Rózsa Ibolya : Felbőszít szelíden

Nyomtatás

— Elnézést, innen indul a hetes busz?

— Úgy látom a tábláról…

— Meg tudná mondani, hogy pontosan indul-e?

— Nem én vagyok a sofőr…

— De úgy általában nem késnek?

— Nem szoktak.

— Tudja, ahonnan én jövök, ott jóformán nem is járnak a buszok. A legsűrűbb járat óránként közlekedik.

— Rossz lehet…

— Furcsa, hogy itt negyedóránként követik egymást. Maga is a ruhagyár felé megy?

— Ezzel a busszal mindenki abba az irányba tart…

— Mit gondol, belefér az időbe, hogy elszívjak még egy cigit?

— Nem dohányzom…

— Mondja, maga mindenkivel ilyen szűkszavú? Vagy nem szeret beszélgetni?

— Mit beszélgessek idegenekkel?

— Elnézést, megengedi, hogy bemutatkozzam? Akkor már nem leszünk idegenek.

— Nem szokásom buszállomáson ismerkedni…

— Ha megengedi, szólítson Verának. Rágyújt? Ja, az előbb említette, hogy nem. Önnek mi a neve? Vagy tegeződhetünk? Úgy látom, ez a busz már nem érkezik idejében. Régóta vár?

— Nem.

— Nem baj. Nekem van időm. Nem sietek. Vagyis már megszoktam, hogy késnek a buszok.

— Itt nem szoktak.

— Tudja, azért bármikor előfordulhat valami baj. Defekt. Vagy baleset. Útlezárás. Vagy rosszul lesz egy utas. Esetleg a sofőr. Hallotta azt az esetet, amikor a buszvezető a volán mellett kapott szívinfarktust?

— Nézze, én nem vagyok buszsofőr, de, ha tovább folytatja, én is szívinfarktust kapok…

— Jaj, rosszul érzi magát? Hívjak segítséget? Kér egy kis vizet? Van a táskámban egy felbontatlan ásványvíz, csak nem tudom, szereti—e, mert ez szénsavmentes és én úgy tudom, a férfiak inkább a buborékosat kedvelik. A férjem is csak szódát ivott, na igaz, a bor mellé, meg a sört is szerette, az is „csípős”, de már nem élünk együtt, tulajdonképpen nem is tudom az okát, miért nem, pedig áldott jó ember volt, nem sokat beszélt — épp mint maga — még a szakálla is ugyanúgy göndörödött, már megbocsásson, hogy hozzá hasonlítom, csak tényleg maga is olyan jámbornak tűnik. Csak nincs rosszabbul? Úgy elvörösödött, várjon, megkeresem azt a vizet, de itt kellene már lennie annak a busznak, de nem baj, nyilván késik, türelem, türelem, én nem szoktam idegeskedni! Hé, jóember, fullad? Asztmás? Jaj, a szomszéd gyereke is az volt kiskorában, olyan lila lett a feje, ha befulladt, pont, mint a magáé; hívjak mentőt? Mit akar azzal a bicskával, ja emlékszem, mondta a doktornő, hogy végső esetben gégemetszést kell alkalmazni, hogy levegőt kapjon! Értem én, na adja csak ide azt az éles pengét, majd segítek, na mit csinál, nem én fulladok, magának kell a segítség, nem nekem, segíííítséééég, micsinál, elvágta a…  torrrkkk–khhh–khhhoooommmmm…