Marthi Anna : Meduza

 

 

halvány szemgödör beesett mégis

múltban úsztatsz óceán kétséget

szárny-szegett guggoló nem érdem

a szomorúság nem tisztul tudom

 

mond mindent a száj de

varázslatos szerelmek fehéren lengenek

szélcsend honol bent a rekeszben

oda rejtenéd önmagad

 

harangba sem botlik már semmi

nem zúg zavart a szív nem hív

letett hangszer vagy: elestem felkelek

tovább a testem dadogni lép

hallani kint a viharos bánatot

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1318 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak