Nagy Márta : Blanka és Reménytelen gróf

Csepp “mese” feln?tteknek

A fogyó hold kísértetiesen ragyogott a temet? moha lepte sírjai felett az októberi éjszakában. Sárga sarlóját a földre eresztette, mintha arra buzdítana minden földi halandót, hogy megragadja, és nagy utazásra induljon vele az éjszakában.

Blanka reszket? lábakkal ment végig a temet?t kettéválasztó ösvényen, ami az otthonába vezetett. Ág reccsent a lába alatt, megijedt t?le, futásnak eredt, mintha árnyak ?znék az éjszakában. Futott árkon-bokron át, úttalan utakon, komor rengetegben, hol egyre mélyebb lett a sötétség, mígnem meg nem érkezett a Reménytelenség kastélyába. A bánat kísértetként terjengett a kastély felett.

Utolsó erejét összeszedve bezörgetett, majd ájultan rogyott össze. A kapu?r elhúzta a száját, amikor meglátta, hiszen legszebb álmából zavarta fel az elhaló kopogás. Mégis felkapta a vállára Blankát, hogy bevigye a kastélyba. A lányka ijedten eszmélt az idegen helyen, azonnal eszébe jutott, hogy hol van, és vele együtt az édesanyja intése is, hogy sose merészkedjen a Reménytelenség kastélyának közelébe. Kis szíve remegve kalimpált a mellkasában. Arra gondolt, hogy most biztosan a legrosszabb félelmei fognak valóra válni. Kimerülten zuhant vissza az álom mindent elfed? homályába.

Reggel, amint kinyitotta a szemét, Reménytelen gróf szomorú szemeit pillantotta meg.

– Jobb reggelt! – köszöntötte a gróf. – Gondolom, hogy nem fogod jól érezni magad nálunk.

– Miért gondolod ezt kedves Reménytelen gróf?

– Ezen a kísértet lakta helyen semmi esély a jókedvre.

– Ugyan, ne légy ilyen pesszimista! – kérlelte a lány.

– Hát hogy ne lennék? Nézz rám kicsi Blanka, a szerelem messze elkerül engem.

A lány azonnal megsajnálta a szomorú szem? grófot, és szívében vonzalom kezdett kifejl?dni iránta. A férfi éles szemével érzékelte a változást Blanka tekintetében, hogy a félelmet a bizalom váltotta fel. Megrebbent a szíve a váratlan örömt?l, és máris jobb színben látta a világot.

– Gyere! – nyújtotta a kezét a lánynak. – Változtasd át a világomat!

Blanka örömmel elfogadta a gróf kezét, aki többé már nem maradt reménytelen, hanem a remény átjárta szívét, mint egy ég? fáklya világítja be a sötét éjszakát.

A hold azóta megújult újra és újra… szerelmes szívek találtak egymásra, s a remény sosem hunyt ki többé egy szívb?l sem a kísérteties éjszakákon, a varázslat újra és újra megtörténik…

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Nagy Márta
Szerző Nagy Márta 27 Írás
Ébren álmodom... *** Sohasem volt az szerelmes, aki Mondja, hogy rabság a szerelem. Szárnyat ád ő, és nem rabbilincset, Szárnyat ád ő... azt adott nekem. ~ Petőfi Sándor ~ 1979-ben születtem Mohácson, jelenleg is itt lakom. Himesházán nőttem fel, egy egyszerű, vidéki család első gyermekeként. Nevemet Móricz Zsigmond, Harmatos rózsa című novellája alapján kaptam, így nem lehet véletlen, hogy nem múltam tíz éves, mikor a könyvek szerelmese lettem, ami mind a mai napig tart. Tizenhét évesen kezdtem verseket írni, de ezek egy meggondolatlan pillanatomban a szemetesben végezték. Egyszer egy újságíró azt mondta, hogy aki olyan sokat olvas, mint én, az előbb utóbb írni fog. Lassan másfél éve, hogy újra írok, kritikusaim azt mondják a prózák az erősségeim, és akad pár jó versem. Utóbbiban erősen kételkedem. Jelenleg azon dolgozom, hogy megvalósítsam az álmaimat, mert az álmok valóra válhatnak, ha engedjük őket győzni.