Horváth Nóra : Idejét sem tudom…

                                                      Idejét sem tudom,

                                                      mikor fordultam hozzád,

                                                      én, a feledékeny szolgád,

                                                      járt utamat elhagyom;

                                                      búcsúzom a csupasz fáktól,

                                                      száraz levelek harsány hadától,

                                                      benőtte vastagon a gyom,

                                                      bekövetkezett a nagy alakváltás,

                                                      hangos ricsaj, jajkiáltás,

                                                      csend békítő szava: nyugalom,

                                                              idejét sem tudom,

                                                       mikor élveztem utoljára a tavaszi zsongást,

                                                       gátlásaim csupasz lépteivel, lábujjhegyen való somfordálást,

                                                       este, levetkőzve szorongatom

                                                       a félelem bebugyolált bugyrát,

                                                       melegítem a takaró takarékra vett sugarát,

                                                       gyáva vakmerőséghez folyamodom;

                                                       térdre rogyok, mint egy esendő angyal,

                                                       csillagok előkelősége szememben tánc, s dal,

                                                       kemény csontozatú, merev a tagom,

                                                       imádkozom,

                                                                 idejét sem tudom,

                                                        mikor róttam le a koszos tartozásom,

                                                        elhanyagolt mélypontokba,

                                                        behúzódva a sarokba

                                                        helyezlek, bő termésű Isten, kezemet feléd nyújtom;

                                                                       idejét sem tudom,

                                                         mikor sikerült újra, fénytelen alakodat fényessé tapogatnom,

                                                         hevítem a tüzet, a gyufát meggyújtom.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:26 :: Horváth Nóra
Szerző Horváth Nóra 87 Írás

"Egyedül birkóztam meg a megfelelés legádázabb ellenségével, már mondhatom, hogy veled, győzött az öntörvényű jelen, a múlt diktatúrája felett." (Mint... c. versből részlet, 2013).