Vandra Attila : Törpefenyők I/4. – A serpa

Zsigmond Noémit nem épp álmai munkahelyére helyezik ki. A diákok még a legalapvet?bb dolgokat se tudják. Nem adja fel, tankönyveket szerez…

A serpa[1]

 

Másnap félúton lehetett az állomás és az iskola között, amikor megint utolérte egy szekér. Ugyanaz a fiatalember ült a bakon, aki els? nap behozta a faluba. Megállt mellette és megszólította.

– Jó reggelt tanárn?! Tán beállt serpának? – célzott a fiú a hatalmas hátizsákjára. – Mit cipel ugyanbiza?

– Könyveket. Szereztem könyveket. Más iskolában bezúzásra szánták. Régiek, szakadtak, de vannak. Nem tudtam mindet elhozni, de majd szerivel…

A fiú ránézett. Megértette. Ezeket nem az inspektorátus küldte.

– Üljön fel! – készült leszállni a fiú, hogy helyet adjon.

– Ha leszáll, én nem ülök fel! – fenyeget?zött Noémi. – Ami azt illeti, a múltkor be se mutatkoztam. Zsigmond Noémi vagyok! – nyújtott kezet.

A fiú habozott.

– Nem épp tiszta a kezem… – szabódott, majd látván, hogy a tanár kisasszony nem engedi le a kezét, a csuklóját nyújtotta. – Én Áron vagyok, Imre Áron.

Noémi elnevette magát. Majd elmesélte Szennyei tanár úr szava járását, s elszavalta neki a Lófürösztés utolsó részét.

 

„- Míg gyászosan évek százai húznak el –

?k örömtelenül is, ha kínba tébolyodottan:

Itt fognak állni örökké, – hogy Imre szorítja,

Áron pedig… Áron nem hagyja magát!”

 

Tompa László: Lófürösztés – tette hozzá Noémi magyarázatképpen.

– Szépen tud szavalni… El fogom olvasni! – ígérte Áron.

Lassan beértek a faluba.

– Holnap is hoz könyveket? – szólt utána Áron.

– Igen!

– Várjon meg tanárn?! Utána jövök. Már nehogy a hátán hozza ?ket, mikor van szekér! Áron nem hagyja magát, ott lesz! S Imre szorít id?t rá! – vigyorgott Áron.

Az igazgatón? szemrevételezte az árut.

– Szakadtak, oldalak hiányoznak, de vannak – magyarázkodott Noémi.

– Látom lelkesedése van elvtársn?! Gratulálok! – volt az igazgatón? els? reakciója. – Ám amikor meglátta a magyar nyelv? hatodikos fizikakönyveket, a hangja azonnal élessé vált.

– Ezek minek?

– Még akkor is, ha románul tanítok, jobb, ha megvan nekik magyarul is. Segíti ?ket a megértésben.

– Meg ne fogjam, hogy magyarul tanít! Az az osztály román tannyelv?! Megértette? – kérdezte vészjóslóan asz igazgatón?.

– Meg – nyelt Noémi. – De órák után, vagy szüneten magyarázhatok bel?le annak, akit érdekel? Nem? Mert ha magyarul megértették, könnyebben megtanulják románul is. A lényeg, hogy megértsék! Vagy mégse? Félreértettem volna CeuÃ?Ÿescu elvtársnak a Román Kommunista Párt IX. Kongresszusán tartott beszédét, amelyben kifejtette, hogy a tanárok f? feladata, a jól képzett kommunista ifjúság nevelése? Ezt nem érhetjük el anélkül, hogy a gyermekek alaposan megértsék az anyagot. Én hajlandó vagyok e cél érdekében többletmunkát vállalni, s ehhez szükségem van a magyar könyvekre is! – nézett Noémi farkasszemet az igazgatón?vel, de közben a hideg futkározott a hátán.

– Rajtad tartom a szemem! – felelte sötéten az igazgatón?, majd otthagyta és kiment.

Noémi szinte a földre ült, amikor a székre rogyott. Bálint Ági, az egyik tanítón? megemelt egy képzeletbeli kalapot el?tte.

– Ezt hol tanultad?

– Tudományos szocializmus órán – felelte Noémi. „El?ször veszem hasznát…” – tette hozzá gondolatban. – Hogy is mondogatta az édesapja? „Ha patkányok közt élsz lányom, tanulj meg patkányul! Ez létkérdés!”

A következ? szüneten hívatta az igazgatón?.

– Meggy?z?dtem arról, hogy jól felkészült egy olyan téren, amely sajnos sok tanárnak nem er?ssége. Megkapja a lehet?séget, hogy e tudását gyümölcsöztesse, másoknak átadhassa. Holnaptól ön felel az iskola pionírszervezetéért, s ön vezeti a tanárok politikai körét is.

Noémit megkísértette, hogy megkíséreljen kibújni a felel?sség alól, hiszen a történelem-földrajz szakos kollégan?nek, Emilia Popescunak, Stefan Gheorghiu[2] egyeteme volt, de az igazgató szemébe nézve rájött, hogy hiábavaló kísérlet lenne. Egy ideig farkasszemet néztek. Mindketten tudták, ez az igazgatón? bosszúja. Noémi maga elé idézte SolÃ?Æ?noiu tanár elvtársat, a tudományos szocializmus tanárát, kit mindenki csak Ã?žobolÃ?Æ?noiunak[3] csúfolt, s mindenki utált. Ez a sors vár rá? Utolsó órája a fizikaóra volt a hatodikban. Amikor kicsengettek, kihirdette, hogy aki marad még egy kicsit, elmagyarázza magyarul is. Majd IonuÃ?£ra nézett.

– Tudom, hogy értesz magyarul. Ha van kedved, maradhatsz. Ha nem, holnap várjál meg órák után, s elmagyarázom neked is, természetesen románul. Választhatsz.

IonuÃ?£ el?bb az ajtóra pillantott, mely mögött valahol ott volt az édesanyja, mintha engedélyt szeretett volna kérni, majd rövid habozás után nem maradt. Az osztálynak körülbelül a fele maradt ott. Egyeseken látszott, hogy tiszta szófogadásból, nem a fizika iránti érdekl?désb?l maradtak. A tanár mondta, ?k maradtak. S másnap IonuÃ?£ se várta meg. Habozott, hogy megmondja-e az igazgatón?nek, végül úgy döntött magától nem hozza szóba.

 

 

[1] A serpák nepáli teherhordók, ?k cipelték fel a Himalája-mászó alpinisták cuccait.

[2] A Stefan Gheorghiun pártaktivistákat képeztek ki.

[3] Ã?žobolan = patkány

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Adminguru
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.