Sápadt ajkadon csendben elülnek
csalfa fények, szent alleluják.
Robajos vízesés ma az ünnep,
megfagy a szív, áldás se hull ránk.
Kiszáradt fövenyein már nyom nincs,
hallgat a bűn, szemérmes a vád.
A szó is hazug, csillogó holt kincs,
homokra épít palotát.
Istenhez méreted magad törpén
arasznyi létedben s elhiszed,
hogy itt minden csak általad történt
s tiéd trón és hatalom, hiszen
erkölcs felett is te ítélsz végül,
ki jön, ki megy, én igen, te nem.
De mondd, míg légvárad mennybe épül,
mihez kezdjünk ennyi istennel.
Legutóbbi módosítás: 2010.05.18. @ 18:48 :: Seres László
