Egy lezárt, masszív vashíd állt a folyó felett elválasztva Csehszlovákiát és Magyarországot, egyben a két testvérközséget is. Része volt a Varsói Szerződés kitüntetett útvonalainak, szerepelt a katonai térképeken, mint fontos objektum, ha időnként festeni, javítani kellett, azt a két ország közösen szervezte. Így aztán inkább csak tessék-lássék volt lezárva, de a helyi határőrök állandóan őrizték, rálépni tilos volt.
Aki rokonlátogatásra ment volna, annak ötven kilométert kellett utaznia az amúgy négyszáz méterre lévő másik községig.
Ez azért a fekete határátlépéseket nem akadályozta, a falubeli srácok fütyültek a hídra. Rengeteg gázlót ismertek az Ipolyon, jól ismerték a határőrök mozgását is, minden bulira átjártak.
Csak akkor buktak le, ha odaát részegen botrányt csináltak, ilyenkor a csehszlovák csendőrfőnök felhívta az őrsparancsnokot, és egyeztetett időpontban visszatoloncolták a hídon keresztül.
Túl nagy botrány nem lett belőle, az öreg őrnagy felhívta az iskoláját, kapott egy igazgatói intőt, és legközelebb nem itta le annyira magát.
Mindemellett azért mégis használatban volt a híd néha, az öreg őrsparancsnok járt át rajta Václávhoz a barátjához, aki a szemközti oldal csendőrfőnöke volt. Mint őrsparancsnoknak hivatali kötelessége volt jó kapcsolatot tartani a Csehszlovák csendőrséggel például a visszatoloncolt srácok miatt, de idővel az ismeretségből barátság lett. Hétvégén sokszor lehetett látni az öreg őrnagyot, amint ballagott át a feleségével kártyázni Václávékhoz egy vájdling buktával, vagy Václáv és bőkeblű szőke felesége, Ashbeta tett baráti látogatást egy disznótor erejéig, hónuk alatt egy nagy szatyor Facan sörrel. Vagy csak úgy vásároltak a szemközti falusi boltok valamelyikében, a pletyka szerint pedig az őrnagy kisebbik fia a Václávék unokahúgával kavart, őt is lehetett látni sokszor, amint kiöltözve randira vonult a híd szögesdrót akadályának méteres rései között.
Hát ilyen kedélyesen folyt az élet, no meg a Facan sör anno disznótorral, kártyázással, a legvidámabb, meg a majdnem legvidámabb barakk határőrei között. A barátság Isten nagy ajándéka.
Legalábbis ’68-ig, mert akkor egy életre vége szakadt.
Az őrnagyot egy délután beidézték az Elhárításhoz, és hétpecsétes államtitokként megkapta a Prágai Tavasz felszámolásával kapcsolatos feladatát. Mintha a máját tépték volna, de nem volt mit tenni.
Aznap késő este a helyettesével átsétáltak a csendőrlaktanyához, bekopogtak illendően. Václáv kidugta az orrát, és széles mosolyra húzódott az ábrázata a barátja láttán. Aznap már nem is mosolygott többet, az őrnagy a fejéhez nyomta szolgálati pisztolyát, és beparancsolta a zuhanyzóba. Akkorra odaértek a Honvédség különítményesei is és megszállták a csendőrséget, eltávolították a hídról az akadályokat, és a közben felsorakozott tankok átzúdultak a másik oldalra. Vagy egy órán keresztül zúdultak, aztán a parancs szerint újra le lett zárva a híd, és az öreg őrnagy visszaballagott a magyar oldalra.
És attól kezdve se bukta, se Facan sör, se unokahúg, se disznótor. Václávot is már csak egyszer látta.
Miután „stabilizálódott” a csehszlovák helyzet, megjelentek a híd másik oldalán a csendőrök élükön Václáv, agyba-főbe szögesdrótozták az addig meglévő átjárókat, majd a végén egy csehszlovák zászlót tűztek ki a hídfőre.
Legutóbbi módosítás: 2010.05.09. @ 12:20 :: Torjay Attila