és a végén kibökte az összeget, amekkora hitelre igényt tartott.

– Tehát ön, knédige frau egy milló hitelt szeretne rövid lejáratra és kis kamatra. Megkérdezhetem, hogy milyen kezeseket tud megnevezni, illetve mit tud adni garanciának?

– Tisztelt uram. Bécsből települtünk át. Bécsben a szüleim üzlettulajdonosok, császári beszállítók. Ez lenne az egyik garancia. Kezeseket pedig, ha igényt tart rá, szintén Bécsből tudok hozni.

– Lenne kedves egyet megnevezni?

– Természetesen. Báró Kérey vagy Gróf Festetich.

A bankár nagyokat bólogatott a cvikkere mögül, meg nagyokat pislogott. Fekete szegény, meg igyekezett minél kisebbé és láthatatlanná válni. Báró Kérey és Festetich elég ismert nevek voltak. Júlia családja biztos szállított nekik megrendelésre, de hogy felesége ekkora hazugságot mondjon, őket nevezve meg kezeseknek, ez mégiscsak sok volt. Minden esetre jobbnak látta, ha nem szólal meg.

– Kedves hölgyem. Először is utána szeretnék nézni a dolgoknak, majd utána, ha mindent tisztáztam, ismertetem a kondíciókat.

– És mennyi időt vesz ez igénybe magánál, a telefon és távírda világában? Itt egy bécsi telefonszám. Legyen kedves felhívni most, és ott érdeklődhet felőlem, hogy hitelképes vagyok–e vagy sem.

A bankár átvette a kis cetlit és elnézést kért, hogy átfáradna a másik szobába, hogy megejtse az interurbán beszélgetést. Fekete Vencel úgy nézett a feleségére, mint egy eszelősre.

– Maga teljesen megőrült! Kinek a telefonszámát adta meg? Ha most kisül az egész turpiság nem elég, hogy kihajítanak innét minket, később még ki is leszünk toloncolva.

– Ne idegeskedjen maga. Ez olyan mit a kártya. Ismeri a 21–et. Két lapra kérek egy harmadikat és én fogok nyerni, meglátja. Szeretek kockáztatni.

Röpke félóra múlva a bankigazgató már jött is vissza.

– Nos hölgyem a következő a helyzet. Kitűnő kezesekkel rendelkezik, és úgy gondolom, ön és kedves férje hitelképes emberek. A kondícióm a következő. Most azonnal ki tudok utaltatni maguknak kettőszázötvenezret. Fél év után megint csak ugyanennyit és egy év alatt megkapnák az egy milliót, ha közben nem merülnek fel gondok. Tíz év a futamidő és a kamat mindössze hat százalék. Az havi lebontásban…

– Ne számolgassa ki most. Természetesen benne vagyunk, és ha megkérhetném, intézze a formaságokat. Még egy apró dolog lenne hátra. Itt a szomszédban bérelnénk ki az üzletet. Megkérhetném, hogy átjöjjön szemrevételezni és az egyévi bért lerendezni a hitelünkből?

– Természetesen hölgyem.

Így indult az üzlet. A háború kitöréséig Vencel és Júlia kifizette az egész adósságot a bank felé, és még egy másik üzletet is kibéreltek az Astória szálló mellett. Ezt az üzletet Vencel testvérére bízták, aki időközben szintén áttelepült Budapestre.

 

/folyt. köv./

Legutóbb szerkesztette - Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.